Pápai Független Ujság – II. évfolyam – 1894.

1894-01-14 / 2. szám

előtt immár a külföld is kalapot emel ! S ez a körülmény igaz örömmel töltheti el minden honfi szivét ; mert ez az átér, melyen még legtöbb tenni valónk van. Mert a magyar cultura diadala leend ezredéves nagy ünnepünkön, a magyar nemzet igazi és legszebb diadala! Olvasóinknak bizonyára van mái­tudomásuk azon mozgalomról, mely a legmagyarabb városban, Debreczenben egy uj Egyetem felállítását, illetve a már meglevő jogi és theologiai fakul­tások kibővítését czélozza. Legközelebb Kiss Áron püspök, gróf Degenfeld József és Simon ffy Imre lelkes hangú felhívást tettek közzé ez ügyben, melyből közöljük a követ­kező sorokat; »Azt hisszük, hogy a midőn nem­zeti szellemtől indíttatva hazafias czél valósításában fáradozunk : bizalommal és a gyámolitás reménységével fordul­hatunk távolabbi vicl'-ken lakó honfitár­sainkhoz is, hogy részvételökkel erősít­senek és áldozatkészségükkel segítsenek nagy törekvésünkben. Egy város magá­ban nem elég erős ily nagy alkotásra ; a vidék szeretete és buzgósága sem nyújthat annyit, mennyi a nagy czél teljes valósítására elegendő. Főiskolánk homlokán lévő feliratból olvasható ma is, hogy ez ősi intézet colossalis épü­lete magyarországi egyes jóltevők ada­kozásából épült. E forrásból fordulunk bizalommal, hogy e főiskola fejlődését és megujulását a nemzettől nyervén, legyen szelleme, mint volt mindig, va­lóban nemzeti és szabad ; jótékony ha­tása, mint a forrás, melyből megujul, édes hazánkra egészen kiterjedő. A nemzeti Génius ihletésére buzdultunk fel lelkesedésre a nagy czél iránt, e Gé­niusz szelleme hassa át honfitársainkat, nozza. A mamáknak alig kell ebédet főzniök, Ugy jóllaknak a gyerekek a sok édességgel. A czukrázdák reggeltől éjfélig tömve van­nak nyalakodökkal ; mintha mindannyian egy évre megakarnák édesiteni az életüket. És a színházak, kávéházak, mulatóhe­lyek, hangversenyek, café concertek ? Szóval karácsony előtt minden szék, minden zug el van adva. Rogyásig telve van a számtalan színház. Es a közönség mintegy delíri­umban tapsolja a legostobább darabokat, melyeket valaha szinpadra hoztak. A café concertekben együtt éneklik a szereplőkkel a népszerűbb chansonokat s annyit újráznak, hogy az előadás rendesen egy óra tájban ér véget. Maga a kaiácsony ünnepe meglehető­sen ki van vetkőztetve abból a meleg ke­délyes, családias jellegéből, mely nálunk en­nek az ünnepnek oly különös varázst köl­csönöz. Aránylag csak nagyon kevés csa­ládban állítanak a gyermekeknek karácsony­fát. Megkapják ők az ajándékaikat az utczán séta közben. Es nem járnak rosszul, mert igy többet kapnak. Az engedékeny szülők megvesznek nekik mindent, a mit a szemük lát, a mit a szájuk megkíván. Egyszerű munkás emberek 10—20 frankos, selyembe, bársonyba öltöztetett babákat vesznek leá­nyaiknak, olyan gyönyörű elragadó szép párisi bábukat, a milyeneket (először) nálunk nem is láthatni, vagy ha láthatni is, leginkább grófoknál és herczegeknél. A brácsonyestét a párizsiak a »réve­hogy támogatásunkra siessenek ! A ha­zafiság szent érzelme tegye lehetővé, hogy főiskolánkra, a nemzeti szellem és közművelődés teljesen kifejlesztett és megerősített ezen ős védvára vethesse fényét nemzetünk ujabb ezeréves életé­nek hajnala ! Tisztelettel kérjük az igen tisztelt czimet, hogy nemzeti és hazafias nagy czélunkat szíves figyelmére méltatni, iránta a méltánylást, gyámolitást saját körében terjeszteni és erősíteni, szives adománynyal vagy alapítványával elő­segíteni és becses adományát a főiskola helyi felügyelőjéhez, Kiss Áron ev. ref. püspökhöz (Debreczen) küldeni mél* tóztassék.« Melegen ajánljuk a nemes ügy gyámolitását olvasóink figyelmébe. Emeljünk emlékszobrot Klapka György tábornoknak! Dicső szabadságharczunk egyik leg­fényesebb alakjának, Klapka tá­bornoknak, jeltelen sírjára hiván fel honfitársaink figyelmét, egy felállt tandó síremlék költségeire való gyűjtés megindításakor oly széles körben meg­nyilatkozott a kegyeletes hála érzete az elhunyt halhatatlan hős iránt, hogy a bizottság a sokoldalú biztatásnak en­gedve elhatározta, miszerint a gyűjtést immár kiterjeszti a Klapka tábornoknak Komáromban, fényes hadvezéri szerep­lése színhelyén emelendő emlékszobor költségeire is. Klapka György szelleme nem szo­rul ugyan emlékre. Örök időkre világit az, mint a nap, mely