Pápai Független Kisgazda – III. évfolyam – 1947.
1947-02-01 / 5. szám
TÓNI IBEN muzsikál művésznő közreműködésével. .5 Szövőgyár A pponyi Albert-utca 5. (volt Felsöhosszú-utca 5. szám.) Ttjpus tcxíHáruk befizetésé! az érvényes Gazdasági Főtanács Te^ilnagvbizoítsága által kibocsáfott A, B, C stb. je«jyek ellenében eSfogad. A fopas árukon kívül egyéb f<»xtii(á&al helybeli és vidéki kereskedőknek postacsomagban issxálií?. £fadésra -gyár!: goblen ágyganiiíurákaí, bútorszövetet, férfi és női gyapjúszöveteket, ingzefirt, pamutvásznat, molinót, damaszt és kávéskészietekct, zeugot, 'erilencdöt, sejt törülközőt, tenniszflaftctt s*i;. . , Len-, * kender-bérmunkákat váUa! V/ÍSS Józsefre ezért is büszke lehet az együttes. Primitív anyagon, hiányos eszközökkel is olyan környezetet teremtett a cselekmény számára, -amely a játék sikerét elősegítette. A s:tereplők összteljesítménye még á hivatásosak mércéjével is elsőrendű. A síöveget élvezetes magyar beszéddel mondották el; az alakítások pedig mesterkéletlen és természetes módon, átélten és belülről fakadóan jelenítik a mesét a né 'ők fe'é. Molnár Olga Ciliája szép, dekoratív; a 3. és 4. képben érezhető kis elianyhulás dacára is komoly és élvezetes alakítás. Kár, hogy az alakítás hiánytalan sága mellett hanganyaga kissé színtelen, folytott. Vass József a címszerepet elhitetően, megnyerÖen formálta. Valójában hódító s nem néma leventéje a szalóki együttesnek. Gesztusaiból hiányzik némiképp a rutin s itt-ott elfeledte, hogy a fogadott nérnaságnak idejére, az élénkebb s kifejezőbb arcjáték pótolja a liangot. Utánuk. Varga Gyula szerezte az együttes számára a legtöbb sikert. Vérbeli színjátszó; élet, humor, erő és lendület van játékában. Nagyon kedves és hatásos volt Orbán Sarolta, a két bájos udvarhölgy: Gögös Emma és Guoth Nelli, valamint a kotnyeles Lőke Iboly. Szóka Ida királynője méltóságteljes és szép. Somogyi Endre, Guoth Gyula és Horváth Árpád szerepeikben alkalmas és sikeres tagjai a színjátszó együttesnek. Külön kell megemlékeznünk Szánthó Emilről, a szalókiak fiatal, fáradhatatlan, kiváló szervezőjéről és rendezőjéről. Együttesével olyant nyújtott, amit Pápa közönsége az utóbbi időkben műkedvelőktől nem kapott. — Semmi más támogatójuk nincs, csak önmaguk, akarásuk és képességeik. A nemesszalóki Független Ifjúsági Szervezet példát mutatója lehet az ifjúsági szervezeteknek. A szórakozást komoly munkává lehet áthangolni és művészetet is lehet abból kihozni. Ez mégis csak más, mint amit Pápán és máshol: városokban íátunk! Dolgozó fiatalok, akik müvészkednek, szórakoztatnak s nem csak szórakoznak. Egyszóval: nem szvingelő ifjak ... Reméljük, hogy a nemesszalóki Független Ifjúság együttesét egy későbbi időpontban újból láthatjuk Pápán. Biztosra vesszük, hogy mostani sikerük alapján a helyi finnyások íí; megnézik őket, mert higyjék el: azt nyújtják, amit a kétkedők szerint nem tudhatnak nyújtani... -h—ó. EX33SH Szalay Károly letartóztatása Pápai szervezetünk központi titkárát, amint azt eíöző számunkban már közöltük, az államvédelmi osztály január 22-én este előállította a pápai rendőrkapitányságra, ahol közölték vele, hogy a győri rendőrség megkeresése alapján letartóztatják. A letartóztatás formálisan meg is történt. Szalay Károly kívánságára felhívta a pápai rendőrség Győrt, hogy nincs-e félreértés, vagy tévedés? Győr megismételte a letartóztatást kívánó közlését. Néhány óra múlva azután Gy:r újból jelentkezeti és közölte, hogy a letartóztatás ügyében küldött "közlése téves és