Pápai Független Ujság – I. évfolyam – 1893.

1893-05-28 / 10. szám

ELŐFIZETÉSI ARAK : Egész évre 6 frt (r2korona) Negyedévre 1 frt 50kr (3 korona) Egyes szám ára 15 kr. (30 fillér) TANÍTÓKNAK ÉS KÖZSÉGI JEGYZŐKNEK Egész évre 5 frt (10 korona) SZERKÉSZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL : Bástya-utcza 470. sz. HIRDETÉSEKET ÉS ELŐFIZETÉSI PÉNZEKET elfogad A KIADÓHIVATAL, valamint NOBEL Ármin papírkereskedő. Lapunk számára hirdetéseket elfogad a REUTER ÜGYNÖKSÉG és a MAGY. TÁVIR. Iroda hirdetési irodája Budapest, Gránátos u. I. LAPTULAJDONOS ÉS FELELŐS SZERKESZTŐ : GOLD LAJOS. FŐMUNKATÁRS : SALZER ALADAR. A városi közgyám-állás. Schirkhuber József, városi közgyám elhalálozása folytán ezen tisztviselői állás megüresedett ; mint halljuk, a városi tanács felterjesztést intézett az alispánhoz, a melyben azon óhajának ad kifejezést, hogy ezen állas ne töltessék be. Valóban ritkán van a városi lakosságnak oka örülni igen tisztelt városi tanácsunk határozatainak, de ez egyszer a városi tanács csakugyan hű szószólója volt az adózó közönség hangulatának. Ez előtt két évig meg volt a városi tanács és képviselőtestület közgyám nélkül, és mondhatjuk, igen jól érezte magát, azt mondják, hogy mintaszerű volt az adriinisztratio a városban, annak daczára, hogy a városi közgyámi állás nem existált, és elismerte ezt a városi képviselőtestület akárhányszor azon bizalmi szavazatokkal, melyeket a tanácsnak osztogatott. A városban létező ismeretes klikk ezelőtt két-három évvel, mint deus ex machina, azt demonstrálta a városi képviselőtestületnek, hogy bizony igen nagy szükségünk van egy közgyámra, és a mi indolens városi képviselőtestületünk erről meg is győződött, midőn látta, hogy kitől indul ki ezen ujitás. Mert a mi városi képviselőtestületünk nem annyira azt nézi, hogy mit javasolnak neki, hanem azt, hogy ki javasolja. Szó nélkül elfogadta a város szervezeti alapszabályainak ilynemű módosítását, és csak azután vette észre, hogy ezen módosítás korántsem az ügy érdekében, — mert ezen ügyek ugy is igen jól el voltak látva -— hanem csak azért történt, hogy valakinek egy kis fizetéses állást adhasson. Hogy azután a választás nem ugy Sült el, mint azt a kezdeményező czélozta, az csak a kiszámíthatatlan titkos szavazásnak tulajdonítandó. Láttuk az elhalt városi közgyám működését. Biz az oly csekélyből áll, hogy alig számitható fel munkakörnek. Nem hisszük, hogy van független, önérzetes és dolgozni akaró ember, ki ily állást elfogadna, üzen állás semminemű am'bitiót ki nem elégit ; az elhalt közgyám is többnyire vám- és helypénztárczák bélyegzésével^ tgljütte- • - idejét. Csak oly város engeíffletné meg magának az ilyen »sine curák« betöltését, mely gazdag és vagyonos, de ott, hol a városi pótadó oly nagy és terhes, mint Pápán, erről szó sem lehet. Igaz, hogy a statútumokban benne van a városi közgyám állása is ; de mivel a városi szervezeti szabályoknak oly sok más pontja — mely között sok üdvös is van -— nincsen Végrehajtva, hát ez is maradjon csak a papiron. Megtakarít ez által a város évenként 400 frtot, mely által a városi lakosság terhén könnyebbítve lesz, a mire csakugyan szükségünk van. A közel jövőben annyi fontos feladat és újítás vár megvalósításra, hogy bizony mindent el kell követnünk, hogy az ezekre megkívántató összegeket valamikép megszerezzük. Nincs ezért egy koronánk sem oly haszontalan állás betöltésére, melyet bármely hivatalnoknak nyugodt lélekkel átadhatunk ; és mivel ezáltal egynek a munkaköre sem válik terhesebbé, nem is lehet sző fizetésemelésről. A ki az elhalt városi közgyám számára kiczirkalmazott csekély munkát