Református nőnevelő intézet, Pápa, 1923

— likaiban voltunk. A megriadt, a megfélemlített, a hihetetlen csapástól elalélt ember így látja ezt. Lázálma van, káprázatot lát! A valóság mást fog mutatni, ha eszméletére tér. Idézze fel, idézzük magunk elé mindnyájan a Beöthy Zsolt alakját. Két kora volt nemzeti történelmünknek, amely annyi sok véres és babéros közül leginkább hozzáforrott lelkéhez. E két kor, két nagyszerű honfoglalásé: az ezer év előttié, az, amit Árpád és vezérei fegyverrel hajtottak végre, a másik pedig azé, ami a XIX. század második évnegyedében folyt le Széchenyi és társai munkája által, a szellem erejével. E közül a két honalapítás közül az első ideig-óráig megrendülhetett talán, de szilárdan áll és megdönthetlen marad örökre a másik. Megdönthetetlen, ha bármi is történt, annak a magyar nemzeti szellemnek uralma, mely annyi dicső után egy Beöthyt is adott a világnak, szétszakíthatatlanok azok a szálak, amelyekkel ő közös nemzeti eszményeink által bennünket azokkal összeköt, akik ma az ő szülővárosából sírva néznek át hozzánk s akik mind az idők végezetéig egyek maradnak velünk szerte északon és délen, keleten és nyugaton és mindenütt, ahova az ő varázsszavának zengése elhatott. Ezt a földet, az egész Nagy-Magyarországot, mindent, ami valaha a mienk volt, a magyar szellem örök honfoglalása által épp úgy birtokban tartjuk ma is, mint valaha bármikor s ez a szellem, egyedül a Beöthy Zsolt minden magyart egységes érzésben összeforrasztó nemzeti szelleme vezet bennünket — ha Lehel kürtje felharsan újra — olyan újabb honfoglalásra, aminőt hajdan Árpád és vezérei megvívtak és diadalra vittek. Dr. Kőrös Endre.