Pápai Független Ujság – I. évfolyam – 1893.
1893-12-03 / 37. szám
Egy Egé: e g Két jubileum. Két jubileumra készül a magyar nemzet, legnagyobb költőjét Jókai Mórt s magyar érzelmű fenséges honfiát, József főherczeget ünnepli. Ugy a Jókai jubileumról, mint József főherczeg honvédfőparancsnokságának éves jubileumáról már több ízben megemlékeztünk lapunk hasábjain, sőt József fv heiczeg jubileumára vonatkozólag lapunk volt az első, mely Pápa városát az ünnepségben való részvételre felhívta. Jókai Mór költői lángelméjéről — hisz múltkori czikkünk eléggé tolmácsolta minden magyar honfiú lelkesedését Jókai költészete iránt*—nem szólunk, nem József főherczeg őszinte magyar honfiúi érzelméről, a magyar nemzethez való lelkes ragaszkodásáról, most csak a városi tanácsnak akarunk elismerést és köszönetet szavazni azon dicséretre méltó eljárásáért, hogy tőle telhetőleg részt fog venni mindkét jubileumon. Köszönetet kell szavaznunk Osváld Dániel polgármesternek, hogy több magyarországi várost megelőzve már a mult heti rendkívüli közgyűlés elé indítványt terjesztett József főherczeg jubileumára vonatkozólag s ezzel élénk tanújelét adta Pápa város ragaszkodó hódolatának, melylyel a fenséges főherczeg iránt viseltetik. A budapesti temetőben, i, £zt ü. kicsiny kis sírhalmot Csak nem tudom elfeledni ! — Oly végtelen nagy jóságot Hogy is tudott eltemetni, Hogy is tudott eltemetni ? Csak eljövök, csak megjövök Megtörötten, bű s panaszszul . , . S az az áldott, kedves lélek Itt is, most is megvigasztal, Ugy megnyugoszt, megvigasztal ! Leszáll hozzám, körüllebeg: »Csak előre, ne csüggedj el, Karod crös, lelked tiszta, Bizz' Istenben, búd feledd el !« . . Súgja lágyan, szeretettel. II. 8 minthá ísteh szólna hozzám : Letörülöm könyes orczáin, • Búra szivem már nem gondol . , ( Megnyugodva, megkönnyijlve TátvPííom e sirhalomt^l, Ott leszünk tehát mindkét jubileumon. Küldöttségileg üdvözöljük Jókai Mórt, a nagy költőt, ki tollával csodás fantaziájával a külföld előtt is hírnevet szerzett a magyar nemzetnek ; s díszes üdvözlő feliratban tolmácsoljuk Pápa város polgárságának hazafiúi tiszteletét József főherczeg iránt, ki honvédségünk felvirágoztatásának ügyét folyton szivén hordta, a magyar honvédség szervezésénél mindent elkövetett, hogy elismerést, tekinLé yt szerezzen a magyar katonának a külföldi nagyhatalmok előtt is. A magyar honvédség az ő 25 éves főparancsnoksága alatt számban és erőben szépen megizmosodott, s eredeti magyar jellegébői egy parányit sem veszített. Es igy, midőn József főherczeg ő fensége jubileumát ünnepeljük, egyúttal a magyar honvédség dicső életének örömnapját is megüljük, melyen büszkén tekinthetünk vissza a rég mult idők zilált viszonyaira, mikor a magyar katonaság eszméjét egy el érhetetlen vágynak tartották. A sorsnak véletlen játéka egyszerre két jubileum ünneplésére szólít íel bennünket, melyek mindegyikén a magyar haza, s ennek drága nyelve üli diadalát, Diadalt ülünk József főherczeg honvéd főparancsnokságának 25 éves i évfordulóján, hogy a bátor magyar kaElrebegem imádságom, Még a porod is megáldom . . . — Áldott lé'.ek légy oly boldog, A mily fájó az én könnyem, Mely utánad, érted omlott! . » , LAMPÉRTH GÉZA. A szórakozott. — A »Pápai Független Ujság« eredeti tárczája. — Uraim ! Egész röviden arra akarom önöket figyelmeztetni* hogy