Pápai Független Ujság – II. évfolyam – 1894.

1894-01-14 / 2. szám

II. évfolyam. Pápa, 1894. január 14 2. szam. ELŐFIZETÉSI ÁRAK : Egész évre 6 frt (12 korona) Negyedévrei'5okr.(3 korona) Egyes szám ára 15 kr. (30 fii.) TANÍTÓKNAK ÉS KÖZSÉGI JEGYZŐKNEK Egész évié s frt (10 korona) NYILTTÉR petitsora 20 kr. HIRDETÉSEK egyezség szerint. P -A- P -A- X HIRDETESEKET és ELŐFIZETÉSI PÉNZEKET elfogad A KIADÓHIVATAL, valamint NOBEL Ármin papírkereskedő. Lapunk számára hirdetéseket elfogad a Reuter ügynökség és a M^gv Távír.Iroda hirdetési irodája Budapest, Gránátos utcza 1. szám. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL : BÁSTYA-UTCZA 470. LAPTULAJDONOS ÉS FELELŐS SZERKESZTŐ : GOLD LAJOS. Hátralékban levő előfizetőinket újólag felkérjük, hogy lapunk iránti tartozásukat e hó végéig leróni szíveskedjenek, mert a hátralékos öszszeg be nem küldését hallgatag beleegyezésnek vesszük arra, hogy követeléseinket postai megbízás utján hajthassuk be. A kiadóhivatal. A villanyvilágítás ügye. Mélyreható, fontos ügynek tartjuk a villanyvilágítás bevezetését, ezért kötelességünknek ismerjük, hogy a város érdekében minél többször foglalkozzunk ezzel az ügygyei. Minket most nemcsak maga a villanyvilágítás bevezetésének ténye érdekel, hanem jelenlegi stádiumát is élénk íigyelemmnel kisérjük. Lapunk 41. számában gyakori czikkezés után ismét egy entrefiletben mondtuk el véleményünket, s hangsúlyoztuk, hogy : »egyelőre várjuk a fejleményeket, abban a reményben, hogy a bizottság munkálkodását oly czélzattal és intenczióval fogja folytatni, hogy saját érdekük megóvása mellett, a várost sem kívánják — hogy is mondjuk csak — megszivattyuzni.« E czikkünk óta semmi lényeges változás nem történt a villanyvilágítás ügyét illetőleg : a bizottság most is erősen spekulál arra, hogy a város 200 izzó lámpáért évenként 6000 frt évi járulékot biztosítson, magánosok pedig összesen 1000 lámpa használatára kötelezzék magukat. A mi a magánosok biztosítási kötelezettségét illeti, ehhez nincs szavunk a magánosok maguk vannak hivatva, hogy érdekeiket kellőkép megóvják ; de a város érdekében ismét és ismét felemeljük szavunkat. Határozottan könnyelmű eljárásnak tartanok a városi tanács részéről, ha a villanyvilágitási bizottság fentemiitett feltételét elfogadná. Így oda jutnánk, hogy a vállalat nyereségét ismét magánvállalkozók teszik zsebre, a város pedig hűséges szolga módra, viselheti a nehéz terheket. Ennél sokkal opportunusabbnak tartanok azt, ha a város a villanyvilágítást házi kezelésbe venné, mert ugy látszik ezt a reformot is a magán vállalkozók segítsége nélkül, önerejéből lesz kénytelen megvalósítani a város. Legrosszabb esetet véve sem kerülhet a villanyvilágítás évi költsége többe 4000 frtnál ; ha a városnak nem áll rendelkezésére a szükséges alaptőke vegyen fel kölcsönt, s ennek évenkénti törlesztését bele foglalhatja az évi üzemköltségbe. Sőt mi azt hisszük, hogy okos eljárás és számítás mellett e tőketörlesztés becsatolásával együtt sem fog évi költség 3000 frtnál magasabbr emelkedni. Mátészalka, ez a csekély lakosságú község bevezeti a villanyvilágítást. Te., sék csak kérdést intézni a vezető fér* iiakhoz, áldoznak-e ők évi 6000 frtot a villanyvilágításra. Mint a fővárosi lapok tudósitá* saiból olvashatjuk, évi 3000 frt teher nehezedik a villanyvilágításból a község terhére, persze ott a város élén álló férfiak a közérdeket fölébe helyezik a magánérdeknek s nem oda spekulálnak, hogy 8 °/ 0 osztalékot vághassanak zsebre . . . Ezeket akartuk ismét elmondani a város intéző atyái előtt, kik közül többen privátvállalkozó képében szerepelnek ; fel akartuk idézni emlékükben