Pápai Hirlap – I. évfolyam – 1904.

1904-04-09 / 15. szám

tásával gyűjtögették. Most mikor a kifizetés, megszűnvén a vármegyei pénzkezelés, nem az eddigi ólomlábon jár, hanem a szállásadók azonnal hozzá juthatnak megszolgált filléreikhez, azt hisszük, hogy a g y al o g s ág-nak a régi díj jak mellett magánosoknál elhelyezése az érdekeltek részéről nem szolgáltatna többé panaszra okot. Éppen azért, midőn a lovasságnak vagy olcsóbb barakkokban, vagy magán vállalkozók segélyével való elhelyezését ajánljuk, felhívjuk egyúttal a képviselőtestület figyelmét, hogy a gyalogos legénység elszállásolási díjjának felemelése iránt a vármegyénél tegye meg a kellő lépéseket. == A vármegye tartozása. Nincs az a legtürelraesebb hitelező, aki annyi ideig várna egy tartozás kiegyenlítésére, mint amennyi ideig ez a mi türelmességi oklevél kitüntetésére érdemes városunk várt »a királygyakorlatokra a kereskedelemügyi miniszter által nyújtott segélyből Pápa városát megillető résznek« a vármegye részéről való kiutalására. Régi história ez, öt esztendős. A környéken tartott nagy gyakorlatokra vártuk akkor a királyt s a környékbeli utakat hozatta ez alkalomra jókarba lázas sietséggel s jókora költséggel részint a megye, részint a város. E rendkívüli kiadások fedezésére a kereskedelmi miniszter 9000 koronát küldött a megyére azzal, hogy belőle Pápa városát aránylagosan részeltesse. A város ettől fogva várta az aránylagos részeltetést s megfelelő összeget 2 éven át beállított a költségvetés bevétel-rovatába, a kiutalást megsürgette a megyénél, látván, hogy a pénz nem jő, a költségvetésből kivette az illető tételt, újból sürgetett, újból várt s így telt el öt esztendő. Lévén azonban minden türelemnek határa, a város immár erélyesebb eszközhöz kénytelen fordulni s a tanács azzal a javaslattal járul a keddi közgyűlés elé, hogy e dolog orvoslása tárgyában egyenesen a belügyminiszterhez forduljon panaszával, amit egyébként már az 1900 szept. 6-án tartott közgyűlés egyedül célravezető útnak itélt. Nincs kétségünk róla, hogy a közgyűlés készséggel járul hozzá e javaslathoz, hisz az mégis csak abszurdum s éppenséggel nem vet fényt vármegyei közigazgatásunkra, hogy egy város öt esztendeig nem kaphatja meg a pénzét a vármegyétől. Kereskedők tömörülése. (Az 0. M. K. E. Pápán.) Hogy az Országos Magyar Kereskedelmi Egyesülés eszméjének létjogosultsága van, s hogy megvalósítása szükségességének gondolatától minden magyar kereskedő át van hatva, azt fényesen bizonyította az a valóban impozáns érdeklődés, mely a Pápán, f. hó 5-én d. u. 3 órakor megtartott értekezlet iránt megnyilatkozott. Mintegy 150 kereskedő, rajtok kívül azonban egyéb társadalmi osztályok képviselői is zsúfolásig megtöltötték a városháza nagytermét, hol az O. M. K. E. pápai kerületének megalakítása végbemenendő volt. Az a semmi disszonáns hang által meg nem zavart egyhangú lelkesedés, mellyel kereskedőink az O. M. K. E. programmját magukévá tették, biztos reményt nyújt arra, hogy Pápa kereskedővilága az országos egyesülés munkájában tevékeny buzgalommal fog részt venni. Az értekezletet Krausz József N kereskedelmi tanácsos nyitotta meg, ki szives szavakban üdvözölvén a megjelenteket, köztük első sorban dr. Hegedűs Lóránt orsz. képviselőt és Szendrői Mór keresk. és iparkam. titkárt, rövid visszapillantást vetett az országos egyesülés létrejöttét megelőző mozzanatokra. Jelezvén a mai értekezlet célját, a jegyzőkönyv vezetésére Koréin Ernőt és Beke Jenőt kérte fel. Lampérth Lajos, h. polgármester Pápa város közönsége nevében üdvözölte az értekezletet. Hangsúlyozván azt, hogy a magyar ipar és kereskedelem jelenlegi élete valóságos