Pápai Független Kisgazda– II. évfolyam – 1946.
1946-01-12 / 2. szám
II. évfolyam 2. szám Pápai (, ^ , H 1 IS46 január 12. POLITIKAI HETILAP. Szerkesz<őség és kiadóhivatal: PÁPA, SZÉCHENYI- TÉR 5. Felelős szerkesztő: DR. NAGY GYÖRGY Hirdeiéseket felvesz csütörtökön déli 12 óráig. A szabadság védelmében Az összes páitok összefogása folytán megalaku t nemzeti kormány és az összes poli íWai pártok vezérei több ízben kif j zésie juttatták azon nézetüket, tngy az igazi demokrácia megvalósításának legelső előfeltétele a szabadságnak minden áron való biztosítása. Szabadság nélkül nem fejlődhetik . ki igazi demokrácia. Minden olyan törekvés, amely az egyéneket szabadságukban bármilyen tekintetben is korlátozni igyekszik, Lhet diktatúra, egyén) önkényeskedés, vagy bármi más, de semmiesetre sem leltet demokrácia. El akarjuk hinni, hogy a kormány -és a pártvezérek komolyan gondolják a szabadságnak az élet minden területén való biztosítását, anélkül azonban, hogy ezzei a szabadosságot akarnák napvilágra hozni. A kormány és pánvezérek komoly elhatározás aval szemben azt kell tapasztalnunk, hogy egyes vidéki helyeken, így a mi vidékünkön is, a szabadságot nagyon egyéni módon magyarázzák, aszsrint, hogy kiről és miről van szó. A szabadság mindenkinek és minden téren csak egy lehet: tökéletes. Ha ez a tökéletesség hiányzik, akkor nincs szabadság, még akkor sem, ha egyes pártok a szabadságot úgy értelmezik, hogy nekik ezt szabad, ellenben másoknak nem. Önkényeskedésnek és egyéni túlkapásnak kell minősítenünk minden olyan eijárást, amely a beszolgáltatások terén a községekben pártszempontokat akar érvényre juitatni. A beszolgáltatás minden magyarnak egyforma nemzeti kötelessége, amely a vesztett háborúnak következménye, ez alól senkt ki nem vonhatja magát anélkül, hogy ezzel honfitársainak, sőt az egész hazának árulójává ne válnék. A beszolgáltatások kivetésénél egyforma mértékkel kell mérni, még akkor is, ha ezen kötelezettség teljesítése nagyon mélyen vág húsunkba és esetleg megélhetésünk rovására szolgál. A beszolgáltaíásnál csak egy szempont jöhet számításba: kinek mekkora vetésterülete van. Elítélendő minden olyan egyéni akció, amely a beszolgáltatások kivetését pártok szerint akarja keresztüivinni és a saját pártjához tartozókat menteni, a más párthoz tartozókat pedig a legsúlyosabban megterhelni. A pártszervezés terén is a legteljesebb szabadság megvalósítását kívánjuk. A Független Kisgazdapárt soha nem akarta más pártok szervezési szabadságát korlátozni, azonban a legélesebben szembe keli fordulniok olyan törekvések ellen, amelyek az egyéni véleményszabadságot fenyegetésekkel, kü önbö^ő retomók kilátásba helyezésével akarj i befolyásolni. A közelmúltban lefolyt választárok tiszta képet nyújtottak a pártok eloszlásáról egyes községekben. Ez-:n választási eredmények után nem engedhető meg, hogy az egy-két szavazatot kapott párt önkényúr módjára tartsa kezében az egész fa'utés ezen egy-két szavazóján heresztül a 90 százalékos többséget uralja és hatalma alatt tartsa. A demokrácia népuraim t jelent. Nem cLmokrácia az, anoi a nép többségének akarata nem yíthat kifejezésre, hamm egykét csalódott basáskodik. Ez valahogy hasonlít az elmúlt nyilas rendszerre. Ezt pedig semmiképen sem akarjuk lekoptrozni és ez ellen minden áron küzdeni fogunk A közigazgatás megszervezésével és munkábaállításával a politikai párloknak minden olyan tevékenysége meg kelleit, hogy szűnjön, amely a közigazgalási apparátusnak a teipedtségből való kimozdítására irányult^ Ennek ellenére még mindig ségrket, hegy egyik párt megbízottai egyes községekben megjelennek, az egész közséj vezetőséget moz gósítják és küldetésüknek hivatalos színezetet adva, r> m ;s párthoz tartozókat beidézik, azokat a község beléleiére vo at ozó j gt.lan utasításokkal látják el, fenyegetésekkel arra igyekezn k egyesedet rábirni, hogy elveik szerint válás.tott pártjukat elhagyva, pártjukhoz csatlakozzanak. Számtalan ily.n példát tudnánk még felhozni, amelyek mind a szabidság korlátozását c Józzák. A szabadság komo'y dolog, azt nemcsak hiidetni kell, hanem oda kell batni, hogy azz.l mindenki élhessen is Az elmúlt rendszerek az emberek nagy tömegül a szabadság ér/etét úgyis kiölte. Ha mi nem akarjuk az elmúltat utánozni, úgy