a mesebeli farkas és bárány históriáját, melynek hatásos fináléjaként a báránybőrbe bujt farkas felfalta az ártatlan bárányt . . . De hát azért vagyunk mi pásztorok, hogy a bárány és farkas érdekeit ne engedjük összeütközni, hogy a tisztelt városatyákat és vállalkozókat egy kissé önzetlenebb gondolkodásra buzdítsuk s a városi tanácsot óva intsük, ne vegyen könnyelműen oly súlyos terheket a vállára, melyek alatt a szegény adózó polgárság nyög azután leginkább. TÁRCZA. mm '^_IíílOBI Carneval. — A »Pápai Független Ujság« eredeti tárczája, — Irta: LAMPÉRTH GÉZA. sTáftczoljalok, táliczoljatok !« . , . Ropog a hó, szalad a szán ... az az, dehogy is ropog ! Mintha csak meghallgattatott volna a rátóti jo atyafiak ama két év előtti világhíres protestáczíöja, melyben kijelentették vala, hogy az akkor- lebocsátott tenger hőmennyiséget biz' ők sehogy sem fogadják el egy télre valónak, —- s a mostani télre tudná be az akkor lezúdított fölösleget a megintcrpellált felső hatalom ! . . . Es mivelhogy nem ropog a hó, ebből napnál világosabban következik : hogy a szán sem szaladhat, a mi azonban éppen nem zárja ki azt, hogy Carneval ő kegyelmessége azért az idén is meglátogasson bennünket. Ha szánon nem jöhetett, hát eljött kocsin, — de itt van 1 S tiszteletéről gondoskodnak hivei. . . . Díszítik a téncztefmeket, készülnek a toilettek- . t , tánczraperdülnek a párok, hevülnek, pirulnak az arczok . . . összecseng a pohár . . . hegyen, völgyön lakodalom ! Az ifjú, gondtalan kedélyek vigan lejtenek tova a sima parketten, piros rózsákat tépnek, örömök élvek bokrairól, játszi pajkos kezekkel . . . ereikben a husz éves vér delejes áramával nevetik, kaczagják a bút, a gondot és az egész nagy világot . . . Multjuk még nincs, s a jövő, azzal mit törődnek ? . . . »Soh'se halunk meg !« . . . És a komoly bölcs cynikus mosolylyal kiséri a vig hahotát s fenséges nyugalommal szemléli a világ felfordult rendjét, keringelő embertársait . . . Ugy van te vén bölc:; ! Van is abban valami, van is azon valami meg mosolyogni való ; van valami szánalmat keltő abban a nagy komédiában, mely mostanán játszódik fényes termek sima, sikos parkettjén. Van annak, a ki egy hosszú, s mégis oly rövid, kor magaslatáról sirva tekint viszsza az elvesztegetett, drága órákra, melyek szintén közelébb vitték volna őt a távol síkján délibábként lengő s boldogsággal, édes nyugalommal kecsegtető czélhoz . . . Nem kellene, hogy leroskadjon itt, a pálya felén, nyomorultan, tehetetlenül . . . Van annak, a ki az illatos rózsa mö* gött meglátja jókor a szúró tövist, a ki erti a költő szavát: »Legédesebb perezünkbe is vegyül Egy cseppje a mondhatlan fájdalomnak. A kéjét, a mit egy ital viz ád, Szomjam hevével kell kiérdemelnem. A csók mézének ára ott vagyon — A mely nyomán jár — a lehangolásban« . . . Igen, azt értem, ha szánakozva elborong Carneval zajos, virágos évadján ! De azért ne ülj le, vén bölcs, hogy könyvet irj a világ, az emberek balgaságáról ! Lásd neked, onnan a könyveid közül ítélve, bimbófakadáskor, virágos réten, tarka pillangók karikázása, napsugaras nyárban kalászos tér felett pacsirta vig dala, az is bohóságnak, hiábavalóságnak tetszik. — Ugy-e, annak ? — Verd ki csak szépen, s tedd le pennádat, mert könyved megeszik a molyok, — ám virágfakadáskor azért, virágos rét felett, tarka pillangók játszva karikáznak ; napsugaras nyárban, kalászos tér felett pacsirta vig dala zendül . . . Carnev 1' jöttén pediglen földiszitik a táneztermektt, készülnek a toilettek, rázendül a nóta, dobognak a szivecskék . . . tánezra perdülnek a párok, hevülnek, pirulnak az arezok . . . összecseng a pohár ! . . .