mily hátrányos következményű lehet az valakire, ha nincs mindig öntndatának teljes birtokában és a szórakozottság aféle szánalomraméltó áldozatává lesz. Altalános tanulság kedvéért néhány ilyes szórakozottságom okozta esetet — recte : balesetet — fogok közleni, meg vagyok rola győződve, hogy elbeszélésem végeztével önök nagyon — szánakozni fognak rajtam. Utolsó balesetem tegnap estéről datálódik. A költők és irók »szalonjába« a »Kis pipába« mentem s egy meszely vörösbort parancsoltam. Velem egy asztalnál ült egy másik ur egy palaczk pezsgő mellett. Ezen Ur ? valamely meg" nem nevezett okból, to~ I tona erejével és hatalmával megóvta honunkat a pusztító, ádáz küzdelmektől, s szivünk mélyéből üdvözöljük Jókait, ki az ország üdvös békéje alatt megteremtette a magyar regényirodalmat, mely kulturánkat műveltségűnket nagyban előmozdította. S e kétszeres ünnepen, mikor a nemzet két nagy honfia, a fenséges főherczeg s a koszorús költő joggal elvárhatják mindnyájunk hódolatát, Pápa város polgársága nemes buzgalommal követel magának helyet az ünneplők sorában. És osztozik a nemzet örömében, mert nem fél a küzdelemtől sem, s ha kell — osztozik a bánatban, a fájdalmas gyászban is. Pápa város képviselő testülete kaszájának két nagy jubiláló férfia iránt tanúsított hódolatáért fogadja őszinte elismerésünket. Jókai muzeum. Körülbelül másfél évvel ezelőtt Porzsolt Kálmán a »Dunántulí közművelődési egyesület« egyik igazgatósági ülésén, majd utóbb a közgyűlésén is jelentést tett azon mozgalomról, melyet ő a vidéki muzeumok, könyvtárak, s általában a közművelődést szolgáló nyilvános gyűjtemények tárgyában megvid időre elhagyja a szobát és én azalatt szórakozott létemre utolsó cseppig kiüritem poharát. Most képzeljék el azt a hűhót, melyét ez az ur csapott, midőn visszatérve észrevette poharában a deficitet. (Nyilván szélsőbali képviselő volt). Én azonban lévén bennem egy kis bölcsesség á lá Deák Ferencz, persze egyezkedést ajánlok, amely létre is jön oly formán, hogy késznek nyilatkozom egy másik pohár sampanyér hozatalára, ami csakugyan azonnal megtörténik. Szomszédom teljesen kielégítettnek látszik és az ügy elintézettnek tekinthető — »első vér« nélkül. Ekkor fölkelek, ajánlom magamat s el akarok távozni, midőn a vendéglős illedelmesen hozzám lép és 2 forintot kér a pezsgőért, azonkivül 50 krt a meszely borért. Bár a számla kissé borsos volt, hamar zsebembe nyúlok, hogy a kivánt összeget onnan napvilágra hozzam ; ámde képzeljék önök Zavaromat, midőn most észreveszem, hogy a nagy szórakozottságban már a pénzemet mind kiadtam és hogy zsebeimben oly tátongó üresség uralkodik, mint a most nemrég szétugras-.t")tt »általános hiteiszövetkezet« két Wertheim-kaszszájában, :LOFIZETESI ARAK : sz évre 6 frt (12 korona) yedévrei'5okr.(3 korona) es szám ára 15 kr. (30 fii.) UTÓKNAK ÉS KÖZSÉGI JEGYZŐKNEK sz évre 5 frt (10 korona) LTTÉR petitsora 20 kr. HIRDETÉSEK yezség szerint. IP -A- IP .A. X HIRDETESEKET és ELO FIZETÉS! ÉNZEKET e ->gad A KIADÓHIVATAL, valamint N03EL Ármin papírkereskedő. Lapunk számára hirdetéseket elfogad a Reuter ügynökség és a Magy. Távir. Iroda hirdetési irodája Budapest, Gránátos utcza I. szám. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL : BÁSTYA-UTCZA 470. LAPTULAJDONOS ÉS FELELŐS SZERKESZTŐ : GOLD LAJOS. lilte" TÁRCZA.