Református nőnevelő intézet, Pápa, 1936

III. Az iskolai év története. (Igazgatói zárójelentés)

10 A nagy nyilvánosság előtt a felsorolt ünnepi alkalmak tárják fel az iskola munkáját. Az ünnepeket azonban — nálunk is — a hétköznapok verejtékes munkája készíti elő. A zajtalan, csendes, sokszor robotos munka az, amely tanár és tanítvány lelkét ünnepi megnyilatkozásokra és még jobban az élet nagy feladatainak betöltésére megneveli. Erről a csendben, de kitartóan folyó léleképítésről sok növendékünknek alkalma van naponként szülei előtt való beszámolásra, képet adunk róla mi magunk is a szülői értekezleteken, amikor mindkét iskola közös munkára hívta fel a mélyen tisztelt szülőket. Az iskolai tevékenységnek ez a nehezebb fele. Örömmel mondhatom el, hogy növendékeink becsületes igyekezettel dolgoztak egész éven át és segítő, megértő munkatársaink voltak a szülők is. Ha egyikmásik növendékünk itt-ott lankadó erőt mutatott is, a figyelmeztetésnek, a jóra intésnek rendszerint meg volt a hatása. Lehetőleg senkitől sem vártunk és kívántunk sem kevesebbet, sem többet, mint amennyit a kapott isteni ajándék mértéke szerint megtehet. A csendben folyó építő munkának is vannak ünnepszámba menő hétköznapjai, amikor minden növendék beszámolhat intelligenciájáról, szorgalmas törekvéséről. Ilyen alkalmak az iskolalátogatások és az összefoglaló ismétlések. Ólé Sándor főiskolai gondnok úr több ízben, az államkormány hivatalos kiküldöttei pedig külön mindegyik iskolára nezve szereztek meggyőződést arról, hogy iskolánkban valóban a kor kívánalmainak megfelelő magas színvonalú tanítás és nevelés folyik. Növendékeink derekasan megállták helyüket ez ünnepi próbatételeken. Önmaga ellen vétkezik tehát az a tanítvány, aki nem használja fel az iskolai életben rejlő összes lehetőségeket az ismeretek elsajátítására, reprodukálására és azoknak önmaga által való továbbfejlesztésére. Akik kötelességeiket híven teljesítik, saját maguknak építenek az élet vihiaraival dacoló bevehetetlen és megdönthetetlen fellegvárat. Sem a kisebb, sem a nagyobb tanítványok nem vihetnek az iskolából az életbe értékesebb kincset, mintha megtanulják, alaptulajdonságukká fejlesztik a kötelességtudás mindenre kiterjedő, eleven erejű erényét. A kedvvel végzett kötelességteljesítés nem lehet teher, nem érezheti nehéz igának a gyermek sem, mert megteremti lelkében az önállóságot; nem azt a szabad elhatározást, amely a fennálló rendfelborítására, eltörlésére törekszik, hanem azt, amely az adott kereteken belül önmaga szab önmagának új és szigorúbb törvényeket. Ha így tesz, cselekedetének szép eredményei úgy ékesítik majd szabályok közé zárt életét, mint a jól ápolt kert fáit és növényeit a gondos kertész keze nyomán fakadó színpompás virágok és gyümölcsök. Az így fejlődő gyermeki lélek nem is érzi soha a törvények és szabályok súlyát, mert önként, szívesen vállalta a nehezet. Ez a lelki odaadás édessé teszi a töredelmet, kívánatossá az áldozatot, kifogyhatatlanná