kisugározza áldá­sos fényét és melegét. Halhatatlan a névtelen hős is, ki életét a szabadság illon«nal ünneplik. Éjfélig muzsikálnak, éne­kelnek, szavalnak, tánczolnak, akkor aztán egy gazdagon teritett asztalhoz ülnek s vi­dám hangulatban megesznek egy második ebédet, melynek »souper« a neve. A lakoma, végeztével az összes vendégek, ismerősök és ismeretlenek, megcsókolják egymást. Ez a szokás divik a legelőkelőbb salonokban is, Ugyanilyen ünnepséget rendeznek Syl­vester este. Esznek, isznak, énekelnek, tán­czolnak, kivílágos kivirradtig. És mivel há­rom nemcsak a magyar, de a franczia igaz­ság is, a három királyok éjszakáján megcse­lekszik ugyanezt harmadszor, azzal a kü lömbséggel, hogy a soupernál feltalálják a Király pogácsát. Ez egy nagy köralaku, tortaíéle lapos sütemény — finom vajas le­veles tészta — melybé a pék egy iczike­piczike porczellánbabát rejt el. Az apa sze­letekre metszi az óriási pogácsát, szalvétával letakarja s mindenki találomra választ egy darabot. A kinek jut a bábu, az a király. O választ magának egy királynőt, kit háromszor megcsókol s aztán együtt fogad­ják az összes jelenlevők hódolatát. Ha bort isznak, az egész társaság lelkesen kiáltja : »Le roi bőit! La reine bőit !« s oly han­gosan kaczagnak, hogy ő felségeik képte­lenek egy kortyot is lehörpinteni. A legbo­hókásbb tréfák napirendre kerülnek s mikor végre a pajkosabbak átöltözködnek, a fiuk leányok — a leányok fiu ruhába, a fesztelen jókedv eléri tetőpontját. A két hétig tartó dinom-danomot egy hatalmas J.unch fejezi be p szent eszméjének szentelé ; minden idők előtt nagy az ő neve, ki ezreket ve­zetett, buzdított és lelkesített a világ­eszme érdekében. Ő nem szorul emlékoszlopra, de igenis szükségét kell, hogy érezzük mi, kik az élet realismusában rászorulnak minden emlékre, hogy lelkünk impulsust, elménk örök tanúságot merítsen a mul­takból. Klapka tábornok, Komárom hős védője hazája földjében jeltelen sírban nyugszik. De kegyeletünk ott őrködik a sírnál, kegyeletünk nemcsak síremlé­ket, de fényes emlékszobrot is fog emelni a dicső elhunytnak. E szózat tetté fog válni és nem kétkedünk benne, hogy minden magyar hazafi hozzá fog járulni ama óhajunkhoz 1 Emléket a halhatatlan hősnek, em­léket Klapka tábornoknak ! Hogy a gyűjtés szigorúan ellem őrizve legyen, a bizottság akként intéz­kedett, hogy a gyüjtőivek számoztassa^­nak és a budapest-terézvárosi pénztár bélyegzőjével megjelöltessenek. Tehát egyedül az a gyüjtőiv tekinthető hiva­talosnak, mely a nevezett pénztár bé­lyegével van ellátva. A gyűjtött összegek átvételére egyedül a budapest-terézvárosi takarék­pénztárt hatalmazta fel a bizottság. Ha­zafias tisztelettel kérjük tehát, a pénzt közvetlenül a »Budapest-terézvárosi ta­karékpénztár, Budapest, Andrássy-ut .54 szám« czimére elküldeni. Azonban az ellenőrzés csak akkor ejthető meg pontosan* ha a számozott gyüjtőivek a bizottsághoz visszakerül­nek. Azért kérjük a gyüjtőiveket a »Klapka-emlék bizottság irodája« czi­mére, Budapest, V. Gyapju-utcza 10. alá ha üresen is, ajánlott levélben visz­szaküldeni. a melyen mindenki kedvére áldozhat Bacchus oltárán. Az én Sylvester estém feledhetetlen lesz nekem mindörökre. Annak az édes es szeretetreméltó franczia családnak körében töltöttem, melyet — sz rencsés sorsom ugy akart, — hogy Párisba jöttöm első hetébe?) megismerjek. Megismertük és megszerettü egymást; Mr. és Mme Rény — engem* aü idegent — gyermeküknek, leányai testvérük nek tekintenek. Ugy hivnak, hogy »nou petit frére.« Újév előestéjén fényesen SÍK rült hangversenyt rendeztünk, Lisette keik mes, csengő hangon énekelte el a treiafe »Rondeau«t a Kis herczegből, Berthe, ez a2 aranyos kis angyal, utólérhetlen kedvesség* gel szavalta el a »Bál után«t az én franczia fordításomban. Befejezésül eljátszottam Ro* meo és Juliette nagy keringőjet, meg néhány magyar népdalt, melyet franczia hallgatóim többször megismételtettek. Aztán tánezra perdültünk. Én megtanultam a francziás ke­ringőt, a leányok megtannlták a magyaros csárdást. A porczellánbaba a Berthenek ju­tott, s a kis királyné engem választott ki­rályul. Többre becsülöm ezt a választást egy királyságnál, sőt még egy akadémiai tagságnál is. És azok az édes csókok ! Le­hetetlen, hogy ez az esztendő mást hozzon nekem, mint édességet, örömet — bol­dogságot. TROBADOUR,

Next

/
Thumbnails
Contents