Pápai Független Ujság – I. évfolyam – 1893.

1893-06-25 / 14. szám

első földmunkálatra elkerülhetlen pénzt valahogy csak megszerezve újra lehetne egy-egy darab szóllője mindenkinek, s a másikat, annak segélyével, vagy az arra fölvett pénzzel folytathatná továbbtovább, s az első után minden szőllő hitelképessé válnék, mint az a múltban volt. S rövid 3—4 év után, újra minden község, minden szőllő birtokosa megszerezheti maga s családja számára az elveszett kincseit, anélkül, hogy egy-egy hold szőllő felújítására 7—800 frtot kiadna. Mert nem hihetem, hogy az ojtó iskolák, telepek, — belátva majd a jól jövedelmezőséget, — rövid időn a spekulatió kezébe ne kerüljenek, s akkor amily áldás lesz a versenyben az árcsökkenés, oly nagy bajt is szül a fajok meg nem bizhatósága, amely kétszeres veszélyt rejt magában, mert ki nyújt kezességet, hogy ha p. o. a rendelt Rupestris alanyba készült ojtás helyett épen Ripária souvagba ojtottat kapunk, amire csak néhány év alatt jöhetünk reá, mikor az talajunkból már kivész, de egy község, egy erkölcsi testülettől ehhez hasonlót nem várhatunk soha, mert minden község a földjének legjobban megfelelő alanyfajokat cultivál, kizárva minden nyerészkedést. Ha a szőllő a múltban is megkívánta, hogy gazdája lehetőleg értelemmel is kezelje, s ha jövedelmező, csak ott és akkor volt az, a mikor a kellő gondozásban részesült, a jövőben fokozottan igényelvén azt, semmiesetre sem fog kárára válni egy községnek sem, ha hegyközségében egy minden szőllős gazdától csekély díjazásban részesült szakember •— közvetlen felügyelete, vezetése, útba igazításával készül minden munka, de sőt arra jól felfogott érdekében a legnagyobb szükség lenne, miért is a hegyrendőri szaa szerelmes párt. Közbe-közbe kíváncsian hallgatódzott a kupé ajtaján és a szerelmesek beszédéből kivette, hogy ezek érdemetlenek az ő pártfogására. Családi fészkében, melyet szülői ellenére nem rég rakott egy kis darázsderekú, rózsaképü varrólány számára, maga is csinálja a pásztorörás szerelmet fárasztó munkája után, melyhez ő sohasem szokott. Es most meg azt kell hallania, hogy ez uri ember, ki első látszatra hozzá hasonlóan csinálta a fészekrakás tervezetét, lányt szöktet számításból, haszonlesésből, mert dologkerülő. Az ilyen szerelmet beczézni nem szabad. A protekcziót fel is mondta a legközelebbi állomásnál. Néhány asszonyságot, kalapskatulyát s egy vásárra menő lókereskedőt tolt lel a kupéjukba. Pongrácz dobolt az ablakon és czigaíettázott. Melanie a sarokba húzódott; sírni szégyelt, behunyta szemét s iparkodott gondolatait más irányba terelni. Visszagondolt tanáraira, kikkel együtt zsurozgatott, betévedt a szülői házba, kis kertjükbe, mely telve tarka-barka virágokkal, szinte érzi illatukat. Minden virágágy mellett eltipeg, az árvácskát sokáig nézi. Megtetszik neki : kitépem, — gondolja magában — keblemre tűzöm, vagy cserépbe teszem. S mikor már kihúzta tövestől, szél támad, felkapja a virágot. 0 sirva fut utána. Vájjon hová vihette a hirtelen vihar, bozótba, vagy sárba. Végre bályrendeletben helye lenne, hogy minden hegyközség évi munkálatainak ügyeit és vezetését a községi telepfelügyelő vezesse, a ki esetleg hivatva volna teljes és pártatlan felvilágosítást nyújtani akkor, a mikor valamely szőllőtulajdonos ojtott szőllőjére kölcsönt kér ; s evidentiában tartani—minden eshetőségre a bekeblezett szőllőt. Szóval én az igy községenként való anya- es ojtó telepeket, s minden hegyközségnek egy-egy szakemberrel való ellátását ma a legnagyobb és legszorgosabb szükségek közé sorolom, bár az államkincstár érzékenyebb kia dásával is, a mely neki a legrövidebb időn a felújítási időkülönbségből, a hamarabb nyerendő adóalapnál úgyis visszatérül, s ezzel megoldva látnám, meg könnyítetten a íilloxera kérdést, s lehetőnek még szegénynek is az ojtáshoz való hozzájutást, s hitelképesnek egyaránt mindenki szőllőjét. Fodor István. KARCZOLAT. Tövisek. Mai vezérczikkünk foglalkozik a polgári leán)dskola lebontásának eszméjével. Egyik munkatársunk — a pithiai jósdában követett szokás szerint, hol a josnó a Parnassus hegy alján levő sziklahasadékból felszálló gőzöktől elkábítva várta az isteni ihletséget — a czincza fölé állt, s »a felszálló gőzöktől elkábitva« látnoki szemekkel végigtekintett a lerombolt polgári leányiskola területén. Az érthetetlen, homályos szavakból, melyeket isteni ihletségbe kábított munkatársunk mormogott, megértettük, hogy a polgári leányiskola helyén felásott területen a következő leletekre akadt: 1. 