Pápai Hirlap – I. évfolyam – 1904.

1904-04-16 / 16. szám

jár még sok-sok hasonló népességű magyar városnak. A mi közönségünk azonban olyan, mint az a sajtó, melyről fentebb beszéltünk : kritikus és nem hajlandó hangzatos frázisoknak, mint: „a szinházpártolás hazafias kötelesség!" kedvéért unatkozni vagy pláne rossz produkciókon botránkozni. Jó előadást szívesen megnéz közönségünk; a hét folyamán is fényesen bebizonyította ezt, s ha őt mégis szidják, az okot csak abban lelhetjük, hogy a közönséget színigazgatói részről ütni szokás, hja, ez már így szokás ! Két dráma, egy népszinmű s két operett, ebből állott a hét műsora. A határjelző a két dráma : a Vasgyáros és a Heidelbergi diákélet. Éles ellentétben álló határok jelzői: azt elmondhatjuk. Az egyik határ a sivár unalom, gyatra drámai produkciók határa, a másik az a határ, hol az igazi drámai művészet zöldellő viránya kezdődik. Gyöngébb Vasgyáros előadást, mint a múlt szombati, képzelni sem lehetne. Szabónak, a főszereplőnek, egy eredendő hibája van, nem tud szavalni. Előadása két végletből áll : monoton hangon, színtelenül, minden pointirozás nélkül beszél, vagy — nem akarunk erős kitejezést használni — dühösen kiabál. Ilyenkor aztán mindenhol, csak nem francia szalonban képzelhette magát a hallgató. A vendégszereplő Iiervay Erzsike előadásában több változatosság, igazibb drámai erő volt, amellyel azonban hangja már nem tudott mindig lépést tartani. Játékbeli biztosságához is szó fér, mindazáltal a miénknél kisebb társulatnál megfelelő drámai szende lenne. A többi hölgyszereplő közül ezúttal csak Peterdy Etuskát emelhetjük ki, aki egy-két igaz, szivből jövő szót ejtett, amit jól esett akkor hallanunk, mikor viszont a különben nagytehetségű Kiirthy Margit játékában (akit a színpadon néhányan következetesen Athenaisnak — n-a-i-s-nak ! — szólítottak !) némi aífektáltságot vettünk észre. Mezeiné és Szőke Gizella szintén nem tüntették valami nagyon ki magukat, gyönge s éppenséggel nem elegáns Bligny herceg volt Remete, ez áll Toronyira is, mig Németh Prefontja bevált. Ágotái csokoládé gyárosa kacagtató humorú alak volt. Igazán jól esik, hogy a másik dráma, a Heidelbergi diákélet előadásáról inkább csak dicséretet kell feljegyeznünk. A darab maga nem kerek cselekményű dráma, inkább csak képek sorozata, de e képeken igen sok melegség ömlik el, szines és érdekes képek ezek. Az előadók csaknem mind férfiak, az egyetlen női szerep, a kis korcsmáros leányé, Peterdi Etuskánuk jutott. E fiatal leány sikereinek titka bájos megjelenésén kívül főleg természetes beszédmódjában rejlik. A szentimentális jelenetekben igen jó volt, csak a bursikózokban vártunk volna még több pajzánságot. Három szinész nyújtott többet e darabban, mint eddig ; az első Halasy Béla volt, aki a diákkori élet jeleneteitől újjáéledő öreg, beteges professzort erős realizmussal és hatásosan ábrázolta, a másik JSémeth János, kinek úgylátszik a fanyar komikum az igazi mezeje s végül Szabó Ferenc, kinek beszéde ezúttal melegebb, játéka kifejezőbb volt, mint egyébkor, úgy hugy szép rész jutott ne-ki az előadás sikeréből. A korcsmáros kis szerepéből Agotai ezúttal is ki tudta hámozni a hatásosat, és valósággal meglepett bennünket a baritonista Szarvassy, ki az egyik diákot pompás alakításban mutatta be; ahogyan Goethenek „Ergo bibamus" című versét — mely hangulatosan vau a drámába beleszőve — elszavalta, az drámai színésznek is becsületére vált volna. Ha még megemlítjük Beczkóit és Remetét, akkor teljes azok névsora, kik a Heidelbergi diákélet előadásában megmutatták, hogy ha akarnak, tudnak jó drámai előadást is