Pápai Független Ujság – I. évfolyam – 1893.

1893-10-01 / 28. szám

jelét adta ezúttal ís, hogy nemcsak szalondrámákban, hanem a népszínművekben is eltalálja a kellő drámai hangot. Mint mindenütt, úgy e szerepében is mindjárt előtérbe lépett valódi tehetsege. Bokody nagyszerűen adta a papucskormány alatt szenvedő, ravasz parasztot (Gyarmathy). Pénzes (Bandi) valódi népszínműbe termett szinész ; s most is jó! adta szerepét. Említésre méltók meg Kovács (Kospál) Vágó (Brboja) Keresztes A. (Erzsi). Kedden »A lovodi árva« cz. színművet játszották. Bokodyné (Eyre Jane) e szerepében ismét distínguált művészi níveaura emelkedett. A lelki szenvedések gyötrelme finoman nüancirozva került felszínre minden jelenésénél, s mindenütt alapos, valódi művészetének adta tanújelét. Bokody (Rochester) a komor, hidegvérű lordot találóan játszotta : s a szerelmes férfiú jelenésében is ragyogtatta tehetségét. Keresztes A. (Reed aszszony) Berzsenyi M. (Lady Georgina), Vágó (Witfild) szintén emelték az est sikerét. A kis Bokody Mariska elragadó gyermekies kedvességgel adta a kis Adélt. Szerdán »Az ideges nők« kaczagtató scénáin mulatott a gyérszámu közönség. Berzsenyi M. (Pontgibaud neje) teljesen beleélte magát az ideges, modern madameok helyzetéoe, kiket a legkisebb dolog is idegessé tesz. Kovács Pontgibaud szerepében ismét intelligens színésznek bizonyult, ki a szalondarabokban különösen a bonvivant szerepeket mindig ügyesen adja. Keresztes A. (Elvira), az anyós szerepében nagyon jól feltalálta magát; Bánfalvi (Chamoisel) finom komikummal játszotta a ledér párizsi férfit. Bokodyné (Sidonie) már másodízben lépett fel előttünk vígjátékban, s ezúttal is jóízű humoru konűkának bizonyult. Bokody Champleuxja karakterisztikus alakítás volt. Pénzesne (Felicina) csinos szobaleány volt, s ügyesen adta rövidke szerepét. Csütörtökön Bokody jubileuma alkalmából »A párizsi rougyszedő« került szinre. Előadás előtt a színpadon a színtársulat tagjai nevében Kovács meleg szavakkal üdvözölte a jubiláns igazgatót, s egy szép babérkoszorút adott át; az orchesterből pedig a papai közönség nemzetiszínű szallaggal ellátott babérkoszorúját, s egy kis virágbokrétát nyújtottak fel, melyhez a pápai hölgyek ajándéka volt mellékelve. Bokody, mint párizsi rongyszedő, valósággal remekelt. A részeg, kicsapongó embert élethűen tükrözte vissza s Berzsenyi Margittal (Didier Mari) vezetessé teszik. Fölötte emelkedik Uj-Moldova, melynek gazdag rézbányáit már a rómaiak mivelték. E vidéket eruptív kőzetek boritják, melyekben túlnyomó a trachit. Erczekben igen gazdagok. U-Moldovánál a Duna két ágra szakad s a nagy Moldova szigetet alkotja. Itt kezdődnek a hajózás akadályai. Az erdőkkel borított hegyek körül, melyek mindkét oldalon közelebb-közelebb húzódnak a Duna két partjához, itt-ott meredek sziklák emelkednek ki a dus lombok közül, most még csak szórványosan, de néhány klmnyire annyira megsokasodnak, hogy elfoglalják az erdők helyét s oldalukon alig engedik meg egy-egy félénken meghúzódó cserjének a tengődést. Coronini falu mellett, a Duna közepén emelkedik íel mintegy 6 m. magasságban a valódi Klisszurának mogorva, ezredévek viharaitól megtépett, mérges hullámoktól megviselt őre, a Babagáj mészszikla ; itt lelejtett maradványa a szétvált hegyeknek. A Duna nem bir vele ; hiába tombol körülölte, a vén szikla áll rendithetetlenül, daezol a folyó bősz