Pápai Független Ujság – I. évfolyam – 1893.

1893-09-17 / 26. szám

ELŐFIZETÉSI ÁRAK : Egész évre 6 frt (l2korona) Negyedévrei'5okr.(3 korona) Egyes szám ára 15 kr. (30 fii.) TANÍTÓKNAK ÉS KÖZSÉGI JEGYZŐKNEK Egész évre 5 frt (10 korona) SZERKESZTÖ8É6és KIADÓHIVATAL : Bástya-utcza 470. sz. PA PA T HIRDETÉSEKET és ELŐFIZETÉSI PÉNZEi -T elfogad A KIADÓHIVATAL, valamint NOBEL Ármin papírkereskedő. Lapunk számára hirdetésedet elfogad a Reuter ügynökség és a Magy. Távír. Iroda hirdetési irodája Budapest, Gránátos utcza i. szám. LAPTULAJDONOS ÉS FELELŐS SZERKESZTŐ : GOLD LAJOS. FŐMUNKATÁRS : SALZER ALADAR. A kivándorlók sorsa, (s. a.) Napról-napra érkeznek a panaszok országunk számos megyéjéből, hogy kevés a munkásember, nagyon sokan vándorolnak ki az újvilágba, Es egymást követi a sok belügyminiszteri, alispáni rendelet, melyek a legnagyobb szigorral tiltják el a földmives népet az Amerikába való kivándorlástól. Persze, hiába. A nyomorult, földhöz ragadt népség azt hiszi, hogy künn Amerikában néhány hónap alatt okvetlenül meggazdagodik, s pénzzel megrakodva térhet vissza drága hazájába. A keserű valóság pedig az, hogy busás jövedelem helyett éhség és szenvedés vár reájuk s a nehéz munka megtöri, megöli a kivándorlók nagyrészét. A new-yorki lapok telve vannak jeremiádokkal, közadakozásra szólítják fel a közönséget, s a szegény munkásnép érdekében mindent elkövetnek, csakhogy nyomoi ukat enyhítsék. A munkásgyülések és zavaigások gyakran előfordulnak, s ilyenkor a maga sötét valóságában tárul elénk az amerikai munkásviszonyok ziláltsága, viszás állapota. A new-yorki munkás-egyesületek segélybizottsága nevében M i 1 c h Jakab titkár, egy lelkeshangu kiáltványt adott ki, mit a »New-yorker Volkszeitung« s a »New-yorker Staatszeitung« hasábjain egész terjedelmében olvashattunk. »Nélkülözés> nyomor és szükség már legmagasabb tetőpontjukra hágtak. Ezer meg ezer nő, férfi és gyermek fedél és táplálék nélkül van.« Ilyen lesújtó állapotok, aggasztó viszonyok diktálta hang vonul végig az egész felhíváson. Az »Amerikai Nemzetőr vezérczikkben foglalkozik a magyar kivándorlókkal. Telepítési módozatokat ajánl s az újonnan alakult magyar nemzeti szövetségnek egyik főfeb adatává teszi a telepités kérdését. Mert — ugy mond -— szegénysorsu, csekély tőkével rendelkező honfitársainkon már egyszer segitnünk kell. Kansas államban kivándorlott honfitársaink már másodszor maradnak termés nélkül, mert e földek okszerű müveléséhez nem értenek, s leginkább lllionis, Missouri államokat ajánlja a letelepülésre, mert ez államok földjeit legbiztosabban megtermékenyíthetik az Európában dívó okszerű gazdálkodás mellett. Mindezek csak üres szavak, melyeknél a kivándorlók kísérleteket vannak hivatva tenni, pedig a mi kivándorlott földmiveseink megélhetés czéljából mennek ki Amerikába, s egyáltalán nincs vagyonuk a különféle gazdasági módszerek érvényesítésére. * * * Tehát a kivándorlókra Amerikában nem vár mennyei boldogság, nem hull markukba a csengő arany ; sok kínszenvedés, fáradság árán tudják meg^ szerezni mindennapi kenyerüket, s nem ís sejtik, melyik perczben lesznek hajléktalanná, mikor mondja fel nékik gazdájuk a munkát . . . Ilyen szomorú helyzet mellett azután a parasztnépnek semmi oka a kivándorlást megakadályozó belügyminiszteri és alispáni rendeletekre neheztelni. Itthon még nem oly keserves, még nem oly siralmas a helyzetük. Ha a parasztgazda törekvő, szorgalmas munkás, s okkal móddal dolgozik, becsületesen fenntarthatja családját s boldog családi tűzhelyt alapíthat. Különösen, ha az idei