Pápai Független Kisgazda– II. évfolyam – 1946.

1946-07-27 / 28. szám

Németh József yeszprémvármegye főispánja Csermői György várme­gyei elnök és Tóth Béla pártvezető­ségi tag kíséretében az elmúlt vasár­nap a pápai Független Kisgazdapárt hivatalos meglátogatására Pápára ér­kezett. A főispán fogadására megje­lent a járási és városi választmány majdnem teljes számban, úgyhogy a párthelyiség szinte kicsinynek bizo­nyult az érdeklődők befogadására. Az értekezletet Ruip Jenő helyi el­nök nyitotta meg, üdvözölte a meg­jelenteket, hogy különösen a most első ízben hivatalos minőségében megjelent főispánt. Csermői György szervezési kérdésekről tartott igen ta­nulságos előadást és bejelentette, hogy a vármegyei központ a többi járásokhoz hasonlóan a pápai járás­ban is fokozottabb mértékben részt­vesz a szervezés munkájában. Né­meth József főispán cáfolta azon rosszindulatú híreket, hogy a Füg­getlen Kisgazdapárt két részből ál­lana, egy bal- és egy jobboldali rész­ből. A Kisgazda Párt egységes és elutasít magától minden olyan kí­vülről jövő törekvést, amelv az egy­séget megzavarni akarja. A Kisgazda Párt a szabadságért, a rendért, a békéért és a nép jobb sorsának meg­g^íáss Fápán valósításáért küzd. Mindazok, kik a pártot ezen törekvéseiben támogat­ják, számíthatnak a párt megértésére, azokat azonban, kik ezen munkánk­ban gáncsolni akarnak bennünket, el­söpörjük a közélet színteréről. A koalíció fenntartásának szükségessé­gét hangoztatta, anélkül azonban, hogy elveinkből bármit is feladnánk. Az előttünk álló súlyos feladatot, a lelki és anyagi megnyugvást csak az egység megteremtésével érhetjük el. A Kisgazda Párt a legteljesebb szabadság híve, ha valaki úgy érzi, hogv célkitűzéseinek és politikai ál­lásfoglalásának nem felel meg a Kisgazda Párt, az most távozzon so­rainkból, mert meg tudjuk becsülni azt, ki politikai felfogásáért ki mer állni, megvetjük azonban azt, kinek egyedüli törekvése, hogv a sorainkat megbontsa. Kassai Lajos a szervezkedéssel kapcsolatosan az e 1 következendő köz­ségi választásokra hívta fel a járási értekezlet figyelmét. Borsos Elek a községeket nagyobb áldozatvállalásra hívta fel, mert csak így lehet ered­ményes pártmunkát kifejteni. A jól sikerült értekezlet Ruip Jenő záró­szavaival ért véget. Az UNRRA vezérigazgatója La Ouardia Európában van körúton, hogy az inségsujtotta országokban személyesen győződhessék meg ar­ról, hogy hol és milyen segítségre lenne a legsürgősebben szükség. La Guardia ezen körútján elláto­gatott Olaszországba, hol XII. Pius Pápa is kihallgatáson fogadta. A pápa La Guardia fig}*elmét felhívta a magyarországi súlyos helyzetre és INNEN-ONNAN kérte, hogy az UNRRA siessen mi­előbb és minél nagyobb mértékben a magyarországi éhezők és lerongyo­lódottak segítségére. La Guardia a pápa ezen kérésére megígérte, hogy a helyzet tanulmányozására körútján Magyarországra is ellátogat és sze­mélyesen kívánja megállapítani, hogy mi volna a segítség, amire Magyar­országnak a legégetőbben szüksége van. A négy nagyhatalom külügymi­niszterei nevében Franciaország meg. hívta Magyarországot is a párizsi békeértekezletre. A magyar béke­küldöttség egyrésze, amely szakér­tőkből és újságírókból áll, már el "is utazott Párizsba, míg Gyöngyösi külügyminiszter, a békeküldöttség* vezetője, kíséretének többi tagjával a jövő héten utazik Párizsba, Hétfőn délelőtt Jeruzsálemben a »Dávid királya szállodában, hol a palesztinai brit főparancsnokság szé­kel, óriás erejű robbanás történt, amelv robbanás az épület nagy ré­szét elpusztította és több, a becslések szerint 100-on felüli halálos áldozatot követelt. A nyomozás megállapította, hogy a merényletet zsidó terroristák hajtották végre akként, hogy arabok­A magyar békeszerződések terve­zetével kapcsolatosan annyi napvilá­got látott, hogy Magyarország had­ereje 65.000 fő lehet, a légihaderő 90 gépből állana és ebből legfeljebb 70 lehet csatarepülőgép. Villámcsapás okozta tűz Szombatra virradó kora hajnali órákban hatalmas vihar támadt a vá­ros felett, a mennydörgés és villám­lások egymást érték és közben mintha öntötték volna az esőt. A megfélem­lítő és az idegeket felkorbácsoló ha­talmas égiháború egy mennykőcsa­pása a Fő-téri templom melletti egy-, emeletes uradalmi házat érte. A vil­lám folytán a ház tetőzete azonnal lángokba fogott és a mindhatalma. sabban feltörő lángok nappali fé­nyességet árasztottak az egész kör. nyékre. A tüzet megfékezendő a kö­zelben, a várkastélyban elhelyezett orosz katonaság azonnal a helyszínre sietett és a városi tűzoltósággal kar­öltve igyekeztek a tüzet megfékezni. A gyors és megfeszített munkának meg is lett a gyümölcse, mert nehéz küzdelem után sikerült a tűz tovább