Pápai Független Kisgazda– II. évfolyam – 1946.

1946-02-23 / 8. szám

H. évfolyam 8. szám. Pápai 1946 febraár 23. POLITIKAI HETILAP. Szerkesztőség és kiadóhivatal: PÁPA, SZÉCHENYI-TÉR 5. Felelős szerkesztő: DR. NAGY GYÖRGY Hirdetéseket felvesz csütörtökön déli 12 óráig. Lássuk végre az igazságot! Országszerte feltűnést és nagy visszhangot keltett képviselőnk, Su­lyok Dezső beszéde, amit a kormány­programul vitájában, mint a Függet­len Kisgazdapárt vezérszónoka el­mondott. A beszédnek a békekötés­sel kapcsolatos része bizonyos kö­rök részéről visszatetszést váltott ki és Sulyok Dezsőt emiatt több oldal­ról támadták. O,vasóink részéről több oldalról felmerült az a kívánság, hogy szeretnék ismerni a beszéd­nek ezen részét, mit sikerült meg­szereznünk és ezt az alábbiakban a parlamenti hiteles naplószöveg alapján közöljük és ezzel reméljük, hogy sikerül a támadókat is meg­győzni a beszéd őszinte és nemes célzatú voltáról. Nem a nép, hanem a vezetők a bűnösök Sulyok Dezső: T. Nemzetgyűlés! Tisztában kell lenni azzal, Imgy a béketárgyalásokkal kapcsolatban van egy minimális magyar álláspont, amelyhez feltéllen ragaszkodnunk kell és amelyből egyáltalán nem szabad engednünk. (Úgy van! Úgy van 1 — a Kisgazdapárt oldalán.) Nem any­nyit jelent ez, hbgy követelésekkel állhatunk az Egyesült Nemzetek elé. TisÉtában vagyunk a^fel, hogy kö­vetelési jogunkat a két elvesztett há­borúval elvesztettük. Kötelességünk azonban, hogy a raiszul informált Európától a jól informált Európá­hoz felebbezzünk, hogy felderítsük és. elmondjuk azt, hogy a kéidésnek olyatén rendezése, amint az 1919-ben és 1920-ban történt, nem helyes és nem alkalmas a dunavölgyi népek végleges békéjének helyreállítására. {Úgy van! Úgy van 1 — a Kisgazda­párt oldalán.) Sulyok Dezső: Rá kell mutatnom aya, hogy ez egyúttal a magyarság védelme is abban a nagy perben, amely a háborús felelősség kérdésé­ben folyik. Magyarországot nem lett volna lehetséges belehajszolni Hitler háborújába, ha nem lettek volna bi­zonyos területi sérelmei, (Úgy van! Úgy vanl — a Kisgazdapárt olda­lán.), amelyeknek orvoslását a né­Sulyok Dezső parlamenti beszéde metektől várta. A németektől várta tévesen és helytelenül az erőviszo­nyok téves megítélésével, de meg kell mondanunk azt is, hogy ha ve­zetői bűnösek voltak Js,' maga a nép, amely utánuk ment, jóhiszemű volt, mert azt hitte, hogy ezen az oldalcn kaphatja vissza azokat a területeket, amelyre a néprajzi, a történelmi és a gazdasági igazságosság alapján is feltétlenül igényt tarthat. (Nagy taps a Kisgazdapárton. Egy hang a Kom­munista Párt oldalán: Nem hitte a nép ! — Farkas Mihály (kom.): Vo ronyezsnél harcoltak Erdélyéit? — Egy hang a Kommunistapárt olda­lán: A Volgán keresztül?) Éppen az Imrédy-féle perben derült ki, hogy Werth Henrik, a pémet származású és németéi zelmü vezérkari főnök az­zal az érveléssel próbálta Horthy kormányzót a ném tek oldalához való átálláshoz és a német háborúba való bea»ratkozásho> hangolni, (Andics Er­zsébet kom.: Könnyű Katói táncba vinni,) hogy hivatkozott arra, hogy ez az egyetlen lehetőség a magyar területi igények kie égítésére. (Zaj a Kommunista Párt oldalán.) önérzetes nép csak önérzetes népet becsülhet meg . Sulyok Dezső : T. Nemzetgyűlés ! Meg kell vonni a határt a soviniz­mus és *a helyes magyar hazaszeretet között, (ügy van 1 ügy van ! — a Kommunista Párt oldalán. — Andics Erzsébet kom.: Ez igaz 1) Soha egy piílqndtig sem jutna az eszembe egy olyan álláspontot védeni, amely más nemzeteket alá akar vetni a magyar­nak, amely a régi imperialista fel­fogás szerint uralkodni akar más népeken a Dunavölgyében. Ezt a felfogást egyszersmindenkorra eluta­íhom magamtól. (Andics Erzsébet kofa.: Nem látjuk! — Zaj a Kom munM|fcJ?