Pápai Független Ujság – I. évfolyam – 1893.

1893-12-24 / 40. szám - Melléklet

Megölettek egymást s aközben mindkettőjük szivében egy kissé megmozdult a jég. Kora reggel volt, a nap még aludt s a leány arczában nem volt pir, szürke volt, mint az úti köpönyege ; didergett; — Fázom ! — Nem hozott magával plaidet ? kérdezte álmosan a férfi, rámutatva takaróira, — én gondoskodtam róla. — Hova megyünk ? —* Az mindegy, hol melegebb lesz. — Mit szólnak majd az emberek ? — Hogy elszöktünk. — Brr ! — Csak vissza ne kelljen jönni ; mert ha elfogy a pénzünk . . . — Brr ! Az nem lehet. Pénz és szerelem. Fázom. Ha szökünk, akkor már soha, soha se jöjjünk vissza. A szégyen megölne. Inkább ne is szökjünk. De itt fázom szeretni. Mire vissza kellene térnünk, felolvad szivemben a jég s itt tovább fogom szeretni . . . — Nem, nem ! Még mindig egymás mellett álltak. A gőzös fütyentett. — A szerelem, ugy látszik nem nekünk való, •— kiáltott fel a férfi. — Nem nekünk való, — susogta utána a leány, Lekestek a vonatról. * * * Nos eddig a mese. Öleljük meg egymást angyalom; Igy ni. Nem jégcsapoknak való a szerelem igazuk volt, de nekünk, igen. Nem hat be szobánkba atái saságok pletykája, nem félünk a kényelem hiányától, két karodnak ölelése puhábban melegít, mint a hattyú prém, Ne bántson bennünket se kaczaj, se sanda ítélet : ne halljunk ne lássunk mi semmit, csak egymást; s ha karom derekad öleli, s ha ajkam ajkadat megtalálja, még akkor se. A néma csendben a vágyak igéző homályában forrjon össze lelkünk, Mese egy virágról. — Rumácz. — Csalódott ifjú, csalódott virág . . . Sorsban kezet foghat immár mind a kettő ; Keresték azt, mi boldogságot ád, S későn látták csak, hogy igyekvesük meddő .. . llju biztatta : »Te boldog virág, Készülj nagy örömre, odaadlak néki, Keblére tüz majd, gondja lesz reád . . . Oh ne félj, hogy szirmod' kis keze letépi. . . Meg tud becsülni, szive jó, nemes, S a mit tőlem kap, az ő előtte drága, U a virágra, dalra érdemes, Nem tehet ő olyat, a mi nekünk fájna. . . Tovább mi történt ? — kacagni lehet ! — Boldog tett a virág, a lány elfogadta, Aztán — Jégi dal ... kit is lepne meg ! — Játszi, könnyű kedvvel más ifjúnak adta. — S mert bolondok voltak, mert reményük [meddő,] Kacaghat rajtuk már egész világ, Sorsban kezet foghat immár mind a kettő : Csalódott ifjú, csalódott virág ! Zoltán Vilmos. Jnczi néném. írta : Mtr, Stadler Károly. Olyan kedves teremtése alig akad az Úristennek ezen a földön, a milyen az én bold. Juczi nensm voUt Szikár, csontos termetű, kissé bozontos I fejű, komoly, mondhatni, haragos arczu nő I vala, ki ritkán veszett össze — önönmagaval, de mással, velünk, a szomszédokkal 110 meg az egész világgal mindennap akadt egy kis baja. Majd azért haragudott meg, mert a nap felhők mögé bujt mikor ő éppen a ruháit tette ki szellői etni, majd meg dünynyögött, mivel öt perczczel előbb harangoztak delet, vagy, mivel a szél északnyugotról és nem délkeletről fujt. Egy szóval: Juczi néném a megtestesült elégedetlenség, felperes, vádló, bíróság és — végrehajtó volt egy személyében, De azért mégis kedves volt. Hat egyszer megtörtént, hogy egy ujságcZikk megírásával lévén elfoglalva, nem Í figyeltem eléggé az ő vádbeszédére. Ha jól í tudom, a kormányt szidta éppen és a tudósokat, amiért rendet nem csinálnak a tinta* nyaló urak között, kik nyakra-főre gúnyolják a kevésbé fiatal kisasszonyokat, a helyett, hogy fokozott kímélettel lennének e szerencsétlen teremtések iránt, kiknek ugy sem akad pártfogójuk e nagy világon. Juczi néni velem akarta éreztetni mindazt a mit kedves átkok alakjában annak a bizonyos »skribler« fajnak szánt. Hiába kértem, könyörögtem, hogy hát én nem tehetek róla, ha azok a »gazok« a hölgyvilágnak hopponmaradt, de azért nagyon kedves és szeretetreméltó tagjait sületlen élezeik czéltábláivá teszik és — hogy nem inkább azon törik a fejüket, mi módon lehetne a férfiakat í arra bírni, bog)' meghozzák azt a nemes áldozatot, melylyel a közjónak tartoznak, lévén ' annyi, de annyi becsületes leányzó, ki joggal várja — jövendőbelijét. Juczi néninek nagyon rosz volt a kedve. Lehurrogott és újra szidta-marta az én kollegáimat. Végre en is kifakadtam és érthető módon megmagyaráztam neki, hogy dolgom sürgős, kíméljen meg az ő privát bajainak elősorolásával. Juczi néninek, több se kellett. — Mit, — viharzá felém — hát az úrfi m'ig sérteget is ? Talán pártjukra állna