Pápai Független Kisgazda – III. évfolyam – 1947.
1947-01-11 / 2. szám
B 8 §. évfolyam 2. szá 1947. évi január hé 19, POLITIKAI HETILAP SZERKESZTŐSÉG ÉS KI ADÓHIVATAL PÁPA, SZÉCHENYI-TÉR 5. SZÁM (ÜRt®7iiSEKJBT FELVESZ SZERDÁN DÉLUTÁH 4 ÓRÁI*• ÍTS5S FELELŐS SZERKESZTŐ ÉS KIADÓ SZALAY KAROLY ELŐFIZETÉSI DIJ : Egy évre * Fwmi Félévre I4 fnm-At Negyedévre 7 Petfai Korunk egyik legaktuálisabb kérdése a fiatalság .problémája. Körülöttünk mindenütt zászlót bontanak a fiatalság nevében. A lobogóra felírják a jelszót »a fiatalok is«, de én e/t az »is«-t ,is le szeretném onnan radírozni. Nem a fiatalok is, hanem csakis a fiatalok. Csak az érvényesüljön, csak az bontakozzék ki, csak a A hódítson térben és időben, aki és ami fiatal. Talán rideg és kíméletlen ez a hitvallás első tekintetre, hogy mindent a fiatalok számára foglalunk le, de a fiatal alatt nem azt értjük, akit a mindennapi nyelvhasználat. A fiatalság nem az évek számától függ. A fiatalságnak nincs korhatára, 30, vagy 40 év, amelyen innen valaki még fiatal, s amelyen túl már öreg. A fiatalságnak egyetlen egy ismertető jele van. Fiatal az, akiben még lehetőségek, akarások és célok vannak, az ami még nem valósította meg önmagát. Fiatal a mag, mert belőle akar kibontakozni a fa, fiatal a bimbó, mert benne feszül a virág, fiatal a gyermek, nem mivel években szegény, hanem mert belőle és tőle indul el a felnőtt. Fiatal mindenki, aki hinni és akarni tud, öreg pedig aki unott lemondással, legyinti kezével: eh, minek, felesleges, hiábavaló. A munkás, az író, a politikus is csak addig fiatal, míg a jövőbe néz, amíg* nem bontakozott ki teljesen, amíg nem mondott el mindent. Fiatal, amíg tervei vanmik, amelyek nem valósultak meg, pártállása, amelyet nem épített ki, programúi ja, amely nem ment teljesedésbe, amíg célokat lát és láttat a tömegekkel és a szavak ostoraival a színek, formák erejével az ő útjára tereli azokat. Vannak ruganyos, acélos izmú aggastyánok és vannak hajlotthátú galambősz öreg ifjak. A nyolcvan éves Tolsztoj örökké fiatal marad, fiatal marad Romáin Roland, s örökké fiatal marad Qorkij, Bajcsy-Zsilinszky. Fiatal, aki harcol és alkot, rombol és épít, gyakran akarata ellenére egy megmagyarázhatatlan belső kényszer feltétlen parancsa alapján. Hasztalan küzd ellene, hiszen Jeremiás óta a próféták, a politikusok, írók, a világtörténelem összes álmodozó hóbortosai egyebet sem tesznek, mint panaszkodnak, tiltakoznak a pártállás, a harc, a hitvallás ellen. Nincsen hozzá kedvük, hangulaliik, szabadulni akarnak tőle. De önmagát senki sem tagadhatja meg. Az egér éhesen, jóllakottan, akarva nem akarva rágnikénytelen. A célok és az eszmék erősebbek az akaratnál. Téren és időn át hajszolják szüntelenül az örök gyermekeket, az örök hívőket, az örök idealistákat. És van az úgy néha az életben, hogy olykor az idealistáknak is igazuk szokott lenni. Amikor minden összekuszálódik, minden a feje tetejére áll, amikor a mindig megfontoltak, a mindig okosak és reálisak olyan szánalmasan kicsinyek és tehetetlenek lesznek. Amikor az élet magasabb fokú egyenletek megoldását követeli, amihez nem elég a jól bevált praktikus egyszeregy. A fiatalok diadala ez, a fiataloké, akik küzdöttek, hittek és reméltek a bukások, a csalódások, a reménytelenségek végtelen sorozatain keresztül. Minden ami Van, ami már megvalósult, öreg. És minden, ami életet kér, aminek lennie kell, fiatal. Az élet a fiatalok és öregek folytonos jiarca, amelyben összeütközik, lemondás ée akarat, megállás és előrehaladás, hit és