produkálni. Még a városunkban valósággal lejátszott Katalin is képes volt elég szép számú közönséget vonzani színházunkba hétfő este. Ez az est ismét a hölgyek estéje volt. A férfiaknak jobb szolgálatot teszünk, ha nem szólunk róluk, nem még Némethről sem, akinek egyébként érdeméül jegyezzük fel, hogy az előadást ügyesen rendezte, mert az összjáték nem, csupán az egyesek játéka hagyott fenn — a férfiak részéről — kívánni valót. A társulat koloratur énekesnőjének Zoltán Ilonának szép sikert hozott a Katalin, kellemes szopránját teljes erejében csillogtatta, első felvonásbeli trillája olyan volt, minőt régen nem hallottuuk szinpadunkról, játéka méltóságos, néha nagyon hideg volt, de semmi esetre sem oly gyönge, hogy szép énekének hatását ronthatta volna. A szokott jó volt ez este kedves szubrettünk Kállai is és sikeréuek méltó párja a másik szubrett: Várady; Peterdy táncával aratott tapsokat. Nunc venio ad fortissimum . . . kijelentvén azonban, hogy a fortis — a bátor jelző, főkép arra a bátorságra vonatkozik, amellyel a lavasznak szövegírói a frivalitások terén mozognak. Nem vagyok szenteskedő és szemforgató erkölcsbiró, de esztetikai alapelvnek tartom, hogy a frivolitás öncél nem, legfeljebb járulék lehet. Már pedig a Tavaszban az erkölcstelenségre áthajló frivolitás öncéllá lessz. Derüre-borúra csókoltatni egy pirospozsgás szobalányt öreggel, ifjúval, . középkorúval egyaránt, avval is, akit szeret, avval is, aki közömbös rá nézve ez vastag — Ízléstelenség. Pedig kár érte, mert a darabban eléggé bohózatos cselekmény van ahhoz, hogy ilyen és hasonló Ízléstelenségek nélkül is megélt volna. Pláne, minthogy olyan muzsikája van, mely soványabb szövegű operettet is életképessé tudna varázsolni. Strausz-muzsika, pompás, hangulatos, fülbemászó keringő-muzsika. Az előadásban vezérszerepet a társulat üdvöskéje, Kállai Jolán vitte. Az Ő szilaj temperamentumának egészen megfelelt az Anna szobalány szerepe. Csapongó jókedvével, vervvel előadott énekszámaival magával ragadta a közönséget, mely mindkét estén, amelyen új az operett szinrekerűlt, lelkesen ünnepelte kedvencét. Nem fukarkodott az elismeréssel Váradi Margit irányában sem, ki lelkiismeretes alakításaival, ötletes játékával és szép énekével szintén egyik erőssége a társulatnak, A kolaratúr primadonnának: Zoltán Ilonkának kevésbbé hálás szerepe volt, de így is alkalma nyílott pompás hanganyagának érvényesítésére. A férfi-szereplők közül kivált Németh János, ki a göthös öreg apóst, aki alapjában vén korhely, jellemzetes komikummal ábrázolta s ezenkívül a rendezés körül is érdemeket szerzett. A siker jelentékeny részei voltak még: Beczkói József, Agotai Ferenc és Halasy Béla, szóval a komikusok, a tenorista Toronyi Gyula s a baritonista Remete Géza nem nyújtottak annyit, amennyire hálás szerepük alkalmat adott volna. Egészben azonban jó operett-előadás volt a Tavaszé, amihez a kar és zenekar szintén hozzájárúlt, elismerés érte a buzgó és pedáns karmesternek : Ligeti Gézának. A jövő heti színházi műsort ujdonságrovatunkbau közöljük. módját, hogy kell semmit sem kérni és mégis sokat kapni. Köszöni szépen a gazda szivességét, majd megtalálják egymás között. A Lidikének pedig a lelkére köti, hogy jól vigyázzon magára, aztán meg ne nézzen szembe nagyon, meri ha még egyször megigézik, akkor Ő azon segíteni nem tud, mert már igön „erőt vött rajta!" Lidike is érzi, — tudja jól, hogy erőt vett rajta az „igézet", meg is fogadja a jó tanácsot. Es a világért sem merne szemébe nézni a Miskának, mikor az a legközelebbi vasárnap — templomból kijövet — hozzászegődik. Hanem a Miska gyerek nem olyan