elvégezte ezelőtt 3—4 évvel, az végezze most is. Hisz nem hallottunk arról semmit, hogy ez utóbbi hivatalnok fizetése kevesbedett volna az által, hogy a munkaköre kisebb lett. Ezért méltánytalan ujabb fizetésemelésről beszélni ott, ha ismét helyreáll a 3 év előtti állapot. Alulírott nem oly szerencsés, hogy városi képviselő volna, de ha az lennék, akkor az eddig írottakat elmondanám a képviselőtestület ülésén, és kérném a város atyáit, hassanak oda, hogy csakis hasznos befektetések és czélszerü reformok legyenek általuk foganatosítva, de mindenek előtt vegyék tekintetbe a túlságos nagy adóval zaklatott közönség érdekeit ís. Egy adózó polgár. # Gn Eszterházy Móricz, megyénk főispánja, a »Pesti J\'apló« szerint, főispáni állásáról leköszönt. E hirrel szemben — hivatalos érteTÁRCZA. Egy kép a múltból . . . Talán a mult idők tündér világa Tűnik fel újra éltem büs egén ? Tán ujul az ifjúkor fényes álma ? — Ugy elmerengek a kedves nevén. . . Most látom újra a szende leánykát, Látom a harmat lepte gyeppadot, A melyen egykor ajkunk önfeledten Boldogságot — szerelmet suttogott. — Körültünk járt a lanyha esti szellő Arczunk csókdosva lágyan-édesen; A lomb, a szellő mind csak azt susogta »Tiéd vagyok örökre édesem« ! Megcsendült az édes bus csalogánydal, Mi hallgattuk andalitő dalát S lelkünk e bűvös ének hallatára Egy szebb világ tündérkertjébe szállt. Hallottam szived hangos dobogását, Arczom érezte langy lehelleted. uh ezt az estvét ! . .. ezt a csendes estvét S a boldog órát elfeledheted ? ! Hisz oly forrón, oly édesen susogtad : »Szivem örökre, — örökre tiéd« l De tán csak hulló csillag fénye volt az, Mely egyet lobban s azután — kiég ? Ha pillanatnyi hév volt az csupán S csak hirtelen szó, mit ajkadra csalt . . . Uh ! úgy felejts el . . . felejtsd el örökre A csendes estvét, a szellőt, a dalt! Felejtsd az iíjut a ki ugy imádott* Emieke ne zavarja többé éltedet . . . ? S ha majd az élet megtanít csalódni, Gondolj egy szivre, melymég akkorisszeret! Csajághy Károly. Egy kis epizód. — A »Pápai Független Újságé eredeti tárczája — Kgyik rokonom hires gyermekorvos volt. Messze tájon ismerték és becsülték. A kis angyalsereg megszerette, mert az édességek ki sem fogytak bő zsebéből. A ki apa, anya névre tett szert a vármegyében, nagy megnyugvással nézett a csipetke emberre, mint a kinek bizonyosan extra-csiziója van a — gyermekhalál ellen. Elete végéig szerencsés kúrákat csinált ez az én rokonom, de utóbb ő is, ugy, mint a többi halandó, öreg, rokkant lett. Hosszú kabátban, czilinderrel a fején, okuláréval a szemén s kezeben az ezüstfejes bottal járt-kelt pacziensei után, nyomában meg az áldás, a hála és egy kis aprópénz is. Hetven eves korában abban akarta hagyni a praxist, de a kicsinyek bajai, melyek rendszerint a nagyoknak is bajai szoktak lenni, ezt nem akarták megengedni. Csakhogy nagyobb urnák bizonyult az a vas »muszáj«, mely ellen appelláta nincsen. Öregem beszüntette az orvosi gyakorlatot és lassacskán készült a —- halálra, mely ellen világéleteben annyi sikerrel küzdött. j^s ekkor megtörtént vele a következő, igen épületes, kis história. Koromsötét, viharos éjszakán, zuhogó záporesőben rémitő zörgéssel rontott ajtajának egy szegény ember, siralmas hangoil kérve az öreg doktort, jönne el a drága* egyetlen kis fiához, ki halálos betegen fekszik. — Hói lakik barátom, — kérdezé sajnálkozva a jó öreg. — Ott, a város végén, a lakatos utczában 564. sz. a. — volt a válasz. — Sajnálom, igazán sajnálom, jó ember — viszonzá ismét az öreg doktor, menjen fiatalabb orvoshoz ; engem a lábaim már nem birnak annyira. Voltam én már azoknál szólt most