hullámaival már évezredek óta s ki tudja, meddig fogja még hullámaival mosni, mig elűzi útjából ? Ez az őrtorony (régen igazi őrtorony volt tetején) képezi a bejáratot, szoros kapuját azon csodás remekébe a természetnek. való jelenetei a nyomor és kínszenvedés képét megkapó vonásokkal állították elénk. A törvényszék előtt, Garusse palotájában a fájdalmas szegénység satyrikus komikuma is Bokodynál mely hosszas tanulmányozásra vallott. Berzsenyi Margit a nyomor és szenvedések festésében méltó partnere volt Bokodynak. Teljesen átérezte szerepét s többször frenetikus tapsra ragadta a közönséget. Ugy a jubilánst, mint őt számtalanszor a lámpák elé hívták. Bokodyné (Klára) lelkifurdalásait, boldogtalan gazdagságát nemes tehetséggel juttatta érvényre. Vágó az ármányos, intrikus Garusse Peterben jeleske1 dett. A főbb szereplők mellett kiemelendő í még Keresztes (Potard) s Kiss (Belleville) I játéka. Pénteken. »Alumpácius vagabundus« ! ment félhelyárakkal. A három mesterlegény Dunai, Bokody és Kiss ügyesen játszottak; a többi szereplők is jól adták szerepeiket. Bokody Antal (Jubileuma alkalmából.) Szerkesztőm a mult heten azzal a kéréssel fordult hozzám, állítsam élénk színekkel ecsetelve a közönség elé Bokody Antal 1 egész élettörténetet, mivel az igazgató ur i hozzánk beküldött önéletrajza lapunkból a műit héten térszüke miatt kimaradt. Csodálatos tekintetet vetettem szerkesztőmre. n,n írjam ie Bokody életrajzát ? j Nem, én erre nem vállalkozom, válaszoltam j kategorice az én redaktoromnak, habár jől 1 tudom, hogy a derek színigazgató szokásos fehér asztalunknál a legnagyobb pontossággal rendelkezésemre bocsátotta volna életrajzi adatait. Hogy rajzoljak én arczképet egy olyan emberről, ki mindennap egy életet él át s a ki szivének egész tüzével, leikenek minden melegével ezer meg ezer szerepet gyúrt át s dolgozott ki művészileg a közönség izlese szerint. Életrajzi adatai - elhagyásával inkább ; megkísérlem Bokodyt úgy kharakterizálni, a mint én ismerem, s amint a közönseggel minden szerepében megismerteti magát. . . * Bokody Antal jellemében a szinész és az ember versenyre kelnek egymással . . . Akár a színpadon látjuk, akár a magánéletben beszélgetünk vele, mindig a szinész és az ember harmóniája lep meg bennünket. mely Ó-Gradináig tart s természeti szépségekben páratlan Európában. A Babagáj szikla, mint rendkívüli természeti tünemény, megragadta a nép képzeletét s mesés történetekkel fonta körül a szürke szikla kopasz fejet. Egy szerb vojvodának gyönyörű fiatal felesége volt, kit véghetetlenül szeretett és szörnyű módon íéltett még az illatos, ártatlan szellőtől is. Féltékenysége rémképekkel rajzolta tele lelkét s azoknak hatása alatt a védtelen, ártatlan nőt a sziklához vasaltatta, hol az kinosan elveszett. Egy más népmonda szerint ez a rettentő sors egy szép török nővel, meg egy magyar daliával történt volna meg, ki^ egymásba szeretvén, az ifjú a lányt megszöktette ; azonoan a komor szirteknél utóiérettek s a szép szerb nőt ért borzasztó halállal lakoltak mindketten. Éjnek idejen s ama rettentő zivatarok alkalmával, melyek a Duna nyugodt arczát annyira eltorzítják, a susogó vagy zúgó habok közül gyakran fölhangzik a panaszos sóhaj, a kínos jajgatás, mint a nép hite vallja. Gecse Béla. S minthogy szerintem minden ember jelleménél maguk a puszta emberi tulajdonságok bírnak legtöbb nyomatékkal, mikor