terjedését megakadályozni és a szomszédos házakat megmenteni a tűz martalékától. A város lakossága hálával gondol az orosz katonaságra, kik segítettek, hogy a város egy része el ne pusztuljon. nak öltözve tejeskannákkal hatoltak be az épületbe és mikor a bombákat elhelyezték, észrevétlenül el akartak távozni, a brit katonai őrségnek azon­ban gyanús lett a dolog és igazol­tatni akarta a belopódzókat, ezek azonban futásnak eredtek és az ül­dözőik közé bombákat hajítottak, így sikerült kereket oldaniok. Az an­gol hatóságok azonnal szigorú intéz­kedéseket léptettek életbe, már ed­dig több terroristát vettek őrizetbe, Bolíviában forradalom tört ki, a forradalmárok a volt elnököt elza­varták hivatalából és átvették a ha­talmat. A felkelés antifasiszta jel­legű volt. Az új forradalmi kormány már hivatalba is lépett. A zendü­léseknek mintegy 2000 halálos áldo­zata van. Ügyeletes gyógyszertár, E héten, július 29—aug. 4-ig a Városi gyógyszertár tart ügyeletes szolgá­latot. Az ügyeletes szolgálat minden hétfőn reggel kezdődik és hétfő reg­gelig tart. Vasárnapokon és az összes pirosbetüs ünnepeken csak az ügye­letes gyógyszertár tartható nyitva. Dr. Kádi Ferenc pápai születésü amerikai orvos szülővárosa iránt érzett szeretetének fényes tanújelét ad<a. A város részére 15 kg-os gyógyszercsomagot küldött. Köszön­jük ezt az értékes ajándékot, az Is­ten áldja meg érte Amerikában élő kedves földinket. Ellenőrzőbizottság ajándéka. Örömmel közöljük, hogy Veszprémi Szövetséges Ellenőrző bizottság Ke­rekes János polgármester közbenjá­rásával Pápa városának Í00 tonnás vontató traktort ajándékozott. A Szövetséges Ellenőrző Bizottság ezen nemes gesztusa is bizonyítja, hogy az ellenőrző bizottság a város újjá­építését és az ország talpra állását szivén viseli. A hadifoglyok hazatérését segíti elő a Független Kisgazdapárt Országos Központjának hadifogoly szolgálata Budapest, Semmelweis-utca 1. Csavargó lány. Megszokott han­gulatos operett, hol a fő cél a közön­ség szórakoztatása, amihez azonban nemcsak a színészek játéka kell, ha­nem szükséges, hogy a zenei részek is megfelelően kidomborodjanak. A színészek szerették volna a hiányzó zenét pótolni, ez azonban nem sike­rült, bármennyire is igyekeztek a ne­vettető részeket kihangsúlyozni. Ze­nekart nem pótolhatja egy zongora, bármennyire is szakavatott kéz kezeli. Operettnek elsőrendű kelléke a zene­kar, tudomásunk szerint a városban ilyen összeállítható is lenne, azonban nem szabad visszariadni egv kis ál­dozattól. A vidéki városok közönsége min­dig nagv várakozással tekintett a színiévád elé. Üjat, szépet, művészit akar látni a közönség. Komoly és víg darabokat szerettünk volna látni fel­váltva, olyan társulattól, amely szív­vel, lelkesedéssel és odaadással há­lálja meg a város közönségének ál­dozatkészségét. Kezdetben úgy lát­szott teljesül a vágyunk. Mindig rosszabb lett azonban a helyzet s amit a Zsákbamacska kedd és szer­dai előadásán el kellett tűrni a kö­zönségnek, az minden kritikán aluli. Hiába vártunk az egész szezonban komoly témájú darabokat, vajmi ke­vés jutott belőle. Pedig a színigaz­gatónak nem az az első dolga, hogy az utolsó székekért is beharácsolja a cigarettát, hanem a komoly dara­bokat is meg kellene kedveltetni a közönséggel. Mi nem négytagú zene­kart, s >: beugrott« bonvivánt vártunk! Annyi a panasz, annyi akifakadás, hogy nem győznénk papírra vetni. Csak Horváth Gyulának, a társulat üzemi bizottsági elnökének s egyben egyik legjobb művészének komoly, megfontolt szavai hallatára tekintet­tünk el attól, hogy kiugrassuk a »zsá k b a m acs kát«. A színtársulat csak akkor ér vala­mit, ha a vezetőség és a társulat tag­jai között megvan a harmónia. (Itt ebből nem sokat láttunk!) Amikor az igazgatóság a súgóban és a kel­lékesben is meglátja az embert! S amikor a társulat bajban van, akkor az igazgató kérő szavaira nem kár­örvendő vállvonogatással reagálnak a művésznők! A közönség pedig önfel­áldozóan vár! Nagyszerű példa ez arra, hogy nem mindenki színész, akit kifeste­nek, vagy kifesti magát! Szív, lélek és tudás kell ehhez! S itt megint Horváth Gyula szavait idézzük: »Aki erre a pályára lép, annak vállalnia kell e pálya minden gondját, ba­ját is«. Ő tapasztalatból beszél, de nemcsak beszél, cselekszik is! * Pénteken és szombaton este dr. Kovács Ferenc helybeli szerző ;Asz­szonyfogás« című operettje van mű­soron. Zenéjét szerzetté Haday Her­rer Győző, a színház karmestere * A Pápán működő színtársulat szí­nészi együttese a jövő héten hétfő­től kezdve a Corso« moziban kabaré­esteket rendez, amelyre a város kö­zönségét szeretettel várja. XII. Pilis pápa közbenjárása a magyar ínségesek érdekében

Next

/
Thumbnails
Contents