Pápai Független Kisgazda– II. évfolyam – 1946.
1946-05-11 / 17. szám
4 APROHIRDETESEK Elcserélném önálló házban levő kertes, kétszobás lakásomat pestkörnyéki vagy balatonkörnyéki önálló bérletre, — A lakás átadásáról is lehet szó. — Cím a kiadóban. POR T PSC ~Máv. KAC 8; 1 (2:1). I. o. bajnoki, vezette Szilágyi. A mérkőzés úgy indult, hogy a komáromiak meglepetéssel szolgálnak. Az eiső percben Horváth elnézett egy magas labdát, Jakab faképnél hagyta, mindkét pápai hátvéd keresztezni akart, Jakab az üresen álló balszélhez gurított ki, a meglepett Nagyfi feje felett a hálóba lőtt. 0:1. A gól után még néhány percig tart a vendégek lelkesedése, a félidő 20. percére azonban úgy feljön a Perutz, hogy jóformán ' egy kapura játszanak. A csatárok állandóan ott tanyáznak a komáromi kapu előtt, azonban a nyolc-tíz gólhelyzetből egyet sem tudnak értékesíteni. A félidő vége felé végre Vámos megtöri a KAC védelem ellenállását s gyors egymásutánban két gólt rug. 2:1. Ezzel vége is az első félidőnek. A második félidőben tovább tart a pápai csapat fölénye s a mérkőzés vége felé annyira fokozódik, hogy a vendégek csak ritkán nyúlnak labdához, érdemleges támadást vezetni egyáltalában nem is képesek. A Perutz csatárok egyre-másra rugdalják a gólokat. A ragyogóan játszó Vámos rug még két gólt, utánna Limperger, Orbán, Ács és ismét Orbán a gólszerző. Bírálat: Jól megy a játék a Perutz csatársornak. Különösen a Beschóner-Vámos jobbszárny igen veszélyes. Most a védelem döcög kissé. Az ő játékukat könnyelműség és bizonytalan váltások jellemzik. Egyénileg Vámos, Ács (a mezőny legjobbjai) Beschóner és Limperger tűntek ki. Máv. Kinizsi —Celldömölki VSE 1:1 (1:0). I. o. bajnoki, Celldömölk, vezette Szabó, A celliek előszedték öreg játékosaikat, kik meglehetős erőszakos játékkal harcolták ki a döntetlent. A Kinizsi gólját Házi szerezte az első félidőben. A CVSE kiegyenlítő gólját Pajor rúgta a második félidőben. Perutz II.—Barátság 7: 2 (5:1). Barátságos. Szép mozgalmas játékot láttunk ezen a mérkőzésen. A Barátság csapata, ha jobban összeszokik, egészen komoly játékerőt képviselhet. Vasárnap mind a három csapatunk Győrbe utazik bajnoki niérkőzést játszani. A Perutz II. pedig a Barátsághoz utazik. Mint értesültünk a csapatok vezetősége tárgyalást folytat a Máv.-val különvonat indítása tárgyában. MEGNYÍLT a Független Kisgazditpárt könyv- ess njságbottja őtér B* S2J® apatit BÖRÖCZKY MIKLÓS vezetésével. Még ma vegye meg sorsjegyét? Az űj sorsjegyek megérkeztek, Deák Ferene-utca 11. sz. alatti üzletében kerülnek eladásra. V A sorsjegyek ára: Egész 30,000.000 P Fél 15,000.000 P Negyed 7,500.000 P Jutalom 90 milliárd. Főnyeremény éö milliárd. Szerencsés esetben nyerhető 150 milliárd pengő. Ezen feliil a legkisebb nyeremény 75 millió, a többi nyeremény 300 milliótól 45 milliárdig terjed. Összesen 1 billió 275 milliárd