Pápai Független Ujság – I. évfolyam – 1893.

1893-09-17 / 26. szám

Mindezen válságos jelenetekm k és fenyegető veszélyeknek az arany hiány az egyedüli oka. Az államok jelenleg mindenütt kizárólag aranypénzt akarnak veretni s miután elegendő arany ezen czélra nincsen, ennek ára napról napra magasabbra szökik fel minden más terménynyel szemben. — A londoni, párisi, berlini bank folyton emelik is a kamatlábat, hogy ezzel az arany eltávozását némileg megakadályozzák. Amerika pedig és mindazon országok, melyek népességük egész erejét termelési czélokra aknázhatják ki, ezen magas kamatláb daczára el fogják vonni az aranyat mindazon államoktól, melyek legjobb erejüket és legtöbb pénzüket a béke fentartása czéljából óriási hadseregek ellátására kénytelenek fordítani. —- Az általános »krach« ezen államokban még mélyebbre ható lesz, mint a jelenleg Amerikában az aranyválság miatt beállott üzleti devalvaczio, mert mi a földbirtok óriási megterheltetése és megadóztatása következtében sokkal intenzivebben fogjuk a termények értékének hanyatlását érezni. A fenyegető, vagy állítólag fenyegető takatmányhiányt ki lehet kerülni, helyes és okszerű beosztás, erőtakarmányok alkalmazása, az almozásnak surrogatumokkal való eszközlése és a felesleges marha elárusitásával, de az aranyhiányt mivel pótoljuk ? Olcsó gabona és drága kenyér, olcsó marha és drága hus, olcsó gyapjú és drága ruházat ezek képezik eddigelé az aranyvaluta sohasem keresett áldását. A termelő az alacsony árak mellett nem nyeri vissza termelési költségeit és a íogyasztó panaszkodik a folyton nöA bukott nagyság és a parvenü — ikertestvérek. Kiállhatatlan mindkettő. A tömeg lelkesedése, könnyű, olcsó portéka, s máról holnapig tartó. A művelt emberé nem ilyen. Ennek szine, szövetje tartós. Vihar el nem tépi, eső el nem mossa. Mégis, meg ebben is lehet csalódni. Frigyre lépett a furfang az önzessel és megszületett a — hiúság. A szerelmes gyorsvonaton jár; csak a czel felé siet s folyton attól tart, hogy elkésik. Hogy e bajos sietség közben legbecsesb holmiját elvesztette, csak akkor veszi észre, mikor már késő. Sokan ezért már a legközelebbi vonattal visszautaznak, de — hiába : hervadt rózsa és koldustarisznya, no meg egy csalódott sziv a mi megmaradt. Csalódottnak még mindig elegendő, elég értékes jószág* Bölcsődal és sirvers között sok rossZ kadenczia akad. Szatírát írni könnyű dolog, de kítörülni nehéz. A bolondok házában mindenki okosnak tartja magát és éppen ez mutatja legjobban hogy mind bolond. Önzetlen barátság r> Miféle exotikus növény ez ? kérdezi a csalódott, mire a vigasz csak ugy szól, hogy : honi virág biz az, csakhogy elnyomta a gaz s igy ritkán lelsz rá. Vizben a halakat, szárazon a lepkéket és az — embereket fogják hálóba. Mtr. Stadler Károly, vekedő drágaság miatt. Ezen viszonyokat nem lehet egészséges fejlődésnek nevezni, ezeket egyszerűen válságosnak kell mondani. A legjobban bizonyítja ezt az 1893. évi termés. Egy oly évben, melyben Európa összes államaiban — kevés kivétellel — a gazda nem képes szarvasmarháját áttelelni és kénytelen azt pocom áron minél hamarább eladni ; egy oly évben nem lehet túltermelésről szó és nem lehet szó arról, hogy az árak túltermelés, nagyobb termés következtében nem birnak emelkedni, r^s ha ilyen viszonyok között a gabonaárak még sem képesek a termelési költségeket fedezni, ennek oka nem a különféle piaczok leszállított felvétel képességében, hanem kizárólag a mutatkozó arany hiányban, a rendezetlen aranyvalutában keresendő. Ezen aranyhiány megszüntetése azonban oly feladat, melynek teljesítése emberfölötti erőt és képességet igényel. Európa összes pénzügyérei csak szemlélhetik a viszonyokat és érezhetik a közeledő válságot, de akadályozni nem, csak enyhíteni tudnak, ám tegye Magyarország pénzügyminisztere is, mi hatalmában áll. D — r. Nagy tüz Vanyolán. — Saját tudósítónktól. — Megdöbbentő egymásutánban kapunk hírt azokról a nagyobb tüzesetekről, melyek a megyénkbeli községekben pusztítanak es nem hallunk semmit azokról a szigorú óvintézkedésekről, melyek a tüz elleni védekezést tennék kőtelezővé ugy a községeknek mint egyeseknek. Vétkes könnyelműség az okozója a legtöbb tűzvésznek és hiába áll elrettenő példa gyanánt hazánk számos romba dőlt községe előttünk, elitélendő tehetetlenséggel állnak különösen a kisebb falvak a folyton fenyegető veszedelemmel szemben és nem csodálhatjuk, ha a jelenlegi viszonyok