Református nőnevelő intézet, Pápa, 1943

IV. Intézeti nevelés és tanítás

VIII. Intézeti nevelés és tanítás. 1. Az intézeti nevelés és tanítás külső feltételei. a) Épület, udvar. Az előző évi állapothoz képest annyi változás történt, hogy a tervezett építkezési munkálatok karácsonyra befejeződtek, amelyek eredményeként a gyakorló népiskolának mindkét tanterme kibővült,, s a megfelelő méretű ablakok elhelyezésével jó világítást kapott. Ezek a tantermek most már teljesen megfelelnek! a mai idők minden követelményének. b) Kert. Mint a múltban, úgy íaz elmúlt évben is a növendékek egész­séges fejlődésének biztosítását szolgálta a kert pormentes, tiszta levegőiével és terményeivel. . cO Bútorzat és leiszerelés. A bútorzat és felszerelés tekintélyes részét megújítottuk. Ezt a jövőben is szeretnénk folytatni. 2. Nevelés. A) Vallásos és erkölcsi nevelés. Nevelési munkánkat mindenben a vallásos és hazafias érzés irányította. Minden törekvésünk arra irányult, hogy a nagy feladatok végzését követelő időkben minden körülmények között helytállni tuáó, kötelességüket híven teljesítő, a közösségért áldozatos munkát végző honleányokat neveljünk. Napi munkánk zsoltárénekléssel kezdődött, mely után ' felolvastuk a Bibliából a hét vezető gondolatát megvilágító és megerősítő Igét. Isten segítségéért imádkoztunk és elmondottuk a magyar Hiszekegyet. Az iskolából való távo­zás előtt ismét hálaadó ének csendült az ajkunkon. Növendékeink minden vasár- és ünnepnapon tanári vezetéssel templomba mentek, egyik vasárnap az ifjúsági, a másikon a gyülekezeti istentiszteletekre. A bentlakó növendékek a legtöbb alkalommal résztvettek a vasárnap délutáni istentiszteleteken is. Advent idejében és az úrvacsoraosztásokat megelőző bűn­bánati héten mindig megjelentek az esti istentiszteleteken, valamint az egy­házi és vallásos ünnepélyeken. Tanáraik vezetésével űrvacsorával éltek minden kínálkozó alkalommal. A lelki élet elmélyítését szolgálták a március hó 24, 25. napjain tartott csendesnapok, amelyeken Ólé Sándor főiskolai gondnok, dr. Tóth Endre teol. akad. tanár, Bácsi Sándor, Barsi Lajos, Császár Lajos, Szíj Rezső lelki­pásztorok. Bognár Károly, Fejes Sándor, Kiss Sándor, Ulakcsai Antal vallás­tanárok, Szathmáry Lajos gimn. tanár, Nádasdy Lajos, Tóth Mihály segéd­lelkészek, Tapsonyi Sándor főisk. szénior. Pentz Ilona, Zsadon Lászlóné Pécs­várady Jolán, Kiszely Theodora, Pongrácz Magdolna nőnevelőintézeti tanárok tartottak előadásokat és megbeszéléseket. Nagy gondot fordítottunk .arra is, hogy nem református növendékeink is buzgón teljesítsék vallási kötelességüket. Mindenek felett arra törekedtünk, hogy megerősítsük növendékeinkben a testvéri összetartozás érzését.

Next

/
Thumbnails
Contents