Pápai Független Kisgazda – III. évfolyam – 1947.

1947-11-08 / 45. szám

P O L III. évi. 45. S2K. A I HETILAP Ara 50 fillér. Felelős szerkesztő és kiadó: SZALAY KÁROLY SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL PÁPA, SZÉCHENYI-TÉR 5. SZÁM. Hirdetéseket felvesz szerdán délután 4 óráig. ELŐFIZETÉSI DU ; Postatakarékpénztári caekksz. sr. 25.525. Egy évre Félévre . Negyedévre 28 forint 14 forint 7 forint 1947. november S. Békét akarunk és a demokrácia megerősödését, nemcsak azért, mert mindezt előbb a fegyverszüneti egyezmény, majd a párizsi békeszerződés így követeli meg tőlünk. Népünknek és hazánknak elemi létérdeke az, hogy békében éljünk és demokratikus életformára rendezkedjünk be, Nem csupán a Vtaragrafusoknak és nemzetközi szerződéseknek engedelmeskedünk tehát, amikor egész erőnk1 kei az emberiség békéjének oldalán sorakozunk fel, s ugyanakkor a magyar demokrácia belső és külső megszilárdításon fá«*dozu?:k. Jaj- annak a nemzetnek, amely csak külső parancsra rendezi be így vagy ágy az életet s nern a saját belső szükséglete, igényei és kívánalmai szerint. Magyarország nem parancsra lett demokratikus állam. Gondoljunk vissza az elmúlt évtizedek, sőt évszázadok küzdelmeire, amelyeket a nemzet jobbjai a magyarság szociális megváltásáért, a szegényebb néposztály felemeléséért a végeredményben az egész kivénhedt társadalom átalakulásáért, újjászületéséért vívtak. Történelmünk legfényesebb lapjaira tartoznak ezek az erőfeszítések. Nem lehetünk méltatlanok tehát a nemzeti mult élő hagyományaihoz. Békesség és demokrácia nélkül Magyarországnak nemcsak népi, hanem állami és nemzeti függetlensége is ujabb veszély, újabb katasztrófák feié sodródhatik. Kell rá bizonyíték ? Egyetlen emberöltő alatt két szörnyű világháború zajlott le, mind a kettőben a magyarság rengeteg vért vesztett, etnikailag és államilag ijesztő méretekben zsugorodott összébb. Még egy harmadik világégést, még egy kalandos vállalkozási nem bitünk kí. Mindenünk belepusztulhat: földünk, népünk, állami létünk és egész magyarságunk. Békét akarunk és demokratikus életformát. A békesség megőrzéséért és 2 demokrácia fennmaradásáért meghozzuk a legsúlyosabb áldozatokat is, mert jól tudjuk, miről van szó. Az életünkről. Az cnyémről, a íiédről, mindnyájunkéról. Az egész magyar nemzetéről. it terhel a felelősség Még lábon volt a termés, de minden józan eszű termelő előtt tisztán állott a sivár kép, teljes tudatában volt a szomorú valóságnak, hogy katasztrofális, rossz termésünk lesz. Annál érthetetlenebb volt a sajtóban hivatalos tényezők által történt hangoztatása a jó terméskilátásoknak. Mi szükség volt hamis beállítással a közönséget félrevezetni