között, szervezett tűzoltóság, és megfelelő eszközök hiányában a tüz folyton pusztít és egymásután teszi tönkre hói ennek, hói annak a falunak a törekvő és igyekvő népét. Csütörtökön éjjel 11 óra után Vany 01 á n támadt tüz. Irtózatos szélviharban kondult meg a templom harangja, felriasztva a kis falu nyugovóra tért népét, mely öltözetlenül rohant ki az utczára és fejvesztve, kétségbeesetten mindenekelőtt a saját élete és vagyona megmentésére gondolt. A borzalmas éjszakán az égő zsarátnokot messzire elvitte a heves szél és mindenki a saját házát, vagyonát íéltve nem igen nyújtott segítséget ott, ahol már recsegve-ropogva dőltek össze a tetők és nagy zuhanással omlottak le a falak. Igy történt, hogy a leégett 28 házban minden odaveszett, és a szegény embereknek ott kellett végig nézniök, amint a sok takarmány és gabona a tüz áldozata lett és az istálókban bennégtek a szarvasmarhák, lovak és szárnyas állatok. Nagy nehezen, óriási erőfeszítéssel sikerült végre a tüz tovaterjedését megakadályozni, miután a 28 ház köztük a paplak, a nagyvendéglő teljesen elpusztult. A tüz keletkezésének okát — mint rendesen — itt sem tudták kideríteni. A kár 8—10000 frtra tehető. m KARCZOLAT« Hátszeghy iőiinda. A kedves színházlátogató publikum bizonyára nem felejtette még el Czinczár Veronikát, Czinczár Kajetán feleségét, ezt a »sziniképzeldé«-ben felnövekedett hárpiát, ki urának életét örökös drámai citátumaival keseríti meg s aki az egész világ drámairodalmának alakjait ugy taszigálja egyik darabból a másikba, mint egy szórakozott füszerkereskedő, ki borsot tesz a vanília, s rizskását a szerecsendió vagy a paprika közé. Veronika nagysád férje és neje dühöngtek, mikor ez az exentrikus asszony Medea és Othello legbömbölőbb passzusait declamálta s mikor őket Hamlethez s a Peleskei Nótáriushoz hasonlítva összeboronálta Elektrával és Borgia Lucretiával. De mi, a nyájas és béketűrő publikum, jóízűen mosolyogtunk s hangosan kaczagtunk Czinczárné colossalis hóbortjain. Ez a szerencsétlen bohózat felújította emlékemben egy alföldi ismerősömet, valami Hátszeghy Melinda nevű középtermetű, középcsinosságu és középgazdagságu leányzót, ki vadregényes hajlamok tekintetében semmivel sem állt mögötte Czinczár Kajetán fenn tisztelt hitvesének. Ez a hölgyemény — azt hiszem — a költeszet iránti fogékonysággal a legtulságosabb mértékben volt megáldva azok közül, kiket ez a földteke Éva óta hátán hordozott. Melinda megesküdött, hogy addig nem megy férjhez, mig olyan ifjat nem talál, ki őt lángolóbb szerelmes versekbén énekli meg, mint Petrarca Laurát, Csokonai Lillát és Petőfi Szendrei Júliát. Képzelhetik, kérem, hogy ilyen vállalkozó szellemű ifjú nem akadt sem a nagy magyar alföldön, sem Erdély bérczei, sem a Dunántul gomba módra szaporodó poétái közt. Magyarország egyetlen önképzőköre sem produkált még olyan geniet, a ki lant' ját oly bájhűn pengette volna, hogy Melinda szive meginduljon. A jóakarat s a kellő buzgalom mindegyiknél megvolt, az természetes, de talentum, a szárnyas Pegasus hátán oly magasra emelkedni, mint azt a Melinda szivére kitűzött pályázat feltételei előírták, valamennyinél hiányzott. Éppen a 12-ik irodalmi jour volt az, a melyiken nekem is szerencsém volt Hátszeghyéknel megjelenhetni. Ugy látszik, a poéta-concurrensek már fogytán voltak, mert a dessertnél türelmetlenül állt fel Melinda nagysád s jobb kezét magasra emelve, a női hang végső régióiban kalandozva, ellenállhatlan pathossal harsogá a szájukat nyitva felejtő ifjak előtt: Ti urak, ti urak ! Hol van, ki zengje bájaim, Elö egy welszi bárd !« E harczias felszólításra egyenként szedegették elő a bátortalan versirók szellemük zsenge szülemenyeit {brrr! de sok volt a torzszülött I) s megindult a lyrai ömlengések áradata. Egyik émelgősebb volt, mind a másik, ugy, hogy kénytelen voltam a hatásukat mindig egy-egy pohárka franczia cognac-kal ellensúlyozni. Melinda eleinte egyegy szelid arczfintorral adott kifejezést nem tetszéseinek, majd elektrai haragra gyúlva, vérpiros arczczal vágta minden ifjú szemébe : »Vissza neki I Szivemet ez El nem nyeri !« Mikor végig hallgatta a lantosok kobzának összes édes bús danáját, arczát még lángolóbb harag pirja futotta át s impozáns, királynői méltósággal állva a dalnokok előtt, dus hajzata fejét daczosan hátravetve tőle kitelhető mennydörgésszerű hangon szavalta ; »Hát vesszetek mindannyian ! S így vesszen el íja lcqjl egy ipíllió,«