Református nőnevelő intézet, Pápa, 1923
— 18 — Az internátusról. Internátusunk idén 70 növendéknek nyújtott teljes ellátást, gondos felügyeletet és szerető nevelést. Növendékeinknek majdnem fele kedvezményes árban kapta az ellátást, egyes képzősök Németh István püspök úr jóságából még a rendesnél is nagyobb kedvezményben részesültek. Az ellátás majdnem békebeli volt, ami szemmelláthatóvá vált növendékeink örvendetes testi fejlődésében. A kényelmes elhelyezés, egészséges levegőjű udvarunk, árnyas nagy kertünk, elsőrendű higiénikus berendezkedésünk is lényegesen elősegítette, hogy a ránk bizott leánykákat év végén rózsás arccal adhattuk át a nyárra szüleiknek. De hasonlókép örvendetesen gyarapodtak lelki kincsekben is. A vallásos keresztyéni nevelés, melyet Kutassy Mária felügyelőnő mindenre kiterjedő, gondos és tapintatos vezetésével a bentlakó tanerők szerető gonddal intéztek, áldó hatását éreztette magukviseletében, modorukban, tanulmányi előmenetelükben. Imával kezdték, imával végezték napjaikat, melyek folyamán a komoly munka mellett testedző játékokra és nemes szórakozásokra is idejük maradt. Zongorát idén is Cserriussák Olga, Krausz Kató, Máchik Ida és Schneller Karolin tanítottak, a német társalgást Kirchmayer Győző vezette. Növendékeink mindkét téren szép eredményt értek el. A házvezetőnői tisztet özv. Szabó Béláné látta el ismert tevékenységével, akit áprilistól az év végéig történt szabadságoltatása alatt Kutassy Bella k. a. volt szives helyettesíteni. Az orvosi kezelés dr. Csehszombathy László főorvos úr kiváló szaktudására volt bizva, kit munkájában Pósch Gizella ápolónő buzgóan támogatott. A) Tanítónőképző. I. A tanárok névsora és munkarendje. 1. Dr. Körös Endre, igazgató; magyar III. 3, IV. 3, oszt. lát. 4, összesen 10 óra. 2. Czucza Emma, oki. el. isk. tanítónő, a gyakorló elemi iskola vezetője. 3. Gáty Zoltán, r. tanár; ének I.—IV. 8, zene I.—IV. 8 ó., hosp. 1, összesen 17 óra. 4. Göbel Ilona, r. tanár, a természetrajzi és tornaszertár őre; természetrajz 1.—IV. 9, testtan II. 2, torna II.—IV. 6, hosp. 1, összesen 18 óra. 5. Kardeván Hermin, oki. áll. gazd. szaktanárnő; gazdaságtan I.—IV. 8, hosp. 1, összesen 9 óra. 6. Kirchmayer Győző, ny. áll. k. tanár, óraadó; német II. IV. 4, összesen 4 óra. 7. Kutassy Mária, r. tanár, internátusi felügyelőnő, a Lorántffy Zsuzsánna önképzőkör elnöke; lélektan III. 3, neveléstan IV. 4, tan. gyak. IV. 2, hosp. 1, összesen 10 óra.