azoknak az irka-firka hősöknek, azoknak a sehonnai semmirekellőknek, kik csak a levegőt rontják és a kikre ugy sem hallgat senki fia ? És miért nem ér rá az úrfi ; mi a dolga ? Ezzel csak mellettem termett és — jő szeme lévén — azonnal tudta, hogy e pillanatban én is csak ujságiró vagyok. Végem volt . . . — Tehát te is, te is . . . — szisszenté — most már értem ; most már tudom, honnét fuj a szél. Persze, hogy akkor a néni baja — semmi. Szépen vagyunk, mondhatom; no de majd segítünk a dolgon. Tudom elmegy a kedved az ujságolástól, ettől a gyalázatos trats-mesterségtől. És alig hogy egy mélyebb lélekzetre perezre időtt engedett fáradt tüdejenek, már újra kezdődött a dörgedelmes szóáradat. Szilaj vihar nem kavarja fel a hullámtengert ugy, miként ez a mindent elnyelni fenyegető hangőzön pusztított az én érzék szerveimben. Se láttam, se hallottam. Fejemben kábitó moraj, szivemben dübörgő lüktetés, tüdőmben iszonyatos légszomj — egyszerre eltemetett a környékező veszedelem mindent, mi élő, érző volt nyomorék testemben. Oda voltam. Conceptusomat az asztalon hagyva, rohantam kifele, csak kifelé, az Isten szabad ege alá. Még maradt annyi önfenntartási ösztön bennem, hogy rövid uton menteni igyekezzem édes énemet, a mit végre is jobban szerettem még a Juczi nénémnél Ís, Egy óra múlva azután nyugodtan viszszatértem szobámba, Jaj, de a conceptus már nem volt ott. Elvitte a — Juczi néni. Nem is láttam többé. Csakhogy ezzel még nem akadt vége &Z tu elementáris csapásomnak, A nagyobbik bajra csak ket év múlva ébredtem. Juczi néninek ugyanis meglehetős kis vagyona volt. Ezt nekem szánta. Legalább igy nyilatkozott szavahihető emberek előtt, nem egyszer. —- A katasztrófa után ugyan kibékült velem és látszólag ismét kegyeibe fogadott, de a féktelen magamviselete, vagy jobban mondva az által, hogy tetten kapott, mikor en azt a megbocsáthatatlan újságczikket irtam, minden jussomat eljátszottam a Juczi néni örökségére. Még csak kravátlit sem adott többé a nevemnapjára, pedig ez eddig soha,de soha még el nem maradt. Juczi néném azóta ott porladozik a néma hantok alatt. Elvitte a conceptusomat, a jussomat és a kravátlit — nincs az a hő ima, az a könyörgő szózat, mely e kincseket nekem visszavarázsolná. Es mindezt egy újság czikk okozta. Schwarcz Berthold azáltal tette magái hallhatatlanná, hogy találmánya által millió és millió emberek életét megrövidítette. * Az orvos ha hibáz, meg van az a vigasza, hogy ezért is fizetést kap. * Nincs az a jelentéktelen ka'arrhus, amiből egy ügyes orvos valamit ne csinálhatna. * A természet egyik főfoglalkozása : az orvosok elkövetett hibáit jóvátenni, * Ha az orvos »jó napot« mond, az pénzbe kerül, hanem ha az ügyvéd »jó éjszak.,t« mond, a fél vagyonodn;ik vége, * Mélyen bele néztem szemeidbe — mondja a szerelmes és tulboldog, A szemorvos hasonló esetben a számlát küldi. * Barátodnak sohse kölcsönözz pénzt, mert vagy az egyiket vagy a másikat elveszíted. * Beszédnél, írásban az udvariassági formák nem kerülnek pénzbe. Azért a sok »tekintetes«, »nagyságos« I stb. Sürgönynél minden szó 3 kr. El is hagyják rendszerint a teljes czimeket. Az igazság adóját nem szokták felemelni. * A jogász ugy tesz a törvénynyel mint a kovács az érczCzel, addig üti hajlítja mig nézetének és terveinek megfelel. * A szónok nem azért válik unalmassá, mert soká beszél, hanem azért találjuk hosszúnak a beszédét, mivel unalmassá vált. * Ha jó vacsorára ígérkeztél, tartsd meg a szavadat, de beszedet ne tarts. » • Az ember nem mindig azáltal arat tetszést, ha jól és okosan beszél; hanem mindig jól és okosan beszél, ha a tetszést megnyerte. * Néha az udvariasság hazugság, néha a hazugság udvariasság, Mindig hazudni nehezebb, mint mindig igazat mondani. * A hízelgés a kicsinyek hatalma. * Az igazi érdem nem ismer büszkeséget; a teli kalász is lehajtja a fejét. * Egy nap millió csillagot elfeledtet, * Csak a gyttmölcsfáknt szokás kövei hajigálnia * A munka édesíti az életet, a munkátlanság nem keseríti, * A divat és a fényűzés testvérek. Hiúság az anyjuk, könnyelműség az apjuk. És ez áz egyetlen család már néhány ezer és ezer családot tönkre tett 1 * A költő egy szegény ördög, akinek a sors kegye i megengedte, hogy éhségét versekben fejezze ki. * Ha a publiczista nagyon messze ment, akkor ülnie kell. * Aí érzékenység a becsület surrogatuma. * Minél nagyobb a város, annál nagyobbak benne a gazemberek.