termést vesszük tekintetbe, a földmives népnek egyáltalán nincs oka panaszkodni. Az elhintett mag bő* ven hullatta termését, s habár a nagy kínálat folytán a gabona ára alászállott, még mindig versenyezni képes az elsőrendű gabonatermelő országok piaczával. De még akkor is, ha jó terméssel nem is dicsekedhetünk, sem szabad a földmivesnépnek saját anyaföldjét oda hagyni, csakhogy esetleg az amerikai lélekölő bányákban néhány garassal többet kereshessen, s kitegye magát az esetleges nyomornak, mely a gazdasági válságokban gazdag Amerikában napirenden van, együtt járva pusztító zavarTÁRCZA. ita Megtérve. A bölcsőhöz, a földhöz hűtlen, A csillagok között röpü.tem. A káprázattól elvakítva, A halhatatlanságnak titka A végtelenbe vonta vágyamat. Kérkedtem hiú büszkeséggel, Hogy szárnyam az egekre ér fel, Le nem köti a megvetett salak. A föld űgy kedvezett. Megadta, Hogy ne csapongjak oly magasra, A mikkel embersziv betelhet: Gyermekmosolyt, hü női kebkt — Es önző vágyam mégis elragadt! De jaj, lehulltam mindörökre Kis halottam sírján a földre És összezúztam büszke szárnyamat. Ne keltsetek fel innen engem, Vezeklő könnyem hadd peregjen. A káprázat hiába reszket, Nem vesz erőt e kis keresztnek Tövében többé megtért lelkemen. E szentelt hantot átölelve, Áhítattal rogytam öltdre — Oh drága föld, békülj ki énvelem ! Lévay Gyula •WISÍTKihamvadt oltároknál. — Utiemlék Görögországból — — A »Pápai Független Ujság« eredeti táiczája. — III. Miként Bécsben a Szent-István templom, Rómában pedig a Péterről elnevezett dicső szent egyház bárhová is forduljunk, e világvárosokban messzire fénylő és kiemelkedő iránypontot képez, a mely szerint igazodunk, úgy igazodhatunk Olympiában a Zeusz-templom szerint. Fejtegetéseink fonalát is ennek hatalmas oszlopaihoz kössük és innen haladunk tovább, egyelőre északi irányban, mindig szemmel tartva a Kronoszdombot mig jobbfelül a Kladeos medre vonul utunkkal párhuzamosan. A mint igy a rekkenő hőségben előre haladunk és megbámuljuk a görög" kabóczák négyes hangban szóló dallamos czirpelését, egyszerre két épület állja utunkat, jobbra egy szabálytalan ötszög, valamivel odébb és balfelül az istenanya temploma (Metroon). A szabálytalan ötszög Pelopsnak a félistenné avatott nemzeti hősnek szentélye volt (Pelopion,) melyet csupán azért emiitünk, mert példáját" mutatja a templom és emlék közt álló fallal kerített szentélynek, a minőt a régi görögök temenosz-nak neveztek és belülről fákkal és szobrokkal diszitettek. Az istenanya temploma, mely közvetetten a Kronoszhegy lábánál terült el, dór ízlésű építmény volt, mely felett azonban az időnek annyi vihara sújtott le, hogy régi alakjára alig-alig lehet ráismerni, csak sejteni lehet, hogy itt valamikor a rómaiak idejében a császárok tiszteletére nagyszabású szobrok állottak. Jeléül egy óriás méretű Zeusz-szobor állott itt, melynek csonka törzse (torso) még ma is látható és az Altis-oldal emelkedésén fakerítés között bámulatunk tárgyát képezte. Az istenanya-templom mögött' egész sora látható a kincses házaknak, melyeket a görögök akkor építettek, mikor az egyeduraság (tyrannis) az egyes városokat jóformán államokká fejlesztette. Oly korszak, mely sok tekintetben hasonlít a renaissancekorbeli apró olasz udvarok versenyéhez művészet és műpártolás dolgában. E kincses házakban helyezték el az egyes városok áldozati ajándékaikat és meglepő, ha eszünkbe vesszük, mikép szoros szomszédságban egymás mellett nem kevesebb, miat tizenkét ilyen kincses házat tártak fel az ásatások. Égyiknek-másiknak sajnos csak alap-