Pápai Független Ujság – I. évfolyam – 1893.

1893-04-16 / 4. szám

meg. Azt mondta, menjek el a Carfába. Carfa ! Mintha ezt a nevet már hallottam volna valahol. Alighanem 1 lorvíith Mihál beszél Magyarország történetében valami Carfa vagy Caraffa vérengzéséről. Ahán! talán valami mauzóleuma van itt annak a magyar gcneialisnak, aki az osztrák hazafiakat mind karóba húzatta. Monsieui Müller, egy vörössipkás, szigorú katona (alighanem egyenes utóda a 48-ban vitézül küzdött vörössipkásoknak !) elvezetett a Carlához. Meg voltam lepve. Mauzóleum helyett egy derékszögű poros ut, egyik oldalon vörös téglafallal, másik oldalon fakorláttal határolva — ez a Carfa. Azt mondják, ez a pápaiaknak Beulevard des Italiens-e. A korláton kivíil járnak legelni ki valami majoiba a tehenek; (a prüssien-eknél ez valami őrnagy, itt ez is, mint minden puzta !) a korláton belül járnak a zöldbe a jogászok, tsikósok és a kotsmárosnék, (Mert Magyarországon az emberek vagy jogászok, vagy tsikósok, — de az asszonyok mind kotsmárosnék.) Délétán 6 órakor jönnek haza a legelőről a tehenek -— a fenti személyek ekkor indulnak sétálni. Azt mondják, Pesten is ekkor sétálnak a Stefánia-uton, 1 ápán is ekkor kell sétálni. Hogy a por ilyenkor a legnagyobb, az csak előnyére válik a Carfának. Ez a Carfa különben demokratikus intézmény. A haut-volée ide nem jár ki, csak a bourgois. Az a. vörös téglafal pedig, mint később megtudtam, symbolum. Ez jelképezi azt a válaszfalat, mit mindig citálnak, mint fennállót az aristokrátia és a polgárság között. Mtrt tényleg, a téglafalon belül sétálnak a vicomtok. (Azért hivják azt a kertet várkertnek, emlékére annak, bogy a pápai vicomtok, mikor a törökök Pápát elfoglalták, a somlai várba menekültek.) A téglafalon kivül a bourgois gruppirozza a sétálást. L'gy tesz, mintha Sétálna, pedig tulajdonképen lapot szerkeszt. A »pápai- budapesti- szemlét.« Pesten ez a revue olyan papiros, melyben mindenkit lebunkóznak. Itt ez csak azért nem p;.piros, mert nem irnak. Mielőtt Szilágyi, a néhai magyar igazságügyminister behozta volna a szóbe'iséget, itt megcsinálták. Szóbeli lebunkózás — ez a karfai foglalkozás. Más minden incartólis..(Ez a szó itt körülbelül annyit jelent, mint nálunk az inparlamentáris.) A pápaiak ugyanis azt tartják, hogy előbb illóbb mindenkiről kisül, hogy szamár — hát ők segíteni k egyik a másiknak, ezt egymásról minél előbb kisütni. Ila megtudnák, hogy én naplójegyzeteket készítek Kdük Páris számára, rólam is kisütnék. De inkognitom megőriz. Német cilinderben, (odahaza honárulónak fognak tartr.ni !) pofaszakállal, vastag aranylánccal és egy viaszos vászonba takart csomaggal járok az utczán, Monsieur Müller kísér — és ügy azt mondják rólam, hogy »vigéc« vagyok. Nem tudom ugyan, hogy éz mit jelent (valami szerény, hallgatag tudóst vagy e félét !) de úgy hallom, hogy ezek a legnépszerűbb, legszeretettebb vendégek Pápán. Ebben a kcsztürnben tehát nem kell félnem, hogy kidobnak a városból. Fáradtan értem haza. I)e azért nem sajnálom ezt a Sétát. A Carfában találkoztam egy csomó szép leánynyal. Volt közte kisebh-nagytibb, de n: ért ügy hasonlítottak egymásra, mint a kulats meg a fokos. (Azt hiszem ez két egyforma nemzeti viselet !) Megkér. eatem kik ezek. Monsieur Müller erre is" alaposan megfelelt, mint minden más kérdésemre. Különben ő az egyedüli ember Pápán, aki tud franciául. (Folytatjuk.) SZÍNHÁZ. Április 9—14. Multheti szinlkritikánkra vonatkozólag' több helyütt olyan megjegyzéseket hallottunk, hogy abban Dobó színtársulatát jobban dicsértük, mint talán kiérdemelte volna. A »P á p a i L a p 0 k« fennhangon, éles kritikával dorongolja le a törekvő színtársulatot és néhány előadás végignézése után jó mélyen belemártott kalamárisába . , , Mi