Pápai Független Kisgazda– II. évfolyam – 1946.

1946-10-12 / 39. szám

PG L1TI K I H E I 8 L SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: PÁPA, SZÉCHENYI-TÉR 5. SZÁM. HIRDETÉSEKET FELVESZ SZERDÁN DÉLUTÁN 4 ÓRÁIG FELELŐS SZERKESZTŐ ÉS KIADÓ: SZALAY KÁROLY ELŐFIZETÉSI DIJ: Egy évre . i . . . . 26 Forint Félévre ....... 14 Forint Negyedévre 7 Forint Kevés és alig hasonlítható olyan gyásznapja akadt a magyar nép történetének, mint az 1849 október 6-i. 13 tábornokot húzott akkor kötélre a korabeli reakció — az osztrák — német uralmi akarat. A magyar glóbuszt dér ülte meg, a szabadság, az egyenlőség és testvériség márciusi tiszta, rernénytkeltő, piros szineit a gyász fekete komorságával fátyolozta be. Ami egy nemzet, a haladó emberiség ujjongó vágyakozása volt: az egyetemes emberi jogok kiterjesztése,, az semmisült meg Világosnál a szoldateszka csizmája alatt. Petőfi az ,élet mesgyéjéről nem a segesvári sírgödörbe hanyatlott alá, hanem a magyar nép lelkébe a megdicsőülés dicsfényébe emelkedett, mert harcosa, — öftfetlsn és áldozatkész harcosa volt! — azoknak az eszményeknek, amelyekért egyáltalán élni érdemes a szabadlelkü embernek. — Nem a személyek áldozatvállalása és tragikus sorsa teszi ezt a napot emlékezetessé, hanem az, hogy egy haladásra kész nemzet vágya, az egyetemes emberi jogok elérése semmisült meg akkor. S amíg a szabadságharc dicső napjai tartottak, az egész világ csodálata és hozsánnája kisérte küzdelmünket, az elbukás után a néma és részvétlen közöny hidegét árasztotta csupán. Ez talán akkor nem volt meglepő a magyar nép számára, hisz Muhi, Mohács után már ismételten megtanulta, hogy mit várhat a nagyvilágtól: közönyt, hidegséget és értetlenséget. De mit kapott a nép a korabeli Páristól ? • Igát, terhet, nyomort és megvetést. Idegen és emberietlen akarat nyomta alá a fenséges szándékok magasságából, szemforgató álszenteskedéssel minősítvén gaztettnek az örök emberi eszmények eléréséért vívott hősi küzdelmét. A harc, a nép harca volt. Nem uri célokért, nem hatalmi és uralmi elképzelések megvalósulásáért folyt, hanem az általános emberi jogok megszerzéséért. És mit kapott a győzőtől ?! Elnyomatást, üldöztetést, vádat; egy agresszív politika eszközévé kellett válnia, amely nem akarta és nem is kívánta megismerni a nép kívánságát és akaratát. Ránk ült minden jöttment idegen senki, jöttek közülünk azok, akik az idegen érdekek kiszolgálásával a saját pecsenyéjüket sütögették, eladván „testvér testvért, apát fiú". . . A nép pedig tűrt, nyomorgott, robotolt'és , remélt. Remélte annak az életnek elérését, amelyet a márciusi gondolatokkal hirdettek meg, s amelyről biztosan hitte, hogy nem hantolhatták a világosi sírba. - És a görögtűzfényes milléneum, a svábokkal jött magyarok harmincmilliós magyarságot villogtató lidércfényü vágyakozása mögül kirobbant a világháború. Ez a harc, ez a küzdelem nem a nép harca volt. Az idegen érdeké és a népelienes akarnokoké, annak a hatalmi vágynak és erőnek elhatározása, amely október 6~an kötelet fonatott a magyar hősöknek babér helyett. 1918-ban ez* a hatalmi erő nem bukott el, de a magyar nép megkapta Trianont. Terhével, nyomorával, egy reménytelen jövőt sejtető, álszenteskedő békepontjaival. És ezért volt képes az irredentizmus ködös és délibábos jelszavaival újból vércsapolásra hajtani a nemzetet az idegen hatalmi érdek oda és azért, ahol és amiért a magyar nép semmit nem akart és nem is keresett. A magyarságnak ezeresztendős történelme során éppen elegendőképen állott módjában megismerkedni a sors játékának ezerféle változatával és szélsőségeivel, élvezhette a sors kezének simogatásait, az öröm mosolyát gyakran váltotta fel a bánatnak könnyzápora, a jövő képének reménysugarait gyakran homályosította el a kétségbeesés sötét