összeg lesz kisorsolva. Húzás május 24. és 27-én. Tuba Károly szik vízüzeme Bástya=utca 12. Órdlc, ébresssiöte, eszüst, ny ateláncote, m e <Z tí 1 o K, f ül b e v a ló 3c nagy válassiélcban ó rá smesterné 1 Vápa, Köxép-uica 9I. emelet. PAPP VINCE NYER SBÖRKE RESKEDÖ SALÉTROM-UTCA 2 KORVIN-UTCA 26. Mindenféle állati nyersbőrt, tollat és hozzávaló kelléket vesz és elad. £ohere-,lueernaés takarmánijCUkorrépamag , tfálamint egijéb tavaszi vetö'magfélesé gek vétele, eladása nagyban, kicsinkben jCaufmann 3gnác cégnél ^ápa,' JCorvin-utca 6. sz. Hirdetmény. Nagyacsád közbirtokossága 1946. évi május hó 19-én d. u. 3 órakor vendéglőjét nyilvános árverésen kiadja. Érdeklődni lehet Magay Kálmán közbirtokossági felügyelőnél. Tisztelettel értesítem Pápa és vidéke n. é. közönségét, hogy szappanfőzéshez szükséges romlott zsiradékot és olajat veszek és cserélek. Szalmásy Lajos szappanfőző, Viasz-utca 5. ARANYAT, EZÜSTÖT, ÓRÁT, ÉKSZERT legmagasabb napi áron vásárol Kaufmann; Ignác cég Pápa, Korvin-u. 6. Ugyanitt eladó : PÉTISÖ MEGNYÍLT TOLDY FOTO és FOTOCl KKkereskedés Torok Bálint-utca 14. sz. a. az udvarban. Magyar államrendőrség pápai kapitánysága politikai rendészeti osztálya. 585/1946. pol. szám. Felhívás. Felkérem Pápa város közönségét,, hogy akik dr. Csarmasz Ferenc ügyvéd, volt városi tiszti ügyész népellenes bűncselekményéről tudnak, a rendőrkapitányság politikai rendészeti osztályán a hivatalos órák alatt megjelenni szíveskedjenek. Pápa, 1946. évi május hó 6-án. A kapitányság vezetője helyett: Borkay Ernő rendőrszázados, a pol. osztály vezetője. Állami anyakönyvi kivonat 1946. ápr. 30—máj. 6-ig. Születtek : Baranyay György szobafestő és Györkös Ilona fia: József György, rk, — Molnár Emília orosz tolmács fia: Miklós Elemér, rk. — Mezősi József vasúti fűtő és Paksi Mária fia: József Lajos, rk. — Mórocz Pál fonógyári munkás és Zsömlve Ilona leánya: halvaszületett. —Schmidt Antal villanyszerelősegéd és Pál Juliánná fia: Zoltán Miklós, rk. Házasságot kötöttek: Horváth Sándor József magántisztviselő, ev. és Gyurcsik Katalin, rk. — Németh Gyula államrendőr, rk'. és Bognár Lujza, rk. — Csaba Andor fodrász, rk. és Takács Irma, rk. Meghaltak; Vörösvári Endre nyug. középiskolai tanár, rk., 48 éves, nyelőcsőrák. — Szabó Gábor napszámos, rk., 65 éves, elaggulás. — Müller József földmívelő, rk., 81 éves, arcrák. — Markó Ferenc földmívelő, rk., 75 éves, szívizomelfajulás. — Özv. Kálmán Antalné Szabó Anna, rk., 69 éves, szívizomelfajulás. — Szalay Sándor földmívelő, ref., 81 éves, vesezsugorodás. — Németh Erzsébet, rk., 3 éves, lúgkőmérgezés. — Máhr János molnár, rk., 49 éves, agyvérzés. 1. Laptulajdonos: FÜGGETLEN KISGAZDA, FÖLDMUNKÁS ÉS POLGÁRI PÁRT Felelős szerkesztő : DR. NAGY GYÖRGY i Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pápa, Széchenyi-tér 5.—'TELEFON: 13—14. Kiadásért felel: SZALAY KÁROLY