kérte, hogy a legteljesebb sajnálkozás kifejezése mellett Szalay Károlyt bocsássa a pápai államvédelmi osztály szabadon. Ez meg is történt. Pártunk választmánya a letartóztatással a január 27-i gyűlésén foglalkozott. Egyhangúan elfogadta azt a határozatot, hogy a Belügyminiszterhez feljelentést tesz és kéri a letartóztatást ügy kivizsgálását és a jogtalan rendelkezés kiadója ellen a fegyelmi eljárás megindítását. Egyben felhatalmazta a választmány a párt ügyészét, hogy feljelentést tegyen az Államügyészségen ebben az ügyben, Szalay Károly személyes szabadságának megsértése miatt. Az ügyhöz tartozik, hogy helyi szervezetünk levélben kereste meg a győri szervezetet s kérte, küldje meg a Pálfy-féle nyilasszervezet pápai és pápai járásbeli tagjainak névsorát. A megkeresést Szalay Károly írta alá. A névsorra szükségünk lett volna azért, hogy tudjuk : vannak-e pártunkban olyan személyek, akik korábban nyilasok voltak. Megjegyezzük, hogy ezen megkeresésünk még a most leleplezett összeesküvés leleplezése előtt ment el. A volt nyilasok névsorát győri társszervezetünk nem kapta meg az államvédelmi osztálytól, de helyette letartóztatták titkárunkat Itt újból hangsúlyozzuk, hogy mi a demokráciát komolyan vesszük, minden következményével és minden követelésévei együtt. Nem rejtünk és nem mentünk senkit, aki bűnös, de nem engedünk senkit a hatalmi önkénynek büntetlenül kiszolgáltatni, ha ártatlan. Az egyéni szabadság szent előttünk s ezt tudomásul kell vennie és respektálnia kell még az államvédelmi osztály egyes személyeinek is. /-* — ó. FÜGGETLEN IFJÚSÁG A Független Ifjúság Országos Fegyelmi Bizottsága a letartóztatásban levő Imre Lajos országos alelnök ellen fegye ;mi vizsgálatot rendelt ei. és mindennemű gumicipők szakszerű javításával (vulkanizálás), valamint bőrtalpú cipők tai palása C í k í a tiörtetp védővel és mindennemű cipők készítésével s javításával forduljon bizalommal BERKY és SZABÓ cipészekhez Pápa, Bo!dogasszony-útja 13. A Független Ifjúság Országos Tanácsának állásfoglalása az összeesküvéssel kapcsolatban. A j Független Ifjúság országos tanácsa I f. hó 15-i ülésén hitet tett a demoI kratikus köztársaság melleit. Vallja, | hogy a földreform, a magyar paraszt! ság és munkásság vezető szerephez juttatása, a volt 25 éves reakció minden mesterkedésének elfojtása, a stabilizáció biztosítása a Független Ifjúság táborának elsőrendű feladata. Mindaz, aki a demokratikus Magyarország eme vívmányai ellen, illetve a Horthy-rezsim visszaállítása érdekében ágál, a Független Ifjúsággal találja magái szembe. Követeljük, hogy Magyarország fejlődésének meggátlására, a magyar köztársaság tekintélyének és létének aláásásáraalakultcsoportokatazonnal számolják fel és állítsák bíróság elé. A Független Ifjúság ofszágos vezetősége a letartóztatott Imre Lajos fegyelmi vizsgálatát jóváhagyta és azt az egész országos központra kiterjesztette. A Független Ifjúság vezetősége levelet intézett a miniszterelnökhöz, mint a Független Kisgazda Párt elnökéhez, ameiy hangoztatja, hogy bár a Független Ifjúság az összeesküvéssel semmiféle kapcsolatban nincs, mégis kéri, hogy a párt nemMindenki vegyen részt a „Múrnapokon'', l-én x. — Szenzációs műsor ! Erre az alkalomra megjelent a V^Rdarí'Ci^ cimü alkalmi lap is — gazdag tartalommal. HM JÚC MK.MMJM MMGMT EREZNI*JÖJJÖN A1 ^ ni yi m Asztalr'endelés: lí-87. Szállész a® ebák állandóan kaphatók! Kiskereskedők figyelem! itafös^cgi cukor és só nagybani széfosztása finisért Ferenc cégnél Pápa, Széel*enyi~iér 5. sz.