hitnélküliség, mult és jövő, halál és élet. És az élethez joga csak az életnek van. Szalay Károly. Bárányos Károly földmívelésügvi miniszter a napokban előadást tartott a rádióban a mezőgazdaság helyzetéről. Hangsúlyozta, hogy az állami traktorszolgálat szervezését már megkezdték és biztos benne, hogy tavasszal ez nagy segítséget jelent majd az igaerőt nélkülöző gazdáknak. A gépesítés körébe tartozik a mezőgazdasági ipar fejlesztése is. Gondoskodnunk kell továbbá arról ré, hogy a nehéz munkájában megbetegedett mezőgazdasági munkás megfelelő orvosi kezeléshez és olcsó gyógyszerekhez juthasson. Ki kell építenünk a mezőgazdasági társadalombiztosítást. Az új magyar mezőgazdaságnak nemcsak* annyit kell termelnie, mint a nagybirtokok Magyarországnak, hanem annál többet és ami a legfontosabb, olyan terményeket, amelyek biztosítják az ország valamennyi dolgozójának jó ellátását és amellett az exportpiacokon a legkönnyebben helyezhetők el. Szembe kell néznünk azzal a ténnyel ia, hogy búzatermelésünk egyeduralmát legalább részben fel kell adnunk. Minőségi termelést kell folytatni, azután ipari és kereskedelmi növényeket és* mindig piacképes gyümölcsöt, konyhakertészeti termeivényeket kell termelnünk. Tenyésztenünk kell a külföld által mindig szívesen vásárolt baromfit. Arra kell törekednünk, hogy megfelelő mennyiségű tojásunk legyen. Nemcsak a parasztságnak jogos követelése, hanem az egész gazdasági' életünk ^deke, hogy az agrárollót | megszüntessük. Szükséges, hogy a | termelő méltányos haszonhoz is jusI son. Ez az alapja a mezőgazdaság újjáépítésének. Meg kell vizsgálnunk, melyek azok az árak, amelyek mellett érdemes többet termelni. Meg kell oldani a mezőgazdasági hitel kérdését is. tart Pápa város és a járásbeli községek áldozatkészsége létrehozta a pápai Petőfi Sándor Népi Kollégiumot. Négy hónapja áll fenn ez az intézet, de e rövid idő alatt is bebizonyította, hogy nem volt hiábavaló az áldozat. Növendékei a szegényparasztság és ipari munkásság tehetséges gyerme- j kei közül kerültek ki, akik az első negyedévi osztályozó értekezleteken az elsők között voltak, elindulva azon az úton, amelyet a Népi Kollégium céljául kitűzött: a dolgozó néprétegek számára osztályöntudatos vezetőket nevelni. A kollégium továbbfejlődését ezen intézménynek a tájba gyökereztetésével úgy kívánják megvalósítani^ hogy parasztságunk magáénak ismerje el ezt az intézményt Erősen bekapcsolódik a falvak kulturális életébe és tanító-jellegű műsorokkal látogatja meg a falvakat s a kölcsönös megismerés meghozza majd a megfelelő anyagi támogatást. A kezdeti nehézségeken a társadalom és a közülejek tudják átsegíteni ezt az intézetet. A Kollégium élelmiszerrel való ellátását a falvak önkéntes megajánlásaival tervezik megvalósítani. Ezért a város polgármestere és a járás főjegyzője felhívással fordultak a pápai járás községeihez, hogy akár természetbeni, akár pénzbeni támogatással járuljanak hozzá a Népi Kollégium fenntartásához. A községek lakossága remélhetőleg átérzi ezen intézet és « magyar jövő iránti teljes felelősséget és szegénységében is meg fogja hozni érte. a maga áldozatát. Változatlanul tilos a sertések szállítása A sajtó egy részében téves közlemény jelent meg arról, hogy a sertésforgalmat szabaddá tették. Mint a közellátásügyi minisztériumban illetékes helyről közlik, a sertés forgalmát újabban nem szabályozták, és változatlanul kötött ma-ad. Esetlegei újabb rendelet kiadásáig tehát nem lehet engedély nélkül egyik helyiségből a másikba sertést szállítani. Ara*. S© fillér