Pápai Független Kisgazda – III. évfolyam – 1947.

1947-01-25 / 4. szám

P O l ! T ! K I E T 1 L A P SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL PÁPA, SZÉCHENYI-TÉR 5 ELŐFIZETÉSI D!J: íurdIteseket felvesz szerdán délután FELELŐS SZERKESZTŐ ÉS KIADÓ SZALAY KÁROLY Egy évre Félévre . . Negyedévre "26 Faiot Í4 F*rir,t 7 Forint Február hó 1-én lesz egy éves évfordulója annak, hogy az 1946. évi I. t. c. Magyarország köztársasági államformájáról életbelépett, s hogy a magyar nemzetgyűlés Tildy Zoltánt egy akarattal a Köztársaság Elnökévé választotta. Mi nekünk a Magyar Köztársaság? A Köztársaság többszázéveselnyomatás után népünk szabadságát jelenti. Jelenti a dolgozó nép politikai és gazdasági jogainak teljessé tételét és megszilárdítását, a löldreformot, a munkásság jogait, a társadalmi és emberi egyenlőséget. jelenti az értelmiségi, a szellemi munka igazi megbecsülését. jelenti szomszédainkkal s a világ szabadságszerető népeivel való őszinte barátságunkat. Köztársaságunk az ország romjai felett az építés akaratával jelentkezett s már első esztendejében is nagy eredményekre tekinthet vissza Köztársaságunkat, ezzel népünk szabadságát minden erőnkkel megvédjük, Munkával és áldozattal megépíteni, megszilárdítani segítjük. A Magyar Köztársaság a magyar népé s országunkat a nép boldog otthonává teszi. Egységesen mutassuk ki hűségünket, szeretetünket Köztársaságunk iránt. Február 1-én vagy 2-án valamennyi szervezetünk vegyen részt, tagjainak egész tömegével a község, vagy város ünnepélyein, de minden pártszervezetben a vezetők külön is ismertessék e nap jelentőségét s mutassanak rá a még előttünk álló nagy feladatokra, azokban vaió helytállás kötelességeire. Amikor a sok bába között elveszik a gyerek ... A felszabadulás óta igen sok dicséretet kapott a parasztság; miniszterek, pártvezérek, az összes demokratikus pártok elismerték a parasztság elvitathatatlan érdemeit az újjáépítés terén. ígéretben sem volt hiány, amikor hol itt, hol ott felhangzott a parasztság jajkiáltása, azonban a valóságban vajmi kevés történt a bajok gyökeres orvoslására. Még meg sem indult az újjáépítés, jelentkeztek már a jóvátételi terhek. A háború következtében am úgyis megritkult állatállományunkat katasztrofálisan érintették a tömeges leadások. Kétségbevonhatatlan tény, hogy^ a háborút valamennyien elvesztettük, tehát bűnbaknak nem lehet odaállítani a parasztságot, mégis jogosan lehet állítani, hogy a háborús terhek zömét ez viselte, mert amit leadott, azért sok esetben semmit, vagy csak olyan nevetséges térítést kapott, mi a nullával volt egyenlő. Az lett volna az igazságos megoldás, ha a leadandó terményeket és állatokat az állam megveszi rendes áron és a terheket elosztja arányosan, progresszív alapon. Ehelyett az lett a jelszó: onnan kelt vinni, ahol van. Ennek pedig az lett a következménye, hogy mindig többen és többen lettek azok, kik viszont azt mondták: hát akkor ne legyen í Hiába Volt a vágási tilalom, soha annvi kisborjúnak nem vágták el a nyakát, soha annyi süldőnek nem törött el a lába, mint ezen időben, pedig a józan ész azt diktálta, fölnevelni minden szaporulatot, mert állat nélkül nincs munka, nincs trágya, enélkül pedig nincs termés. Akik pedig vállaltuk a rizigót és felneveltük állatainkat, mindgyakrabban voltunk kénytelenek a köz helyett állatainkat leadni ellenérték nélkül. Sokszor egyesek kárörvendő mosolygásától kísérve. Ennek pedig az lett az eredménye, mindenki, kire a leadás ráesett, a lehető legkisebb súlyú állatát igyekezett leadni, mert annál kisebb súly volt a veszteség, pedig ha az észszerűen lett volna irányítva és felvásárlás folytán rendezve, akkor egy darab nyolc mázsás mustra ökörrel három darab növendék állatot lehetett volna megmenteni az országnak, így pedig megmaradtak a mustraökrök, amelyek igaerejét kisgazdaságokban nem mindig lehet