Református nőnevelő intézet, Pápa, 1931
IV. A tanítónőképző-intézet az 1931-32. iskolai évben
22 böjt első vasárnapján és pünkösd első napján. Házi istentiszteletet a tél folyamán három izben, február 28-án, március 6-án és 13-án tartottunk, amely alkalommal egyizben Varga Gyula vallástanárunk és két izben dr. Tóth Endre theol. tanár úr voltak szívesek fungálni. Egyébként télen át is minden vasárnap a templomba jártunk. Bejáró növendékeink templombajárását állandóan ellenőriztük. Nagyobb bejáró növendékeink a gyülekezeti életben is élénk részt vettek. A theologiai tanári kar nagyböjti előadásain mindig jelen voltak. Meghallgatták növendékeink október 7—8-án az ev. diákszövetség kiküldötteinek, Karácsonyi Sándornak és Dittrói Editnek előadásait, jelen voltak gr. Bentinck Jánosnak és dr. Bohatec Józsefnek, a helybeli ref. theologia tiszteletbeli tanárainak a főiskolában tartott előadásait. 1) Tanulmányi segédeszközök. A tanulmányi mozi előadások ez idén szüneteltek. A város kulturális egyesületeiben tartott irodalmi és tudományos előadásokon növendékeink gyakran részt vettek, valamint a Pápán időző színtársulat által rendezett irodalmi értékű ifjúsági szinielőadásokon is. m) Testnevelés. Növendékeink testedzésére a legnagyobb gondot fordítottuk. Jól berendezett és felszerelt tornatermünkön kivül e téren legnagyobb hasznát vettük nagy kettős tenniszpályánknak, ahol késő őszig és kora tavasztól évzárásig folyt a kedves tenniszsport gyakorlása. A tél folyamán, amennyire az idő engedte, ugyanott a korcsolyázásban is gyakorolták magukat növendékeink. n) Iskolai kirándulások. A nyomott gazdasági viszonyokra való tekintettel több költséget igénylő tanulmányi kirándulást nem állt módunkban idén rendezni. Kisebb tanulmányi kirándulások azonban voltak, amelyek minden tekintetben jól sikerültek. így az I—II. o. a tapolcafői forráshoz, a III—IV. o. Farkasgyepíire, a Bakonyba, a III—V. o. a sági bazaltbányához rándultak ki. o) Évzáró vizsgák. Az évzáró vizsgákat a következő sorrendben tartottuk meg: V. o. május 17, I—IV. o. június 13. A vizsgálatokon a főhatóság képviseletében az I. o.-ban Kiss Zoltán lelkész úr, a II. o.-ban dr. Tóth Lajos, a III. o.-ban dr. Pongrácz József theologiai tanár urak, a IV. o.-ban Vargha Kálmán főiskolai gondnok úr, az V. o.-ban az igazgató elnököltek. p) Kézimunka- és rajzkiállítás. Kézimunka- és rajzkiállításunk június 11 —13. napjain volt nyitva és nagy közönség tekintette meg, elismeréssel adózva a kiállított anyagnak úgy pedagógiai, mint művészi szempontból értékes volta fölött. A kiállításon önkéntes adományokból 32'88 P folyt be, amit kézimunka- és rajzjutalmakra fordítottuk. q) Hivatalos iskolalátogatások. Az intézetet fenntartó egyházkerület részéről dr. Antal Géza püspök úr több alkalommal megjelent intézetünkben és állandó jóakaró figyelemmel kisérte úgy szellemi, mint anyagi ügyeinket. Igazgató-tanácsunk egyházi elnöke, Vargha Kálmán főiskolai gondnok úr január hó 27—28-án végzett hivatalos iskolalátogatást. Az államkormány részéről Molnár