1? Miért kellett az igé nyeket felfokozni, hogy azután hideg zuhanyként jöjjön a keserű kiábrándulás r Mikor már a cséplési eredmények is ismeretesek lettek, még mindig nem ébredtek fel az illetékesek, hanem hagyták hadd follyon szét a termés a spekulánsok és láncolók nagy örömére. Most pedig egymásután nyilatkoznak a politikusok és kijelentik, hogy vége a nagyszerelemnek. Mindaz a sok paraszt imádat, amely a választások előtt elhangzott, csak azt a célt szolgálta, hogy megnyerjék a parasztság bizalmát. így remélték egyesek a paraszti tömegeket a saját oldalukra állítani, sok esetben sikeresen is. Most azonban már nincs szükség a simogatásra, tehát jöhet az elszámoltatás is. Hiszen a paraszt csak arra jó, hogy mikor elvégezte évi munkáját, jöjjön az elszámoltatás. Ürítsük ki a kamrát, magtárt, meg a láda fiókját is, nehogy elpuhuljon á nagy bőségtől, s elbízza magát, elmenjen a kedve a további munkától. A katasztrófális szárazság azonban nemcsak a kalászosokat tette tönkre, hanem a burgonya termést is. Mégis, szedés idején olyan nagy volt a kínálat, mint bő termésű években szokott lenni. Azt hitték sokan, hogy itt van már a Kánaán. S most, a burgonya zárolásából látjuk, hogy abból is hiányunk van. Pedig egy kis előrelátással meg lehetett volna oldani az ellátatlan lakosság szükségletének biztosítását, de ismét aludtak az illetékesek. Akkor ébredtek csak fel, mikor mindenki előtt világos lett a kép, hogy a termelő nem a feleslegét viszi a piacra, hanem kiárusít, mert pénzre van szüksége. Itt volna ugyanis az ideje a télire való ruha, cipő és csizma beszerzésének, valamint a köztartozások fizetésének, de nincs biztosítva a munkás háztartások napi burgonya szükséglete. Mit lehet most tenni? Egyszerű megoldás. Ki kell vetni a szükségletet a termelőkre; punktum! Eddig rendben is volna a dolog, csak az a baj, hogy két lehetőség között választhat csak a termelő, de egyik sem nyújt megoldást. Vagy leadja ugyanis a kivetett mennyiséget, mert tudja, hogy a lakosságnak szüksége van rá, s akkor nincs meg a vetőgumója ; vagy nem adja le, mért ültetésre kivánja megtartani, akkor pedig nincs biztosítva a közellátás ! A paraszt tehát küzködik a nehézségekkel, a munkás éhes gyoREFORMÁTUS FŐISKOLÁI MM/s PÁPA Szomszédainkkal, a'demokratikus országokkal is azért keressük és teremtjük meg a barátságot, mert úgy erezzük, ezzel nemcsak a világ békéiének és demokráciájának ügyét szolgáljuk, hanem a magunkét ife erősítjük. Ezeknek á baráti kézfogásoknak megvan a lelki alapjuk. A Szovjetunió népe döntően közreműködött a magyar nemzet felszabadításában. Az uj Jugoszlávia és az új Románia demokratikus kormányai szabadsághoz juttatták az országuk területén élő magyar népet is; Erdélyben és a Vajdaságban véreink szabadon élhetik népi és nemzeti kulturális, gazdasági életüket. Mindezek olyan eredmények, amelyek nem maradtak hatás és jelentős befolyás nélkül az új Magyarországra sem. De aggódva kérdjük : minő hasonló lelki alapja lehet majd a Csehszlovákiával tervezendő kézfogásnak ? Háromnegyedmillió jogfosztott szlovákiai magyar törvényenkívüli állapota, keserves, gyötrelmes sorsa esztendők óta fájó akadályként mered a két szomszédnépőszinte együttműködése és barátsaga közé. Mit szóljunk a legfrissebb szlovákiai magyarellenes intézkedésekhez, amelyek gettó-sorba hajtják ártatlan véreinket? Mit szól mindehhez a dunavölgyi és a keleteurópai demokráciák készülő szövetsége ? Mit szól a világ élő lelkiismerete, s mit szólnának, ha feltámadnak azok a hősi halottak, akik az elmúlt harcok során a népek, nemzetek és összes emberfajok egyenlőségéért, testvériségéért és szabadságáért ontották utolsó csepp vérüket ? Süket és néma ez a világ, rideg közömbös, akár a temetők csendje. A magyar nép mégis reménykedik a demokrácia egészséges életerejében. Bizakodik a népek Őszinte gyaiban, amelyek gyűlölködés helyett egymás megbecsülését és igaz barátságát óhajtják megvalósítani. Irta: Vass László. Nem vagyok szentimentális hajlamú egyén, memoárokat sohasem irtam, de más érzelmei iránt mindig tisztelettel voltam. Azért álljon itt az a kis történet, egy búzavirágos tavasz emlékeként amelyet valaha rég egy kis könyv megsárgult lapjára irt egy fiatal kéz A tavasz ragyogó májusa elémbe hozott valakit, kinek poézissal szentelt gyönyörű leány lelke meséi e késztetett. Grófi kert susogó fái között pillantottam meg először álmodozva imbolygó sudár alakját. S azóta kísér. Olyan igazi kislány. Kicsi szívig érő. Halvány rózsás arc magas fehér homlok. Fölötte fényes sötét árny 1 Dús fonaiu hajkorona. S 'a szemek aranybarnák, nagyok mint a karácsonyfán csillogó aranydió. Ezt kerestem ifjú diákkoromban és most a május elémbe hozta Valóra vált álmom . . . Csendes alkonyatkor mintha az ö kacagó, csengő hangja ringatna mély álomba. S jöttek patakparti séták s az első vallomások, hittem, hogy csak az enyém lehet hisz innen kezdve együtt jártuk az erdőt. mezőt kacagva s együtt téptük a vadvirágot. Tanítónőnek készü't, már az utolsó évet végezte és itt mintha valami közbejött volna ... O megváltozott nem volt többé az egyszerű kedves leány. Nem ült többé dal ajkán Ta lálkozni is csak néha szoktunk. Idegen lettem neki Hiába próbáltam kedvébe járni... Hiába... Egy szép nyári estén mikor hajlongva csókoltak a jázminok, rózsák, mikor illatukkal elborították a kis patak táját, utolsó találkozóra jöttünk össze, hogy talán az életben soha ne találkozzunk többet. Egy rózsát adott egy szép piros rózsát, hogy őrizzem emlékbe, mert ö elmegy, hogy a nagyváros gyilkos forgatagában elJelejtse a kis város unott és terhes életét és... Engemet. Elvégezte az iskolát. Képesítést nyert, tanítónő lett. egy felvidéki VŰrosban s többé nem láttam. Elvitte magával szüleazóta ott él boldogan. A szomszéd község tanítói a megkérte kezét Ó is, édesanyja is igent mondtak... S most boldogok. Ő elment... Kacagva, ajkán mosollyal azóta szomorúbbak a napok s könnyesebbek az éjszakák. Ö elment, de itthagyta a rózsát, hogy őrizzem kis aranyszegélyüimakönyvemben... Ő elment, de ittmaradt a rózsa s ahányszor elémkeriil rezgő pillámról rá-rá hull egy-egy könnyem, s a rózsa felpirosodik mintha ö nevetne... Ő.. Aki elment. Én megértem e mosolyt s egy titkos szót suttogok mindannyiszor. S magamba hullva próbálom felejteni. De nem tudom.. Mert emléke mindenholkisér. Ennyi volt a napló s pár szál virág a napló oldalán, mely bői már rég kihalt az élet.