éjszakája. Már ott volt fejlődésének és életbiztonságának a csúcspontján, amikor emberileg kiszámíthatatlan események a végső pusztulás útjára vezették, azonban arra a kilátástalansagra, reményfosztottságra, indokolt kétségbeesésre még olyan oka soha nem voít, mint amit az elmúlt népelienes idők idéztek elő. Tegyiik hozzá, hogy ez a sorscsapás is, mint sok más, a magyarság történelmében ártatlanul érte a magyar népet. Hanyatlásunkat politikai éretlenségünk és vezetőink idegen hatalmak felé való kacsingatás és az osztáíygőgben elnevelt társadalom idézték elő — okulhatunk a múltból. — Építsük a demokráciánkat úgy, hogy a jövendő országa a népből a népért épüljön. Mert a demokrácia célja nem lehet más, mint egy egészségtelen állapot helyébe egészséges állapotot teremteni, hogy mindenki emberi viszonyok között élhessen és dolgozhasson bármilyen rossz propagandát csinálnak az eszmének némeiy féltékeny pártkorifeusok, én mégis vallom és hiszem, hogy meg kell az igazi demokráciát valósítani, hogy elmúljék végre ez az idegesítő káosz. Meg kell valósítani szorosan vett magyar értelemben, mert a Haza közös otthonunk, s a magyar nép csak a maga erejéből emelkedhetik fel. Vessük el már az idegen hatalmak felé való kacsingatást, mert rájöhettünk, egyik sem a mi szájizünk szerint fogja intézni dolgainkat. Éppen azért a mai drámai időkben a jószándéku dolgozó magyaroknak nem a súrlódás felületeit kellene kutatníok, hanem az együttműködési lehetőségeket. Ne fenyegessék hát és ne átkozzák politikusaink pártpolitikai eltérések miatt egymást. Mindannyiunk célja — csak egyféle lehet: Népünk felemelése az épségben megőrzött független, szabad Magyarország határai között. Ehhez a nehéz harchoz tárt karokkal kellene fogadni minden magyart. Egymás fejét majd ráérünk beverni akkor, ha már biztosak vagyunk affelől, hogy nyakunk a helyén marad. Saaíay Károly. És most itt van Páris, itt van a prezentált számla. . . ! Vájjon, ki meri átvenni és ki meri a népnek fizetésre benyújtani ?! — Lehet annyi bátorsága valakinek a mai Magyarországon, hogy a kifosztott, vérben és javakban megcsalt népet fizetésre szólítsa?! Olyanért fizessen ez a nép, amit nem akart, amit idegen és általa nem ismert hatalmasság rendelt ?! Lesz valaki bizonyosan, mert lennie kell. De az, aki átveszi, s aki a népnek átnyújtja, az ne szóljon az emberi jogokról : a szabadságról az egyenlőségről, a testvériségről. Mert a magyar nép emlékezik. Emlékezik arra, hogy ezek az eszmények Világosnál sírba tétettek — és Trianonban, az Atlanti óceánon és Párizsban nem hantolták ki örökéletű részeiket, hanem a magyar nép reményeinek ujabb és újabb hamvait hantolták azokhoz. A kormány segíteni akar a gondokkal küzdő parasztságon Az utóbbi hetekben rendkívül sok panasz hangzik el a parasztság részéről az agrárolló nyitott szára, a mezőgazdasági termények és az ipari cikkek árának nagy különbsége miatt. A fontos problémáról B. Szabó István államminiszter a következőket mondotta : A paraszti termelő réteg Itórében a hangulat elkeseredett, mert az ipari munkák és az iparcikkek ára aránytalanul "magasabb a mezőgazdasági termények áránál. Ilyen szegény a paraszt sohasem volt. Nem tud pénzhez jutni, hogy pótolja a szükséges ruházatot és eleget tudjon tenni köztartozásainak. A parasztság feltétlenül várja, hogy ebben a kérdésben hathatós intézkedés történik. A kormány álláspontja ebben a kérdésben az, hogy a parasztságnak igaza van panaszaiban és segíteni is akar ezeken a bajokon. A kormány úgy gondol segítséget nyújtani, hogy nem a mezőgazdasági árakat emeli, épgen a stabilizáció érdekében, hanem az iparcikkek árát akarja olyan mértékben leszállítani, hogy lehetőleg egyensúlyba kerüljenek a mezőgazdasági terményárakkal. Ára 50 fillér. A Haza, közös otthonunk