alamuszi ám, hogy ki ne találja, hogy kell hirtelen átölelni azt a szép karcsú derekat. Bezzeg megnézi most a szép kis bogárszemű lány, hogy ki az ? — No, félsz tőlem talán violám ? hisz nem bántalak én a világért sem ! Csak meg akarom kérdezni tőled, hol voltál oly soká, hogy nem láthattalak ? — Beteg voltam Miska ! nagyon beteg. — Aztán nem mondanád meg mi volt a bajod? Hisz oly szép vagy, mint egy nyíló rózsa ? Már ki hinné el, hogy beteg voltál ? — Pedig elhiheti ! — Elhiszem, el! Hát aztán tán a szived fájt mi ? Már mitért fájt volna ? Miért ? Hát valami szép le . A kis bogárszemű leány a legény szájára tapasztja a csipkés keszkenőt. — Ki ne mondja kelmed, mert megharagszom, — s eközben olyan szépen néz a Miskára, hogy az csaknem elfeledi, hogy még nincs nála a csipkés keszkenő. — Azt nem akarom, hogy megharagudj szentem ! Hanem hát mondd meg igazán, hogy van-e a szivedben valaki? Hogy elpirul erre a kis hamis ! — Nem plébános talán, hogy gyóntat ? Meg aztán ha volna, sem mondanám meg. Mi köze hozzá ? Csakhogy a Miska gyerek tudja a világ sorát. Látja ő jól a Lidike tekintetéből, hogy igenis van a szivében valaki. — Hát ne kötekedj velem Lidi, mondd meg igazán, hogy szeretsz-e engemet ? — No hát azért sem szeretem ! — Annál jobban szeretlek én ! — Ugyan, ne mondja azt nekem, mert úgy sem hiszem el . . . Hanem azért mégis engedte, hogy a csipkés kis kendőt a Miska elvegye tőle. Es mikor Balog Józsi bácsi megjelent Timár Jánoséknál a cifra bottal — teljes násznagyi diszben, hogy a Lidikét Faragó Miskának feleségül kérje — bizony nem adott neki kosarat. A VÁROSHÁZÁRÓL. Városi közgyűlés. — 1904 cáprilis 12. — Cseudes közgyülés'volt a keddi. 10 pontból állott a tárgysora s egy óra leforgása alatt véget ért. Vita egyik pont körül sem hangzott el, ami a napirenden levő tárgyak egy része jelentéktelen voltának, a fontosabbakuál pedig annak a körülménynek volt köszönhető, hogy „mint tanulmányozást, vagy alaposabb előkészítést" igénylők a napirendről ezúttal levétettek. így járt a barakk-kaszárnya ügye is, mellyel kapcsolatban egyébként — s ezt a lapunk múlt számában ez ügyben megjelent cikkre hivatkozással jegyezzük fél — kimondták, hogy a régi katonabeszállásolási díjjak visszaállítását fogják a vármegyétől kérni. A gyűlésen Lampérth Lajos h. polgármester elnökölt, ki azt 3 órakor megnyitván, a jegyzőkönyv hitelesítésére Besenbach Károly, dr. Hirsch Vilmos, dr. Lőivy László, Pethő Menyhért és Wittmann Ignác városi képviselőket kérte fel. A múlt közgyűlés jegyzőkönyvének felolvasása után, h. polgármester jelentést tett arról, hogy Wéber Rezső nyug. urad. igazgató városunkból távozván, v. képviselői s különböző bizottsági helyeiről lemondott. A képviselőtestületbe helyére már a mai közgyűlésre Herz Dávid hivatott be ; megüresedett biz. tagsági helyeit pedig egyhangú választás utján ekként töltötték be: Megválasztattak az állandó választmány tagjául : Jákói Géza, a pénzügyi és regále . biz. tagjául : Sebestyén Dávid, a pénztárvizsgáló bizottságba : Harmos Zoltán, a ker. és iparosinas-iskolai felügyelő bizottságba : dr. Horváth József. A napirend első pontjaként beterjesztettek az 1903. évi gyárapénztári száraadások, melyeket a közgyűlés jóváhagyólag tudomásul vett. Hápli Sándor rendőrnek, ki a múlt év novemberétől beteg, egészsége helyreállítása céljából 4 havi szabadságot adtak s számára fürdőhasználati költségül 150' korona előleget szavaztak meg. Horváth József molnár, a városi malom bérlője, a malom vizszerszámának betonszerkezettel való kicserélését kérelmezte 2115 kor. költséggel. Az ez ügyben meghallgatott szakértők