Pápai Független Ujság – II. évfolyam – 1894.
1894-01-07 / 1. szám
László, aki a fizetésemelését kezdetben ellenezte, annyira megbánta a tettet, hogy bánatában egészen beletemetkezett a szakállába, Bognár Gábor pedig, aki szintén nem akarta eleinte megszavazni a fizetés javitást, ijedtében keresztet vetett magára es megfogadta szentül, hogy visszavonul a közügyektől. Ha az a keményszívű miniszterelnök nem tudta a polgármestertől megtagadni a dohánygyárat, liogyis tagadhatják meg tőle a jószivü városatyák azt a rongyos kétszáz forintot. Mégis szavazták neki egyhangúlag, sőt hogy bebizonyítsák lágyszivüségüket tulliczitálták a fizetésjavitással a pénzügyi bizottságot is, amikor a jegyzők fizetéséről volt szó. A p. bizottság ugyanis 200, illetve 100 frt fizetésemelést javasolt, ellenben a jegyzői földek haszonbérétől megakarta őket fosztani. Vagyis amint a főjegyző ur igen találóan megjegyezte, amit a vellával feltettek, azt a gráblával leakarták venni. És minthogy a főjegyző ur arczának becsületes kifejezése erős konkurense a Dani bácsi arczának, a közgyűlés sietett a pénzügyi bizottságot lehurrogni és egyhangúlag megadták a fizetésemelést is, meg a földeket is. Ezt pedig csakis Lampérth Lajos jó arcza vivta ki. Ennek a mi derék főjegyzőnknek az átcZa — én mondom uraim — nagy reményekre jogosit és ha a polgármester arcza dohánygyárt hoz a városnak, a főjegyző ur arcza bizonyára visszahódítja a törvényszéket. Hanem azért Lampérth fizetését mégis csak akkor emeljük újonnan, ha már egyszer vissza szerezte az arczával a törvényszéket ! Nemo. Pápai Független Újság. Előfizetési feihivás a PÁPAI FÜGGETLEN ÚJSÁG ez. társadalmi hetilapra. Lapunk 1894 január i-től kezdve második évfolyamába lép. Hangzatos szavakat most sem használunk, midőn a t. olvasóközönség újbóli támogatását kérjük, — phrásisok helyett szóljanak a tettek. A »Pápai Független Újság« vezérczikkei szembe szállnak a köz- és társadalmi élet ferdeségeivel, leplezetlenül kimondják az igazságot ; hirei alaposak és megbízhatók, s tárczái a vidéki sajtó tehetséges munkásainak tollából kerülnek ki. Lapunk a közönség érdekének továbbra is hű védője lesz és a jövőben is érdemessé fogja magát tenni a pártfogásra. Előfizetési áraink: EGÉSZ ÉVRE . . * . . 6 FRT FÉLÉVRE 3 » NEGYSDÉVRE ..... I 50 kr. Lapunk tisztelt olvasóit, kik legutóbbi példányainkat mutatványképpen vették, ezúton figyelmeztetjük, hogy a mai szám megtartása előfizetésre kötelez, amennyiben tehát nem szándékoznak előfizetőink sorába lépni, szíveskedjenek a lapot hozzánk visszaszármaztatni, nehogy később önmaguknak, de magunknak is kellemetlenséget szerezzenek. A kiadóhivatal. HÍREK. — Személyi hirek. Gr. Esterházy Ferencz és ifjú neje Lobkovitz Berta Anna herczegnő vasárnap Gróf Eszterházy Móricz és családja látogatására városunkba érkeztek. A magas vendégek három napot töltöttek a grófi kastélyban, és kedden délután pompás négyes fogaton utaztak vissza Devecserbe. — Fenyvessy Ferencz dr. hoszszabb itt tartózkodása után csütörtökön utazott Budapestre, hogy a Jókai-jubileumon részt vegyen. — Kerényi Andor a Veszprémből hozzánk áthelyezett szolgabíró kedden érkezett városunkba és a napokban már el is elfoglalta uj hivatalát. Hozta Isten körünkbe ! — A »Jókai Mör-utcza« jelző tábláját e hó 28-án délelőtt 11 órakor leplezik le, nagy ünnepélyességek mellett. Az ünnepi beszédet Lampérth Lajos városunk érdemes főjegyzője tartja : a polgári leányiskola növendékei pedig az uj táblákat meg fogják koszorúzni. Az ünnepélyt a városi tanács és a Jókai kör együttesen rendezi. — Fővárosi művészek Pápán. A Jókai kör 27 és 28-án tartandó estélyein — mint értesülünk — az opera két tagja is közre fog működni. Takács Mihály a hírneves baritonista már megígérte idejövetelét, a hölgyek közül pedig Abrányiné Wein Margit vagy Vasquez Melina grófnő énekében fogunk gyönyörködhetni. — Kinevezés. Dr. Kövi József helybeli orvost megyénk főispánja a pápai járás orvosává és egyszersmind megyei tiszteletbeli orvossá nevezte ki. Gratulálunk ! — Makai Emil a fiatal magyar költők egyik legkiválóbbika — mint már jeleztük — legközelebb felolvas a leányegyletben. Hogy Makainak itt tartózkodását lehetőleg kellemessé tegyék, a mi hölgyeink különféle tervekkel foglalkoznak, eddig azonban — ugy halljuk — megállapodásra nem jutottak. Szerintünk már csak a fővárosi vendég iránti tiszteletből is mindenekelőtt arról kell gondoskodnia a leányegyletnek, hogy a felolvasás ne a félreeső helyen levő, dísztelen és nagyobb közönség befogadására nem képes egyleti helyiségben tartassék meg, hanem szerezze meg ez alkalomra a Griff nagytermét, melynek impozáns nagysága és diszessége ünnepélyesebbé és fényesebbé varázsolja az ülés lefolyását és kiragadja a rendes és megszokott »nyilvános előadó ülések« színvonalából. Ez a legkevesebb, a mivel a leányegylet vendégének és önmagának is tartozik. Czélszerünek látnók azt is, ha Makai felolvasása nem a délutáni órákban, hanem esti 8 órakor tartatnék meg és igy egy kis tea- vagy tánczestély is könnyen volna rögtönözhető. Makai Emil jövő vasárnapra ígérte idejövetelét és ez alkalommal valószínűleg Barna Izidor, a »Pesti Napló« felelős szerkesztője is vele jön. — Megyénk állami dotációja. A belügyminiszter a törvény értelmében, megállapította azokat az összegeket, a melyeket a megyék közigazgatási, árva-és gyámhatósági kiadásaikra évenkint kapnak. E szerint az állami dotáció 4.947.500 forintot tesz évenként, amiből Veszprémmegye 78.200 forintot kap évenként állami javadalmazásképen. — A pápai izr. nőegylet e hó 14-én délután 3 órakor tartja meg rendes évi közgyűlését az önképzőkör helyiségében. —- A »Jókai körből.« A pá pai »Jókai-kör« legutóbbi ülésén Salzer Aladár, lapunk munkatársát az irodalmi szakosztályba beválasztotta. — Nemes sziv. Lobkovitz Berta Anna herczegnő, gróf Eszterházy Ferencz ifjú neje karácsonykor az urodalmi cselédség és szolgaszemélyzet gyermekeit magához hivatta és mindnyájukat személyesen ajándékozta meg miközben folyvást magyarul beszélgetett velők. Az ajándékok értékes nagy összegnek felelnek 'meg és igy nem csoda ha a devecseri grófné angyali szivéről egész legendákat terjesztenek a hálás devecseriek. — Bokody Antal a társulatával legutóbb nálunk járt színigazgató a napokban a szepessegi szinikerületet nyerte el, még pedig minden pályázat mellőzésevel. Bokody 1200—1400 frt évi segélyt kap. — Kossuth Lajos és a községek. Ahhoz a mozgalomhoz, melynek czélja Ko suth visszahonositása, ujabban még hét veszprémmegyei község csatlakozott és pedig : Takácsi, Alsó-Görzsöny, Felső-Görzr öny, Lovász-Patona, Bakony-Tamási és Varsány. — A pápai irgalmasrend kórházában 1892. évről maradt 17, 1893. évben felvétetett 415 beteg, volt tehát összesen,' 432 beteg. Ezek közül: gyógyulva elbocsáttatott 376, javulva 18, javulatlan 9, meghalt 14, ápolásban visszamaradt 15. Vallást illetőleg volt: római kath. 311, görög egyesült 2, evangelikus 50, református 57, izraelita 12. Illetőség szerint: Magyarországi 405, németországi 13, csehországi 6, sziléziai 3, szászországi 2, bajorországi I, oláhországi 1, románországi 1. Állapot szerint : nős 119, nőtlen 300, özvegy 13. — Nyilvános köszönet. Tek. Dr. Steiner József úr, városi főorvos a »Wahrmann« egylet mult évi kiadásaihoz jelentékenyebb összeggel járult, és azonkívül 1894-re tiz forintot volt kegyes adományozni, mely nagylelkű adományokért hálás köszönetet mond az elnökség. — Erdészek újévi ajándéka. Gr. Eszterházy Móricz, megyénk főispánja kellemes meglepetéssel örvendeztette meg uradalma erdészeti alkalmazottait. Az urodalmi tisztek számára még a bold. Eszterházy Pál gróf által alapított nyugdíjintézet alapszabályait ugyanis újévtől kezdve akkép változtatta meg, hogy mindegyik alkalmazott rangjának, állásának és hatáskörének megfelelően egy, sőt két rangosztálylyal is előbbre lett léptetve illetve soroztatva, ami a volt osztályozás szerint esedekes nyugdíjnak 60—100 százalék emelkedését jelenti. Főispánunk nemes jószívűségét most hálával emlegetik az alkalmazottak, kik élükön az urodalmi erdőmesterrel küldöttségileg is megköszönték a gróf jóságát. — Kapuvár mezővárosban az 1894 évben az országos vásárok a következő napokon fognak megtartatni :-i. Szt. Pál napi január 29-én, 2. Józsefnapi márczius 19-én, 3. Urnapi május 28-án, 4. Annanapi julius 30-án, Teréznapi október 15-én, 6. Luczanapi deczember 17-én. Minden csütörtökön hetivásár, és minden hónap utolsó csütörtökjén marhavásár. — Ha pedig ezen napok ünnepnapra esnének, a vásárok utána való napon tartatnak; meg.