Református nőnevelő intézet, Pápa, 1925

8 nek biztosságát. Ma már egy évszázad távlatában határozottan megállapíthatjuk, hogy a Két szomszédvár, a Csongor és Tünde, a Szózat, a Vén cigány és még annyi lírája gyöngyeiből a világirodalom klasszikusainak magaslatán állanak, ami Gyulai könyvéből csak hallgatólagosan következik. Ugyanezek a jelességek ragyognak Katona József és Bánkbánjáról szóló tanulmányában. A legnagyobb életrajzírói gond hűséges és művészi korkép, a drámának Katona költői fejlődése menetébe való szerves beillesztése és oly mesteri esztétikai méltatása, mely legföljebb kiegészítő kommentárra szorulhatott, de lényegében máig érvényben maradt. Egész sereg kisebb értekezés és tanulmány, melyek során irodalmunk majd minden jelesének alakját megörökítette, jelentőségét megállapította, egészíti ki az irodalomtörténetíró Gyulainak képét és ide tartoznak még akadémiai és Kisfaludy-Társaságbeli beszédei is, melyek a Kölcsey és Eötvös által meghonosított szónoki műfajnak művészi és irodalomtörténeti szempontból egyaránt becses termékei. Gyulai irodalomtörténetírói munkásságával párhuzamosan halad műkritikusi működése is. Bizonyos fokig hasznára is volt, hogy ízlését régieken nemesíthette, amikor az újakat bírálta, de elméleti tanulmányok is elősegítették azt, hogy bírálatai messze felülmúlták a felületes átlagkritikát. Esztétikai elméletét ugyan összefüggő rendszerben nem írta meg, de részben dramatúrgiai dolgozataiból, részben éppen kritikáinak általános részeiből, végül egyetemi előadásaiból nagyjából kialakítható volna, ha nem is teljes esztétikai rendszere, de mindenesetre esztétikai felfogásának alapelvei. A szépet többször és többféleképpen definiálta, lényegileg mindig a művészet öncéluságát és a művészi szép gyönyörködtető hatását hangsúlyozván. Ha definíciójában az erkölcsi elemnek nem is juttatott szerepet, annál inkább keresi ezt a szép gyakorlati megnyilvánulásaiban. Inkább azonban negatíve, vallván és hirdetvén azt, hogy ami erkölcstelen, az nélkülözi a szép hatásának főcélját: a gyönyörködtetést. Ez volt az az alap, amelyen állva, Gyulai minden léhaságnak és erkölcstelenségnek szigorú ostorozója volt. Kritikái nem mindig találtak osztatlan tetszésre. A Petőfi utánzók elleni föllépésének, amikor a népiesség túlhajtásait pellengérezte ki, ugyanakkor megállapítván az igazi művészi népies jelentőségét s méltatván magát Petőfit ebből a szempontból, ennek a harcának aránylag kevés volt az ellenzéke. Már a Jókai regényeiről irt birálatai hevesebb ellennézettel, így első helyen magának a nagyközönségnek homlokegyenest ellenkező felfogásával találták magukat szemben. Ma, amikor Jókai már régen bevonult a halhatatlanok közé, könnyű ez ügyben igazságot tenni. Gyulai hibáztatta Jókainál a cselekvénynek sokszor lazaságát, rámutatott fantáziájának féktelenségére és túlzásaira, ostorozta főkép jellemrajzainak gyakori fogyatékosságát. Mindezt nagyjából valónak fogadhatjuk el, azonban e hibákkal szemben olyan erények állanak, melyek mint fénytenger sugároznak ki a költő müveiből. E nagy fényességben eltűnnek,