Bokodyt bemutatták nékem, először nem a szinész tehetségét, hanem magát az embert tanulmányoztam nála. Mielőtt kritikát mondtam volna játékáról, bepillantottam magánéletébe, összebarátkoztunk a fehér asztalnál, s mikor őszintén meggyőződtem róla, hogy szivének a színpadon tanúsított melegsége, játékának az életből elesett nüanceai nem mesterkéltek, hanem benső énjevel teljesen össsze vannak forrva, enmagam előtt nagy művésznek deklaráltam. Azóta szerény meggyőződésemben városunk egész intelligens közönsége osztozkodik, mivel Bokody mindnyájukat meggyőződtette állításaim valódiságáról . .. Bokody őszinte szívű, egyenes jellemű ember és szinész. Gondolkozásmódjának legparányibb fragmentuma is magán viseli a valódi emberi, nyíltszivüség s a magas művészi niveau jellemvonásait. Örökbe vett gyermekeit apai szeretettel árasztja el s jóságos lelkű, hozzá méltó nejének odaadó férje. Egyszóval a mint »Rang és Mód«ban, »Nagyzás hóbortjai»ban, a »Czigány«ban, a »Párizsi rongyszedő»ben láttuk, olyan ő a merő prózai életben is, termeszetesen nem véve figyelembe a külvilág hatásos ellesett jeleneteit, melyekben az emberi „tulajdonságok a csúcspontig emelkednek. O ember, férfi marad a színpadon is, és művész, valódi szinész marad az életben is. Ez a harmónia, ez a művészi tökély diktálta tollba mindeddig a játéka felett gyakorolt, őszinte kritikámat .... S az ő színészi, emberi talentumának tanulmányozása közben ereszkedtem disputáczioba egy tekintélyes fővárosi hirlapiróval, ki — mint mondá — csakis azért nem megy szinhá ba, mert az illúziója szertefoszlott. Bánkbán, Petur és a többi jellemek nem nyerhetik meg tetszését, mikor művészi alakitóikkal minden este együtt vacsoráz a »Kis Pipá«ban, s látja, hogy a nagy művészek mily gourmandi-naval isszák a spriczczereket . . . . Én nem osztottam véleményét, sőt inkább harezra keltem ellene . . . n,pen az a legérdekesebb, legmegkapóbb, mikor a művész minden közönséges mozdulatát, valódi emberi tulajdonságait ismerjük, s folyton azt kutatjuk, mennyire vetkőzött ki valódi emberi mivoltából, mikor Otheilot, Hamletet, vagy mas kiváló alakítást mutat be. S szerintem akkor emelkedik a legnagyobb művészi tökélyre, mikor idealizált alakja legkevésbé tér el közvetlen természetességétől. Bokody Rochester lordja »A lovodi árvá«ban nem hamis zamattal, nem erőltetett jó kedvvel, szeretettel van tulárasztva, benne láthatjuk az 57 éves Bokody fiatal lelkületét, kinek haja ugyan már megőszült, életkora alkonyatra fordul, de ajkán legtöbbnyire a fiatalság mosolya lappang, az alkony homályán keresztül az igazi jókedv sugára tör magának utat, s üde himpor üli meg egész lelkületét. Nála első sorban nem a szinész a művész, hanem az ember. Tiszta szívből tud szeretni, s a forrongó ideges korszak közepette is csak arra törekszik, hogy az egyszerű emberi tulajdonságok minél nagyobb massáját ültesse át szerepeibe . . . Üdvözöljük a derék színigazgatót jubileuma alkalmából, s kívánjuk, hogy az ezer meg ezer kharakter szenvedesein keresztülment jubiláns az élet valódi szenvedéseiben ne részesüljön, hisz ő, mint jó szinész, a színpadon úgyis teljesen átérzi nagy alakjainak küzdelmeit, szenvedéseit . . . Üdvözöljük a derék férfiút, kinek művészete, rajongó szeretete mellett egyik legnagyobb dicsősége és boldogsaga, hogy hitvestársa egy oly nagy művésznő, mint —• Bokodyné Máthé Róza .... S. A,