Református nőnevelő intézet, Pápa, 1935

Görzsönyi Vargha Kálmán (arcképpel)

4 riilt tanítónők legnagyobb részben a tanítóság legjavának soraiba nyertek minősítést, mind a*z egyházi, mind az állami értékelés szerint. Munkás és nemes életét derékban törte le a halál. Elmúlásának hire váratlanul érte nemcsak szeretett hozzátartozóit, de tágabb családját, az intézetet is. Test szerint csak néhányan: Ligárt Ida, Pentz Ilona, Varga Gyula tanároki és e sorok irója lehettünk jelen, midőn a kálozi templom előtt felhangzottak a búcsúztatás fájó szavai és az őszi napfény derűjében ragyogó csendes temető magába fogadta hamvait; lélek szerint azonban ott volt az egész intézet. Koporsójára elhelyezett koszorúnk jelmondata: »Hálás kegyelettel és szeretettel melegszívű gondnokának — a nőnevelő-intézet tanári kara és növendékei« gyászoló lelkünk igaz érzelmeinek volt kifejezője. Bölcseségét, szívjóságát, derűsen komoly, Istenben minden fenntartás nélkül bizó, tiszta hitét, egyenes, bátor, őszinte jellemét, mint célunk felé: fölfelé mutató értékeket, követendő példaként gyakran emlegetjük. Növendékeink maguk között »Kálmán bácsinak« neveztek. Az is volt, szeretetének melegségéből részt juttatott valamennyi növendéknek, sorsukat szivén viselte, és minden alkalmat megragadott, hogy segítségükre lehessen. A szellemi emlékeken felül, 1000 P-ős ösztöndíj-alapítvány is őrzi nevét. Ércnél-kőnél maradandóbb azonban a lélek! Vargha Kálmán lelke is egyik élő, nem romlandó köve annak a lelki templomnak, melyet nőnevelőintézetünk a Dunántúl és általa egész magyar hazánk életében jelenteni hivatott: Istennel élni és az ő igéi szerint munkálni a földi haza jólétét, nevelni az élő lelkeket, hogy elnyerhessük majdan az örök élet koronáját. Ő már elnyerte! Éljünk mi is úgy, hogy találkozásunk lehessen vele odafent.