Református nőnevelő intézet, Pápa, 1934
IV. A tanítónőképző-intézet az 1934-35. iskolai évben
24 VáltozásDk a tanári testületben. Dr. Kőrös Endre c. főigazgató 1934. évi szeptember hó 1-vel nyugalomba vonult, a főtiszteletü egyházkerület 1934. évi szeptember hó 25-én tartott közgyűlésének 85. számú határozatával jóváhagyólag tudomásul vette az igazgató-tanács időszaki tanácsának 1934 június 6-án hozott 31. sz. határozatát, mely szerint a nőnevelőintézet igazgatói teendőinek ellátásával, időhöz nem kötötten, Kutassy Mária tanítónőképző-intézeti tanár, internátusi feliigyelőnőt bizta meg. Gölöncsér Júlia óraadó testnevelő tanár ez évben is alkalmaztatott mint óraadó. Hivatalos kiküldetések. Ritoók István, mint a képzői tanári kar képviselője, tagja a főiskolai és nőnevelő-intézeti igazgatótanácsnak, tagja továbbá a tanítónőképző képviseletében az egyházkerületi közgyűlésnek; Varga Oyula tagja az egyházkerületi közgyűlésnek a polgári leányiskola képviseletében. Helyettesítések. A tanári kar egészségi állapota az egész év folyamán elég jónak volt mondható. A kise'bb ideig tartó betegségi esetekben az órák tervszerű ellátásáról a tanári kar körén belül történhetett gondoskodás. A tanári testület köztevékenysége. 1. Kutassy Mári\a tagja az Országos Református Tanáregyesületnek, Országos Tanítóképzői Tanáregyesületnek, Irodalomtörténeti Társaságnak, Természettudományi Társulatnak, Stella Csillagászati Egyesületnek, igazgatósági tagja a Pápai Jókai-körnek, Pápai Mansznak, ellenőre a pápai Ref. Nőegyletnek, tagja a pápai Képzőművészeti Társulatnak és a helybeli Vöröskeresztegyletnek. 2. Czucza Emma tagja az Orsz. Ref. Tanáregyesületnek, a helybeli Mansznak, a Ref. Nőegyletnek, Leányegyletnek és a Pápai Jókaikörnek. 3. Geöbel Ilona tagja az Orsz. Ref. Tanáregyesületnek, Országos Tanítóképzői Tanáregyletnek, elnöke a pápai Ref. Leányegyletnek, választmányi tagja a Mansznak és a Nőegyletnek, tagja a Pápai Jókai-körnek és a helybeüi VöröskeresztEgyletnek. 4. Gölöncsér Júlia tagja a Ref. Leányegyesületnek és a Pápai Jókai-körnek. 5. Lux Lajos tagja az Országos Református Tanáregyesületnek, az Országos Tanítóképzői Tanáregyesületnek, a Stella Csillagászati Egyesületnek, pénztárnoka a Pápai Jókai-körnek. 6. Máchik Ida tagja az Országos Református Tanáregyesületnek, Országos Tanítóképzői Tanáregyesületnek, Magyar Földrajzi Társaságnak, a helybeli Mansznak, Vöröskeresztnek, Református Nőegyletnek és Leányegyletnek és a Pápai Jókai-körnek. Előadást tartott az intézet nyilvános Rákosi-emlékünnepén április 7-én. 7. Pentz Ilona tagja az Országos Reform mátus Tanáregyesületnek, az Országos Tanítóképzői Tanáregyesületnek, titkára a helybeli Ref. Leányegyletnek, tagja a Nőegyletnek és a Pápai Jókai-körnek. 8. Ritoók István tagja az Országos Református Tanáregyesületnek, az Országos Tanítóképzői Tanáregyesületnek, a Pápai Jókai-kör zené'szeti szakosztályának