tengődés, hogy felvirágoztatásuk nagy országos érdek, hogy az összes gazdasági tényezőknek mindenkor karöltve kell haladniok, szerencsét kivánt az értekezlet munkájához. Dr. Hegedűs Lóránt, országgyűlési képviselőnk emelkedett most szólásra. Mindenekelőtt azt okolta meg, mi hozta őt a mai értekezletre. Hozta az a meggyőződés, hogy az új országos egyesülés működése nemcsak az ország, de közelebbről Pápa város gazdasági fejlődése érdekében is üdvös lessz, mert módjában áll megakadályozni olyan dolgokat, mik az ország és specialiter Pápa város gazdasági életére káros hatással lehetnek. A közel múltból két példát említ: az őrlési forgalom megszüntetése nemcsak a magyar malomipart teszi tönkre, de árt a gazdáknak is, liszt, búza ára leesett; Ausztria olcsóbban, a szegény magyar ember drágábban jut kenyérhez; 100 milliót vettek ki ez által a magyar gazdák zsebéből és a malomiparra, melynek fellendítésére más államok (így Románia) mindent elkövetnek, nálunk halálos csapást mértek. Mi követelte az őrlési forgalom megszüntetését ? A félrevezetett közvélemény. Az O. M. K. E. célja a közvéleményt helyes irányba terelni, ami nemcsak a kereskedelemnek, de a gazdáknak is hasznára lessz. Csak az egy báró de Manxról irják, hogy saját magát húzta ki hajánál fogva a vizből, ezt a gazdák nem fogják megcsinálni tudni, maguk magukon nem, csak más gazdasági tényezőkkel egyetértve segíthetnek. A vasárnapi munkaszünet új rendezése a nélkül történt, hogy a teljes munkaszünet előföltételei: nyilvános könyvtárak stb. lennének. Nem tettek e kérdésben különbséget főváros és vidék között, ami nagy hiba volt. ltfc is félrevezették a közvéleményt. Az egyesülés célja megakadályozni, hogy a kereskedők érdekeit sértő törvények hozassanak. Fontos ez Pápa városra és az országra is, különösen amikor az országházban nem meddő közjogi harcoknak, de gazdasági fejlődést előbbrevivő munkának kell dominálni. Nálunk bizonyos gerendák vannak, melyek a szabad fejlődést akadályozzák. Annak jó dolga van, aki gazdag, nincs rossz dolga, aki semmit sem akar, de rossz dolga van, aki emelkedni akar, mert bizonyos fokon túl a gerendákba üti fejét. Az igazi liberális politika az, mely szabad teret enged szabad és egészséges egzisztenciák felemelkedésének. Ez teremti meg a szabad független és gazdag Magyarországot! Ennek érdekében kivánja az egyesülés létrejöttét! melybe az élet ösvényei beletorkollanak. Aki egyszer a holtak közt elhelyezkedett, nem tér többé vissza a napvilágra. Másvilágban Csuang-Cen nem hitt, mint ahogy nem hisznek benne az ő földijei sem, akiket kit vidám, kit bánatos hajlandóságaik szerint, a halálban való ilyen egyenlőség gondolata vagy elborít, vagy földerít. Zöld és piros bálványképek sokasága múlatja itt a szegény elköltözőiteket. De Csuang-Cen, aki a bölcselkedők büszke rendjéhez tartozott, üvegbáboktól nem kért vigasztalást. Ahogy elmélázva végigjártatta a szemét a temetőn, a pillantása egy fiatal asszonyon akadt meg, akin gyászruha volt, vagyis hosszá fehér köntös, durva szövésű, varratlan. Ott ült az egyik siron, s egy fehér legyezőt fáradhatatlanul surrogtatott ide-oda a domb fölött, melynek a hantja még nedves volt. E különös foglalatosság oka felől Csuang-Cent elfogta a kíváncsiság s a fiatal asszony felé közeledve tisztességtudóan így szólt: — Asszonyom, merhetem-e megkérdezni, kit hantoltak itt el, s kegyed mely okon legyezi oly buzgalommal a földet, mely az élettelenséget elfödi? Bölcselkedő vagyok, aki mindeneknek végső okait kutatja — s ím, itt állok, olyasmi előtt, aminek végére nem jutok. Az asszonyka megállapodás nélkül tovább jártatta a legyezőjét. Csak a fejét szegte le elpirulva