Református nőnevelő intézet, Pápa, 1936

V. A polgári leányiskola az 1936—37. iskolai évben - 4. Az ifjúság munkája

59 Hivatalos látogatások. Ölé Sándor főiskolai gondnok több­izben meglátogatta az intézetet. Minden osztályban és minden tanárnál hallgatott tanítást, s a tanári kar ügybuzgalmával, s a növendékek előmenetelével a legteljesebben elégedett volt. Az állami felügyeleti jog gyakorlása céljából április hó 12—13-án dr. Vanek Géza a székesfehérvári tankerületi kir. fő­igazgatóság segédtitkára látogatta meg az iskolát. Ez alkalom­mal a főtiszteletü egyházkerületet Ölé Sándor főiskolai gondnok úr képviselte. A látogatások megállapították, hogy a tanári kar lelkes, eredményes munkát végez, s az iskolából kikerülő leá­nyok vallásos, hazafias, erkölcsi és értelmi nevelése a kívánal­maknak megfelel. Régi tanítványokkal való érintkezés. Az iskola a volt nö­vendékekkel a lehetőség szerint élénk személyi kapcsolatot tart fenn. Volt tanítványok találkozója azonban a lefolyt iskolai év­ben nem volt. Bentlakók, napközi otthon. Az intézet internátusában 24 növendék lakott. A városban kint laktak 130-an. Vonaton járt be 14 növendék. A vonaton bejáró növendékek a vonatramenés időpontjáig az iskola egy külön szobájában nyertek elhe­lyezést, magukviselete állandó tanári ellenőrzés alatt állott, magukviselete ellen kifogás nem is merült fel. Meg kell azonban e helyen is jegyeznünk, hogy a vonaton bejárás egész­ségtelen állapot, hátrányára van mind a testi, mind a lelki fejlő­désnek, de ez idő szerint kénytelenek vagyunk eltűrni, mint a rossz gazdasági helyzet következményét. 4. Az ifjúság munkája. Ifjúsági egyesületek. Ilyenek: a Biblia körök, melyekről a vallásos nevelésnél szólottunk. A bejáró növendékek kö­zül sokan tagjai voltak a Református Leányegyesületnek*, hol a jótékonysági munkában tevékeny részt vettek. A testnevelés szolgálatában állott a sportköri tevékenység, me­lyet Ligárt Ida és Medgyasszay Ilona tanárok vezettek. Ösz­szel és tavasszal a kettős tenniszpályán a tenniszezésben, télen pedig a nagy korcsolyapályán fejlesztették testi erejüket és ügyességüket a növendékek. Ez évben alakult meg az önképzőkör, amelyről a következő beszámolót adjuk: A polgári iskola Árva Bethlen Kata Önképzőkörének alakuló gyűlése 1936 szeptember 28-án volt. Nagv esemény ez polgá­ristáink életében, mert önképzőkörünk ekkor vált ki a képzősök Lorántffy Zsuzsánna önképzőköréből s indult el a külön, új úton. Az önállóság tudata fellelkesítette leányainkat, lázas ké-

Next

/
Thumbnails
Contents