árt oldalán.) Ellentfen senki semmilyen okfejtéssel és semmi­féle módon nem tudja nekem meg­magyarázni azt, hogy mivel adtunk akot arra, bogy a trianoni Magyar­ország peremén egy tömbben élő magyarok ne csatlakozzanak vissza ehhez az országhoz. (Ugy van ! Ugy van! — Nagy taps a Kisgazdapárt soraiban.) Sulyok Dezső : T. Nemzetgyűlés! Ha a háborúban bűnösök voltunk, akkor fizessünk érte jóvátételt, ez a háború számlájának kiegyenlítésére-* az egyedül alkalmas eszköz. (Ugy" van ! Ugy van ! — a Kisgazdapárttil­dalán,) azonban magyarokat, akik hozzánk tartoznak vérségi alapon, nyelvük, történelmük, hagyományaik, gazdasági viszonyaik alapján, elsza­kítani tőlünk azért, mert a mi kor­mányaink bűnösek és vétkesek vol­ARA: tak, ezt semmiképpen sem tartom történelmileg igazságosnak és indo­kolhatónak. (Élénk helyeslés és lel­kes taps a Kisgazdapárt soraiban. Taps a Szociáldemokrata Párt olda­lán. Döbrentei Károlyné kom.: Ugy látszik, nem volt elég a háborúból! — Rákosi Mátyás államminiszter: Felelőtlen beszéd ez, kedves uram ! Méltatlan egy országos párthoz, meg kell mondanom! — Kossá István kom.: Í921 ben kezdődött el a má­sodik világháború! — Farkas M\­hály kom.: Könnyelmű játék a nem­et sorsával! Zajos ellentmondások a Kisgazdapárt soraiban. — Dadi Imre kom. : A megbo dogult keresz­tény Wolff-párt is így kezdte! — Az elnök csenget.) Sulyok Dezső: T. Nemzetgyűlés ! Én meg vagyok róla győződve, hogy a mostani békét hosszú időre akar­ják megalkotni. {Andics Erzsébet kom.: Csak így nem fogják rövid időre sem !) hosszú időre pedig csak igazságos békét lehet alkotni, az igazságos béke alapelveihez pedig hozzátartozik az, amit elmondottam. (Zaj a Kommunista Párt soraiban. 'Közbeszólás a Kommunista Párt ol­dalán : Ha a féllábát otthagyta volna a Donnál, akkor máskép beszélne! — Vas Zoltán kom.: A képviselő úr segíti Gyöngyösi külügyminisztert, aki éppen Prágában tárgyal! Segít­ségére van a képviselő úr! — Fel­kiáltások a Kisgazdapárt oldalán : Igenis arra van ! — Taps a Kisgazda­párt soraiban. — Felkiáltások a Ki £gazdapárt oldalán : Éljen Sulyok! — Farkas Mihály kom. helyéről fel­állva : Ha nem kapunk vissza sem­mit, önök felelősek ezért! — Ellent­mondások a Kisgazdapárt soraiban. — Az elnök csenget. — Kossá István kom. : Nemzetvesztő politika ez. — Folytonos zaj.) Elnök: Kérem a képviselő urakat, maradjanak csendben, ne zavarják a szónokot. (Döbrentei Károlyné kom : Nem lehet csendben maradni, ha ilyen h^n^ot használnak ! — Köz­beszólás a Kisgazdapárt oldaláról: Maguknak nem fáj, ami történik? — Ratkó Anna kom.: Ellenkezőleg, nekünk fáj és ott nem fáj! Nemzet­vesztő politika ez, amit maguk itt most mondottak. — Közbeszólás a Kisgazdapárt oldalán : Furcsa logika! — Egy hang a Kommunista Párt oldalán : A nagyhatalmakra bízzuk ! — Felkiáltások a Kisgazdapárt so­raiban : Halljuk Sulyokot!) Sulyok Dezső : T. Nemzetgyűlés! Rendkívül sajnálom, hogy beszé­demnek ez a része ilyen vihart vál­tott ki. Én csak egyet akarok ehhez a kérdéshez hozzáfűzni: nem hiszem, hogy akad a világnak önérzetes népe, amely megbecsülne bennünket, ha mi lemondunk azokról az igé­nyekről, amelyeket én itt említettem. (Ugy van 1 Ugy van! — a Kis­gazdapárton.) Önérzetes nép csak önérzetes népet becsülhet meg (Ugy van ! Ugy van ! — a Kisgazdapárton.) és az a nép, amely saját meaculpá­zásának hangoztatásával rá akar li­citálni a külföldről feléhangzó gya­lázkodó hangokra, nem hiszem, hogy valaha is megérdemelné a vele szembenálló nemzetek megbecsülését. (Ugy van ! Ugy van ! —- viharos taps a Kisgazdapárton. — Andics Erzsé­bet kom.: Így beszéltek huszonöt éven át! — Kossá István kom.: Mintha csak az egységespártból be­szélne ! Pontosan úgy beszél! — Or­bán László kom.: Huszonöt éven át Horthy ék ugyanezt mondták! — Horváth Márton kom.: Amikor a szabadságért kellett volna harcolni, hol volt az önérzet? A magyar ki-

Next

/
Thumbnails
Contents