3 nyaláb verskötet »Hozzá« czimmel; 2. 12 pár hegyesre kípödrött fekete bajusz; 3. egy szénásszekérnyi elhervadt nefelejts ; megtalálja a dudva között, s elülteti régi helyére . . . A gőzös élesen füttyent. Villamosvilágitásu perronon szállnak ki az utasok. Pongrácz István hordár után futkoz. Alkudozik szörnyen. A lány egyedül áll. Egyszerre mellette terem a vonatvezető. — Nagysád, a 120. számú személyvonat egy perez múlva indul Fehérvár felé. On haza mehet vele. Itt a jegy. Fogadja, könyörgöm. Hallgasson rám, jobb lesz visszamennie atyjához. Olyan jóságosán, bizalmasan nézett a lányra, mintha maga volna az atyja. Melanie nem haboz. Felül a kocsiba. A gőzös vigan füttyent és az utolsó kocsi ket nagy vörös lámpása mind meszszebbre tűnik a sötét éjszakába. Fin de siécle. — A »Pápai Független Ujság« eredeti tárczája. —• (Folyt.) Mindnyájan szeretjük a fényt, s irtózunk az árnyéktól, melynek homályában megijedünk saját magunktól is. Ugy tűnik fel, mintha szemünkre hályogot borított volna a mai kornak fonáksága, s a csiszolatlan őszinteség, egyszerűség helyett a bonyolult, kétesértelmü vis2ásságot kutatnók mindenütt. 4. kiszakított lapok különféle háztartástanokból ; 5. malomkőnyi nagyságú megkövült sóhajok í 6. 3 tuczat »Erkölcstan« czimlapba kötött Zola regeny stb. 7. egy pár tiszti sarkantyú ; 8. 4 zsák rózsaszínű szerelmes levél. Látnók munkatársunk — közeledni érezvén halala óráját — a talált tárgyakról mindjárt végrendeletet is készített és pedig a következőképen : a három nyaláb verskötetet hagyományozza a pápai önképzőkörnek ; a fekete bajuszokat a főgymnasium ifjúságának ; az elhervadt nefelejtseket egyenlő arányban Pápa varos vén leányainak ; a háztartastanlapokat a polgári leányiskola növendekeinek ; a megkövült sóhajokat a szerelmes borbélylegényeknek, az egy pár tiszti sarkantyút a Pápán alakítandó veterán egyesület leendő elnökének, a n e g y zsák szerelmes levelet a gymnásium levéltárának ; végre a három tuczat »Erkölcstan« czimlapba kötött Zola regényt a Griff-szálloda szobalányának. * * * A szerdai óriási felhőszakadás valósá" gos patakokká dagasztotta a csatornák pisz* kos vizét. Mikor az eső elállt, a felsőváros nagyreményű csemetei Kneipp-kurát rendeztek benne mezítláb. A wöerishofeni páter egy rajongó hive erre üdvözlő táviratot menesztett a gyapjú plébánoshoz, gratulálván őt a vizes kúrának Pápán való meghonosulásáért. Kneipp-páter rögtön felelt, táviratilag jó egészséget kívánván híveinek. Másnap az összes csemeték minden bajukból ki voltak kúrálva, csupán egy hatalmas náthával lettek gazdagabbak. íme a Kneipp-kűra diadala Pápán. Egy elkeseredett poéta egyszer — a régi jő időben még — Pápáról való távoztában bucsu ódát zengett, melyben a kö= vetkező fohász foglaltalék : »Ha visszatérek, boldogulva hon, Hadd járjak asphaltos utczáidon !« Ma már beteljesültek a próféta szavai, de a pápaiak ezalatt a rövid idő alatt anyira beleélték magukat az uj helyzetbe, hogy úgy viselik magukat mintha aszfalton nőttek volna fel. A múltkor sétálni hivta egy belvárosi mama a leányát: a hosszúByron Don Juánja egyszerűbb vagy fényesebb kiadásban mindig hátunk mögött lappang, tanácsokat osztogat, melyek az ártatlan bakfis előtt hatalmas eszmékkel telteknek látszanak, s ha követik őket, csakhamar szétpattannak, miként a szappanbuborék. A magasröptű gondolkodás némi fegyverszünetet tart. Petőfi lánglelkü lyrája helyett búskomor, melancholicus poémák kerülnek napfényre, s Arany János dicső költészete a magyar epopaea terén határkövet képez hosszabb időkre. Béranger idyllikus költeményei a »grande nation francai9« honában nem találnak méltó követőkre, helyükbe Zola iskolája lépett, mely a vaskos naturalismus diadalra juttatását tűzte ki czéljává. Az élet anyagi oldala belejátszik a költészet és művészet birodalmába is. Zola őszinte lelkesedéssel, fenséges művészettel írja le a párizsi káposztás, zöldséges piaczokat, s a női szendesegről leszaggatja az ideális bájt, az értékes zománezot. A társadalom beteg, s a költők orvosokká lettek. Goncourt, Flaubert a sziv helyett az agyvelőt bontják elemeire s a költészet bűvös forrásában különféle orvosságok után kutatnak, melyekkel a társadalmi bajokon segíteni lehetne. De czéljuknak csak kis mértékben tudnak megfelelni, mert hisz az irók es költők egy kornak megváltoztatására nem önerejükből haladnak kitűzött utjukon, hanem az uralkodó eszmék kényszere ragadja el őket,