részünkről csak annyit akarunk meg- 1 jegyezni, hogy egy újonnan szervezett színtársulat néhány előadásából soha sem szabad alapos consequentiákat levonni. Az igaz, hogy a sajtó kritikára van hivatva, de ne tessék elfeledni, hogy a sajtónak jóakarólag pártfogásába is kell venni a művészetet és arra kell törekednie, hogy a közönséget inkább a szinház gyakori látogatására szoktassa, semhogy elijeszsze tőle ; arra kell törekednie, hogy a színészek kritikájából inkább tanuljanak, mintsem attól elkeseredjenek. E rövidke bevezetes után térjünk át a a mult heti előadások megbirálására. V'asdrhap este telt ház előtt a »Próba házassá g«-ot hozták szinre ; a közönség fényes tanújelét adta, hogy a szigorú kritika szavára nem igen hajlik. Szigethy Lujza »Kanócz Biri« szerepében ismét megszokott kedvességével nyerte meg a közönség tetszését. A próbaházasság meglepetései, Bokor Bérezi (Németh János) kaczagtató, viszás helyzete gazdag rokonai megérkeztekor folyton nevetésre fakasztották a közönségét. Szigethy ártatlan tekintetével, csintalan duzzogásával az egész darabon végig ügyesen karakterizálta a legviszásabb fordulatokat is. Jó színpadi alakok voltak Szikora Márton (Dobó Sándor), ki a helyi vonatkozású kuplék s a Kossuth-nóta eléneklésével nagy hatást ért el, es felesége (R. Demény Viktória). Lomniczy Béla »Kanócz Gyuri őrmester szerepében katonásan, s egy kissé szegletesen mozgott a színpadon. Mimikaja egy kissé vaskos, a hanghordozásban nem tudja distinguálni a finomabb gondolatokat. Máskülönben ő a társulat legtehetsegesebb térfi tagja, s drámai szerepeiben otthonosnak mutatkozik. Palotai Bódog (Szentmiklösy Béla) nem volna rosz szinész—de nem tudott énekelni. Dicséretet érdemelnek még Hajdú Bokor István és felesége (Lévay Gyula és Csókáné Júlia), kik mind a ketten igazi paraszttypusok voltak, ügyesen mutatták be az ártatlan parasztészjárást. Kedden este volt az első drámai előadás. Csiky Gergelynek »K é t s z e r e 1 e m« czimü pályadíjnyertes drámáját adták elő. Ez első drámai előadásnál láthattuk mar, hogy a színtársulat határozottan sokkal jobb drámai, mint operett erőkből áll. Lévay Gyula Ruber Mihály szerepében a kuruez és labancz világ vad rigorozitását, szívtelen rombolási kedvét találóan tükrözte vissza. Egész arczkifejezése, minden mozdulata a viharos XVII. század vészes gyűlölségét, ellenségeskedését párosította magában. Breznay Anna (Ruber Mihály leánya) határozott drámai színésznő. Lelkiállapotának legparányibb mozzanata, szivének legkisebb erzelme is mély benyomást hagy hátra arczkifejezésében, s ezért kell őt valódi tehetségnek tartanunk. A tragikumnál minden mozdulatnak, tekintetnek számtalan metamorphosison kell keresztül mennie, míg végre elér a valódi tragikumhoz. Breznay Anna a »Két szerelem«-ben mindjárt bemutatta előttünk, hogy ő minden tekintetben kepes a tragikum gradusain előre haladni, de csak egy időre, mert a tragikum csúcspontján a helyett, hogy a szenvedély önkéntelen erővel, korlátlanul törne ki, útjában megakad, s egyhelyütt megállapodik. Organuma is inkább drámai, mint tragoediába illő, s egyáltalán minden jel arra mutat nála, hogy a dráma terén még szép jövő kecsegteti. Breznay Anna játéka mellett nagyon meglepett bennünket Pártos Etel játéka Vajda Judith szerepében, ki valódi drámai talentumról tett előttünk bizonyságot. Csak a jóakarat vezérel bennünket, mikor ajánlatot teszünk neki, hogy az operett és bohózat teréről lépjen át teljesen a dráma világába. Kifogástalanul beleélte magát a féltékeny, boszuvágyó asszony szerepébe s különösen a Breznay Annával előadott egy-két dialógban szenvedélyes hanghordozásával valósággal elragadta a közönséget. Lomniczy Béla, mint a darab főhőse, szintén nem maradt hátra a két hősnő