a legfőbb tö rekvesüriK az Kel', nogy legyen, nogy ott, ahol a szabadság utáni vágy az emberekből h'ányzik, e t az emberekbe beleneveljük és mindenkit öntudatos, szabad magyarrá tegyünk. A szabadsággal játszani nem SZÍbad! Ha az új Magyarország a szabadság jelszavával indult el nehéz, de a jobb jövő felé vezető útján, úgy ezt a sz .bad-ágot biztosítsuk is, mert csak úgy valósulhat meg Tildy Zoltán kormányelnök programmá vált nemzeti kiállása: „Szabad hazában szabad népet 1" reakción k ezen törekvései ellen a magyar falu mindig küzdeni fog és a járás gazdanépe a jövőben is tudja kötelezettségeit a városi dolgozókkai szemben. Elítélte az értekezlet azon törekvéseket, amelyek az államforma kérdésének felvetésével a magyar nép egységét meg akarják bon'an 1. Sürgősebb ké dések várnak egyelőre megoldásra, eze'i k 5rdés várhat arra az időre, mikor a tökéletetes béketermelés megindult, mondot (a ki az értekezlet. Az e s r\es kérdésekkel kapcsolatban több felszólalás hangzott el, így fe vetődött még a hadifoglyok hazahozatalának kérdése is, amely kérdés megoldását az értekezlet ugyancsak sürgősnek látja. Császár Ede dánai pártelnök az egész pártvezetőségnek egy boldogabb újévet kívánt | és ezzel a ni\ós értekezlet végetért. m i <m <m m m ^ ^ 'm Nem mese ez tapasztnlunk olyan elítélendő jeleni) Kisgazdapárt járási érteliezlete A pápai járáshoz tartozó községek kisgazdapárti szervezetei folyó hó 4-én tartották szokásos havi értekezletüket. Az értekezlet a mul hoz hasonlóan, most is nagy érdeklőcés közepette zajlott le, a községek majdnem teljes számmal képviseltették magukat. Ruip Jenő nemzetgyűlési képviselő, városi pártelnök vezette le az értekezletet, a betegsége folytán távollevő Borsos Elek járási pártelnök helyett. Megnyitó beszédében beszámolt azon eljárásairól, amiket az újonnan kivetett beszolgáltatások enyhítese érdekében tett. Felhívta a gazdákat, hogy beszolgáltatási kötelezettségüknek erejükön túlmenőleg is tegyenek eleget. A beszolgáltatásokkal kapc olatosan több felszólalás hangzott el és egyes községek panasz tárgyává tették, hogy a beszolgáltatások kivetése nem arányos. Ugyanis egyesekre túlzott mértékű kötelezettségeket rónak ki, míg másokat teljesen mentesítenek a beszolgáltatás alól aszerint, hogy milyen politikai pártnak tagjai. Az értekezlet elhatározta, hogy a panaszokat kivizsgálja és a szükséges ellenintézkedéseket megteszi. Ilyen panaszok Görzsöny, Nagyacsád és Homokbödöge községekkel kapcsolatosan merültek fel. A svábok kitelepítésével kapcsola ban állást foglalt az értekezlet a tekintetben, hogy a svábok által visszahagyott földeket Szlovákiából kitelepülni kényszerült és földmüveléssel foglalkozó magyarok kapják meg. Elhatározta az értekezlet, hogy ez ügyben illetékes helyhez fordul. Foglalkozott a továbbiakban az értekezlet azon aljas törekvésekkel, amely oda irányul, hogy a várost és falut ea*»ilrtG522l!?9Kembeállítsák. A áRA: 500 p Már régóta ismerjük azt a humánus elbánást, amit egyes hatóságaink a volt nyilasokkal, volksbundistákkal szemben tanúsítanak és ezen elbánás eredménye, hogy már a vollt nyilasok éppen olyan hangosak és követelődzők, mint a múltban voltak. Ezen nyilas szemtelenkedés ma már annyira megy, hogy az majdnem az összes közhivatalok volt nyilasokkal vannak tele, a Németoiszágból visszaszivárgók szégyenteljesen itthagyott lakásaikat, üzleteiket azoktól, kik a bombázás, vagy egzisztenciájuk megteremtése végett foglalták el, vkövetelődzően igénylik vissza. De mindezeket a jelenségeket is megszégyeníti az az eset, ami az ajkai biuxit bányában iörtént. Az ajkai bánya is igényelt volt nyilas munkaszolgálatosokat. Ezen munkaszolgálatosok egyik csoportja karácsony előtt egy kedélyes hangú levelet írt a gyár gondnokának, melyben bejelentik, hogy eltávoznak egy pár napi karácsonyi vakációra. Nem hiányzott kedélyes nyilasainkból a humorérzék akkor sem, mikor a gondnoknak megirják azt is, hogy eltávozásuk bejelentésével a gyár vezetőségét a különösebb idegizgalmakíól akarják megkímélni. Hívei vagyunk a humornak, ez azonban már több, ez szemtelenség. A hatóságoknak mindent el kell követni, hogy ezek a nyilas szemtelenkedések megszűnjenek, mert ha ez így tovább folytadódik megérjük, hogy lasacskán az őrökből válnak őrizetesek.