kihasználni, de annál több fenntartó takarmányt kell velük eibitangolni, ami az évek . óta tartó takarmány Ínségben súlyosan megbosszulja magát, mert meglevő növendék állatainktól vonja eí a szükséges takarmányt, így azok a fejlődésben visszamaradnak, sok esetben pedig el bitangol ódnak. A kijelölt kereskedőket csapatostól ostromolják az eladni szándékozók, hogy veszteség nélkül tovább nem tartható mustraökreiktől még áron alul ;s megszabaduljanak. Amiért a dolgok idáig fejlődtek, annak az oka abban keresendő, hogy minden megye külön országnak képzelte magát és bezárta határait a kivitel előtt, félve a reája esetleg kivetendő leadások terhétől. így nem volt lehetséges a megmaradt állatállomány egészséges £s célirányos megoszlása az állat nélkül maradt vidékek javára. Most az a szerencsétlen helyzet következett be, vaunak vidékek állatállomány nélkül, de fölös takarmánnyal és viszont fölös állattal, de takarmány nélkül. Az egyik helyen vetetlenek maradtak a földek, mert nem volt állat, a másik helyen viszont tönkremegy az állat, mert nincs takarmány. Az egész országban pedig tönk szélén áll a parasztság, mert nincs egészséges gazdasági vérkeringés. Sürgősen itt volna az ideje a beígért felvásárlások megkezdésének, de nem levágások céljára, mert ez közel sem felesleg, csak egészségtelen megoszlás, tehát a felvásárolt anyagot, amennyiben a célnak * megfelel, mint természetbeni élő kölcsönt tovább adni a fogat- és állományhiánnyal küzdő új és régi gazdáknak. így kettős célt érnénk el. Egyfelől lélekzethez jutnának az eladók, másrészről lökést adnának a termelés és tenyésztés megindulásának a gazdaságilag megbénult területeken is. Az eredmény sokkal biztosabb lenne, mintha pénzkölcsönnel látják el a gazdákat, melynek felhasználása nehezen ellenőrizhető. így ellenben a járlatok bevonásával és a gazdasági- felügyelőségek közremtí~ ködésével Sikeresen ellenőrizhető az állatok megléte, ha pedig a kamatot természetben követelik, akkor a kiadott állatok feljavítva arányosan használhatók fel a közélelmezés céljaira a kölcsönidők lejárta után. Igaz!, ez pénzbe kerül, de semmiből nincsen semmi. A parasztság vállalta a jóvátételi terhek oroszlánrészét, vállalta az ország közellátását, a múltban majdnem ingyen, a jelenben pedig mélyen a többi közszükségleti cikfek ára alatti árak mellett, vállalta & stabilizáció terhét. Tehát jogosan nyújtja ki a kezét segély után. Nemcsak kéri, hanem követeli az ígéret váltóinak a kiegyenlítését, mégpedig nem a Gerő-féle beruházási terv alapján, mely a tervezet másfél milliárd békepengős beruházásának közvetlen és közvetve is csak 18 és nyolc tized o/o-át akarja adni a mezőgazdaságnak, hanem a teljesítmények és tehervállalások arányában. Ha sikeresen akar a kormányzat megküzdeni az é 1 el m iszerek f eketézésével, akkor meg kell szüntetni az agrárollót, mert ha egyfelől fokozzák az agrár réteg terheit, másfelől elzárják előle a bevételi forrásokat, vagyis tehetetlenné teszik, hogy törvényes keretek között eleget tudjon tenni fizetési kötelezettségeinek, addig hiábavaló szélmalomharc az egész. Mert maga a kormányzat az, mely egyik kezével drákói szigorral büntet, de a másik kezének szerencsétlen intézkedésével lehetetlenné teszi a rendeletek megtartását, mert az élet vastörvénye erősebb minden rendeletnél, a nincsből pedig fizetni nem lehet. Azt hiszem, jogi szempontból is más elbírálás alá tartozik, ha valakit az éhhalál veszélye kényszerít a törvény áthágására, nem pedig a harácsolás! vágy. Jelenleg ez a helyzet á parasztságnál is. Nap mint nap dobolják, hogy köztartozásait mindenki fizesse meg, mert ellenkező esetben végrehajtás terhe mellett, stb.... Tehát mit tehet a szerencsétlen termelő?! A rendeletek megkerülésével igyekszik bevételét fokozni, nem azért, hogy harácsoljon, hanem azért, mert máskülönben nem tud Ára 50 fillér