mellett. Jól adta a szerelmes férfiút, kinek semmit sem használ felesége könyörgése, és aki régi szerelmi lángját nem képes kioltani. Kovács Cornélia a »conventionális szobaleány« most is ügyesen forgolódott a színpadon. Dicséretet erdemei még Csókáné Jnlia Ruber Mihály felesége szerepében. Szerdán este, Ohnet kiváló színművében a »V a s g y á r o s«-ban gyönyörködött a félig telt ház. Breznay Anna »Claire« szerepében eltalálta a határtalan szerelem hangját ; állhatatos akaratát, legyőzhetetlen energiáját művészi sikerrel juttatta diadalra. Lomniczy (Derblay) a megszokott pathosszal, drámai erővel adta szerepét. Pártos Etel (Athenais) a szívig ható sarcasmusnak találó prototypje volt. Dobó Moulinet szerepét, felülmúlhatatlan komikummal mutatta be, Csütörtökön este Herczeg Ferencz feltűnést keltett darabját, »A d 0 1 0 v a i nábob leány á t« hozták szinre, mely »ensemble« tekintetében a legsikerültebb előadásnak mondható. Lomniczy (Tarján főhadnagy) valódi, könnyelmű gondolkozású katonatiszt volt, ki, — mint a féle felületes gavallér, uri módon éli világát s az érzelmeket háttérbe szorítja. De azután lassanként a lelki furdalások közepette mindinkább előtérbe kerül a gentlamen. Elhibázott volt az utolsó előtti felvonásban azon jelenete, mikor bekötött fejjel, betegen Jóbék parkjába jön s Vilmától (Breznay Anna) elbúcsúzni készül. Szavai határozottak voltak, nem tüntették fel teljes mivoltában a szenvedő, lázas beteget, ki mintegy magánkivüli állapotban volt. Breznay Anna (Vilma) ügyesen váltogatta a vidám, es keserű,szomorú hangulatot. Egy pár jelenetban művészi talentumról tett tanúbizonyságot. Lévay Gyula (Merlin báró) a komoly, nyugodt férfiú igazi mintaképe volt, ki minden tettében megfontolt észszel, s nem a katonatisztek könnyelműségével jár el. Határozott talentumot mutatott be Biliczky Maróth szerepében Hidassy Kálmán, ki pompásan imitálta a kis kicsapongó kadettot. Hidassynak szerepe után itélve nagy jövőt jósolunk. Pártos Etel (Szentirmayné) sikerülten enyelgett, csintalankodott; mellette kitűntek meg Lóránt hadnagy (Rajcsányi) özv. Domaházyné (Csókáné Júlia) és Szentirmay (Szentmiklósi Béla). Mindegyik drámai előadáson felvonások közben a rossz zenekar ijesztgette játékával a közönséget. A zenekart okvetlenül nagyobbítani kell a színigazgató urnák. Segítség ! ! — Felhívás adakozásra. —• Megyénk székhelye szomorú sorsra jutott. A Gondviselés sujtö keze iszonyú rombolást végzett ebben a derék, igyekvő városban, mely alig hogy kiheverte az évekkel ezelőtt ért hasonló isten csapását néhány óra alatt ismét pusztulás, szegénység, kétségbeesés, nyomor ütött tanyát ott, hol már uj virágzás, gazdagság, vidámság és jólét uralkodott. Szorgalmas, munkás iparosoknak nem maradt egyebük, mint a rajta valójuk és a két kezük, melyek tán már gyengék arra, hogy újból végig küzdjek a létért való harezot; öreg elaggott emberek, kik keservesen megtakarított vagyonkájuk által csendesen, nyugalomban akarták végig élni hátralevő napjaikat, most újra nehéz munkára kényszeríttetnek, ha nem akarnak ajtóról-ajtóra járva jólelkű emberek alamizsnájára szorulni. És a szegény munkás nép, mely bútorát, ágybélijét, mindenét ott veszített el, a tűzben, kezébe veheti most a koldusbototj ha nem akar éhen halni. Néhány óra csak és 230 ház lett rommá, óriási érték lett füstté, hamuvá. Az egész magyar társadalom kötelessége, hogy segítsenek a szenvedőkön, kenyeret adjon az éhezőknek, menhelyet a hajléktalanoknak, és amint a magyar ember sohasem zárkózott el akkor, ha a segélyért való kétségbeejtő kiáltás ütötte meg a fülét és a magyar elé sohasem nyújtotta ki kezét a szerencsétlen anélkül, hogy segítséget ne nyert volna, bizton merjük állítani, hogy az egész magyar nemzet szive megin-