Református nőnevelő intézet, Pápa, 1939

— 6 — a tankerület nevelésügyét, akinek széles látóköre, nagy pedagógiai felké* szültsége, kiváló gyakorlati érzéke biztosítja az oktatás és nevelésügy* terén a haladó kor követelményeinek megfelelő lendületes munkát. Ö maga járt elől jó példával. Összes iskoláit meglátogatta, ápolta a személyes érintkezést a tankerület tanári testületeivel, hogy azoknak minden tagját munkájuk alapján minél jobban megismerje, buzdított, bátorított, irányt mutatott azzal a felelősségérzettel, mely a nevelésügyet a legszentebb nem* zeti ügynek tartja. Ezzel a felelősségérzettel oldotta meg azokat a nagy fel* adatokat, melyeket a főigazgatói működése idején életbe léptetett tanügyi reformok szükségszerűen magukkal hoztak. A reformokkal biztosított ha* ladás alapját igyekezett erődíteni azokkal az ^átfogó és meggyőző erejű pedagógiai találkozásokkal, amelyeket a Fehérvári Iskolahét, a Tanügyi Kiállítás, s a mai Magyarság Életrajza jelentettek. A tisztelet és szeretet érzésével búcsúzunk hivatott tanügyi vezetőnk* tői, de azzal a biztos és jóleső érzéssel is, hogy továbbira is irányítónk marad. Ezzel a megnyugtató reménységgel kérjük életére és a nemzeti nevelésügy javárr végzett munkájára a jó Isten bőséges áldását. E helyen búcsúzunk dr. Sinkovits Dánieltől, a székesfehérvári tan* kerületben a tanítóképzés szakelőadójától, aki évek során át végezte inté* zetünkben a főigazgató megbízásából a hivatalos ellenőrzés fárasztó mun* kaját. Most, amikor központi szolgálattételre a vallás* és közoktatásügyi miniszteriumbr; nyert beosztást, szívből kívánjuk, hogy új munkakörében is minél áldásosabban dolgozhassék az ifjúság nevelésének szolgálatában a haza javára». A hála, tisztelet és szeretet őszinte meleg érzésével búcsúzunk dr. Cseh-Szombathy László egészségügyi tanácsos, ny. városi főorvos úrtól, aki az 1910—11. tanévtől kezdve ennek az iskolai évnek az elejéig páratlan lelkiismeretességgel, kiváló szaktudáisSal és híosszú évek gyakorlatából leszűrődött bölcseséggel látta el az iskolaorvosi teendőket. Az atyai sze* retet melegével őrködött növendékeink egészsége felett. Amikor most helyét [átadja a fiatalabb utódnak, a szülők, növendékek és tanárok szívéből a hála és köszönet érzése árad felé azzal a hő fohásszal, hogy a Minden* ható áldja meg a hű munkást ;igaz érdeme szerint. Köszöntések. Az élet örök törvénye szerint ;a távozók helyébe újak lépnek, az őrhelyekre Isten kegyelme mindig rendel új erőket. A Minden* ható elrendelését érezve, a legmélyebb tisztelettel és bizalommal köszönt* jük a főiskola világi gondnokának székében dr. fái Fáy István m. kir. titkos tanácsos, vallás* és közoktatásügyi államtitkár urat, és a székesfehér* Vári tankerület új vezetőjét, dr. Koch JNándor főigazgató urat, szíves sze* retetükbe ajánlván iskolánkat, kérve munkájukra a jó Isten áldását.

Next

/
Thumbnails
Contents