Református nőnevelő intézet, Pápa, 1927

I. Az intézet halottai

4 R. Vozáry Erzsébet 1878 nov. 23-án született Szatmárnémetiben. Édes apja R. Vozáry Gyula maga is tanár volt, aki előbb itt, utóbb pedig haláláig Munkácson fejtett ki érdemes pedagógiai munkásságot. Jeles irodalomtörténeti iró és lelkes magyar hazafi volt. Az ő szellemét, irodalmi érzékét, nevelő és tanító hajlamát örökölte lánya is. Tanítónői oklevelet a szatmári zárdai-képzőben, nyelv-történettudományi szakcsoportra szóló polgári iskolai tanítónői oklevelét pedig a budapesti angol-kisasszonyok intézetében szerezte meg. A szülői házból nyert szellemi kincset magaszerzette tudás fegyverzetével megerősítve, 22 éves korában lépett az akkor újonnan felállított pápai nőnevelő-intézet szolgálatába. Kezdte a még iskola nélkül működő internátusnál, folytatta a csak egy évig fennállt felsőbb leányiskolánál s mikor az intézet két tagozatúvá vált, 1902-ben a tanítónőképző-intézethez osztották be magyar-német tanárnak. Bár óráinak zöme a képzőben volt, az intézet egységes szervezetéből folyólag állandó kapcsolata megmaradt a polgárival is. 1902—1906-ig vezetője volt az intézet internátusának. Tanári, nevelői, valamint internátusi felügyelőnői tisztében mindenkor a legnagyobb lelkiismeretesség jellemezte. A gondos előkészítésnek, a fokról fokra való haladásnak mestere volt. Amily lelkiismeretes volt maga, oly kötelességteljesítést és pontosságot várt tanítványaitól. Nem tűrte, hogy valaki ne tanuljon, szép szóval, nógatással, szigorral — ahogy ép kellett — rákényszerített mindenkit a munkára. Sokféle tárgyat tanított, főkép magyart, németet, franciát, de az egészségtant s ha kellett, bármely tárgyat s ami rá volt bizva, mindig becsületesen elvégezte. Mint nevelőnő, együtt élt növendékeivel. Minden dolguk iránt érdeklődött, mindenben segítségükre volt. Szegénysorsu növendékeket nagyon sokszor anyagilag részesített támogatásban, aminthogy a szegényeket az iskolán kiviil is titokban bőkezűen istápolta. Felügyelőnői tisztében is hasonló jellességei voltak. Erős vallásos lélek volt — kitűnő, nagy reformátusok: György Endre, Erdős József tartoztak rokonságához —, az egyházias szellem ápolásában hűen iparkodott az intézet alapítóinak intencióit érvényesíteni. Négyévi felügyelőnői működés után, mikor a nagyarányúvá fejlődő intézmény adminisztrációja terhét gyönge egészsége nem birta s ennek vezetésétől visszalépett, még fokozottabban a tanításnak szentelhette magát. A Lorántffy Zsuzsánna önképzőkört 1903-tól 1912-ig nagy lelkesedéssel vezette. Sajnos, gyenge szervezete miatt többször kénytelen volt hosszabb szabadságokat igénybe venni. Ha kímélni tudta volna magát, ha nem égett volna a munka tüzében, akkor bizonyára tovább bírhatta volna. De őt nemes becsvágy sarkalta még erején felül is. Hűséges ragaszkodása nőnevelő-intézetünkhöz birta rá 1918-ban, hogy az intézet történetét „szeretett volt növendékeinek" ajánlva megírja. A munkát saját költségén nyomatta ki és szétküldvén a tanítványoknak, ösztöndíj-alapot akart az érte befolyó jövedelemből létesíteni. Össze is gyűlt tekintélyes összeg, de más alapítványokhoz hasonlatosképen, ez is devalválódott. Ám az erkölcsi