s egypár szót mormolt, amit a tudós meg nem értett. Megismételte a kérdését, többször is, de hiába, A gyászoló asszony rá sem ügyelt többé — úgy tetszett, a lelkét teszi bele abba a karjába, mely a legyezőt jártatta. Csuang-Cen hát tovább ment, kelletlenül. Tudta bár, hogy minden hívságos, mégis a lelke hajtotta, hogy kutassa az okait az emberek cselekvéseinek, főképpen az asszonyi nemből valóknak. Ezeknek az alsóbbrendű teremtéseknek a fajtája erős, ha nem is éppen jóakaró érdeklődéssel töltötte őt el. Lassan folytatta vándorlását, közben visszav.issza-nézve a legyező felé, amely mint egy nagy fehér pillangó szárnya, úgy repkedett a levegőben. Egyszerre csak egy öreg anyó állt előtte, akit eddig észre sem vett, s aki intett a tudósnak, hogy kövesse. Egy sirdomb mögé vezette, amely a többinél valamivel magasabb volt, s így szólott: — Hallottam, mikor az asszonyomat megkérdte, s az nem felelt. Szívesen megfelelek a kegyed kíváncsiságának, elsőbb velem született tisztességtudásomnál fogva, de meg abban a reménységben is, hogy ad érte valamicskét, amin a papoktól bűvös papirost vehetek, hogy megnyújtsa az életemet. Csuang-Cen egy pénzdarabot vett ki a tárcájából, s az anyó így kezdte: — Az a fiatal asszony, akit ott látott annál a sirnál, neve szerint Lu asszonyság, özvegye egy Tao nevezetű tudósnak, aki két héttel ezelőtt halt meg, hosszas betegség után. Az a sir az ő sírja. Igen nagyon szerették egymást. Még haldoklásban is Tao úr alig tudott belenyugodni abba, hogy megváljon a feleségétől, s hogy itt hagyja, az élte s a szépsége virágjában, az szinte lehetetlen volt előtte. De jó és kezes ember létére utoljára is belátta a szükségét mindezeknek, s megadta magát a sorsának. Lu asszonyság, aki nem tágított az ura betegágyától, könnybe borulva esküdött meg minden istenekre, hogy nem éli túl a halálát; mint ahogy életében megosztotta a fekvőhelyét, úgy akar a koporsóban is az oldalán nyugodni. De Tao úr így szólott: En szerelmem, ne esküdj erre. — líát akkor, — így felelt az asszony, — ha az a sorsom, hogy túléljelek, s a tündérek arra kárhoztatnának, hogy a nap világát akkor is lássam, mikor a te szemed lezárult, tudd hát legalább, hogy soha a más asszonya nem leszek, s egy uram van csak, amint ahogy csak egy a lelkem. — Ne esküdj erre, — szólt Tao. — Óh, Tao! hadd esküdjem hát, hogy öt egész esztendeig várok, mig újra férjhez megyek. — Erre se esküdj, — felelt Tao. — Csak arra esküdj, hogy megőrzöd az emlékezetemet, amig a sírom hantja meg nem szárad. Lu asszonyság megfogadta szentül. S a jó Tao úr lehunyta a szemét, örökre. — A Lu asszonyság bánatát el sem lehet mondani. Forró könuyei majd kiégették a szemét. Éles körmöcskéi sebesre tépték porcellán arcocskáját. De minden mulandó, s e bánat vad hullámai is elültek. Harmadnapra a Tao úr halála útán a hű asszonyság gyásza már emberiebb volt. Mondták neki, hogy az ura egyik tanítványa részvételét akarja neki elmondani. Nagyon helyesen úgy gondolkozott, hogy ezt visszautasítania nem illik és sóhajtva elfogadta. A fiatal ember csinos fiú volt, nagyon formás, egyet mást szólott Tao úrról, teméntelen sokat Lu asszonyságról, azt mondta az asszonynak, hogy gyönyörű, s hogy érzi, hogy szerelmes belé. Az asszony hagyta. A fiatal ember megígérte, hogy visszatér. S azóta Lu asszonyság éjjel-nappal ott ül az ura sirján, s legyezi a nedves földet, hogy mentül elébb fölszikkadjon. Hogy így az anyó a mondókáját elmondta, a bölcs Csuáng-Cen ekként gondolkozott: — Az ifjúság rövid — s az ifjú vérnek szárnyat ad a vágy. Mindent összevéve, ez a Lu asszonyság nagyon tiszteletre méltó személy, aki nem akarja megszegni az esküjét.