Református nőnevelő intézet, Pápa, 1934

III. Az iskolai év története

13 Minden iskolai év hasonlít a megelőzőhöz, mert valamennyi a vetés és aratás szakadatlan láncolata és mégis minden munkaév teljesen különbözik a többitől. A vetőmag ugyanaz, de mindig más és más a befogadó föld, a gyermeki lélek, sőt mi, magvetők is változunk évről évre. Ezért olyan fenséges és nagyszerű a tanári hivatás, mert minden évben új lehetőségeket, új feladatokat ad. A legfelségesebb dolgoknak, az Isten lényegét alkotó eszméknek, az igazságnak és szeretetnek, a természeti világnak és az emberiség történetének örök értékeit ülteti ugyan az igazságot szomjazó gyermeki lelkekbe, de évről évre fejlettebb, tudatosabb munkával, új és új lehetőségeken keresztül. A munka anyagát rideg paragrafusok száraz felsorolása jelzi ugyan, az anyag feldolgozásából azonban kiragyog a teremtő lélek, mely megeleveníti a multat, értelmet ad a jelennek és értékké emeli a jövőt, amelyért küzdeni, dolgozni nem rideg megélhetési lehetőség, nem hideg kötelesség, hanem tiszta szellemiség, eggyéválás a tökéletességre való halhatatlan törekvésünkkel, az a tiszta és szent szomjúság, amely boldogítóbb minden kielégülésnél. Ügy érzem, ezek a gondolatok — gyarló szavak gyenge erején, de a jó szándék tisztaságán keresztül — hü tükrei annak a munkának, amellyel a nőnevelő-intézet a gondjaira bízott leányokat jövendő élethivatásukra ez év folyamán is nevelte és előkészítette. Felmerül az örök probléma: Mi hát a nő élethivatása?

1 Könnyű és mégis nehéz rá a felelet. A természet rendje a családi körre utalja a nőt, a ma parancsszava pedig kiküldi onnan, a védelem helyett a küzdelem fegyverét adja a kezébe. És mégis azt mondom, a nő egyetlen hivatása ma is az, hogy bár megváltozott körülmények között is, de a családért éljen. Ápolja lelkében a szeretetnek azt a mélységes, tiszta erejét, mely a családtagokat egy istenfélő és nemzetépítő szent gondolatban kapcsolja egybe, mert a magyar családok azok a törhetetlen téglák, melyek egymáshoz simulva el nem rombolható erősségei az istenfélelemnek, a tiszta, szilárd erkölcsnek, az önfeláldozó hűségnek s az életet sem sajnáló igaz hazaszeretetnek. Senki nem nevelheti jobban az erényeket, mint a kiművelt leíkületü nő, aki nemcsak elméjét töltötte meg ismerettel, hanem éppen ennek az értelmi világosságnak a fényét át- meg áthatja nála a szív szeretetének melegsége s ez képesíti arra, Tiogy kicsiny "dolgokon keresztül legyen nagy, képessé teszi arra, hogy a tanultakat, ha szerény körben is, egyszerű viszonyok között iSj meg nem értéssel, közönnyel küzdve is, érvényesítse. Az a no, ki ezeket az erényeket hordozza lelkében, soha boldogtalan nem lehet, mert előbb-utóbb megteremti maga körül a családias légkört, ha életsorsa elválasztotta is vérszerinti családjától. Ma, amikor oly soijv tiő kénytelen családjától távol, idegenek között élni, sokszoros feladata a nevelésnek, az iskolán keresztül is ápolni,