Református nőnevelő intézet, Pápa, 1920
— 7 — kereső pálya eszközéül szerezte meg a tanítói oklevelet, hanem műveltsége szilárd bázisául, amit aztán mint magyar úriasszony családja és a társadalom javára értékesített. Félő, hogy a jelen nehéz gazdasági viszonyok között mind kevesebben fogják magukat rászánni, hogy hat évet e cél elérésére fordítsanak s félő az is, hogy a tanítóképzés színvonala, mivel a felvételnél nem ragaszkodhatunk a régi rigorózus mértékhez, a növendék-anyag gyengesége következtében legalább is annyit veszít, amennyit a hosszabb ideig való kiképzés révén nyerni reméltek. Tanító személyzetünkben a lefolyt évben a következő változások történtek: Az egészsége teljes helyreállíthatása céljából további egy évre szabadságolt Gáty Zoltán helyére a nmélt. minisztérium főhatóságunk kérésére Hatvani Lajos áll. kép. zenetanárt osztotta be tanítónőképzőnkhöz. Az ideiglenesen nyugdíjazott Vozáry Erzsébet tan. kép. 'tanárnő helyét óraadók látták el és pedig Sándor Pál főgimn. tanár és Luxné Závory Teréz menekült siklósi polg. leányisk. igazgatónő, kit utóbb a minisztérium rendes tanerőként osztott be polg. leányiskolánkhoz. Végleg távoztak intézetünktől a dunavecsei polg. iskolához elválasztott dr. Gönczölné Tuba Erzsébet, valamint a tavaly ideiglenesen beosztott Almássy Lenke menekült polg. isk. tanárnő. Helyükbe a főt. ehker. elnökség kinevezte s utóbb a ker. közgyűlés megválasztotta polgári iskolánkhoz Csekey Jolán oki. polg. isk. tanárnőt, ki eddig képzői gyakorló elemi iskolánkat vezette és Meggyaszóy Gyula Ilona oki. polg. iskolai tanárnőt. Megvált az intézet kötelékéből Csete Endre gazd. tanár úr, kinek óráit ideiglenesen Gőbel Ilona kép. tanárnő vette át. A polgári iskolai énektanítást fenntartó testületünk Krausz Kató oki. énektanítónőre bizta, ki előbb csupán zongoratanítónői alkalmazásban működött intézetünkben. Betegsége miatt múlt év novemberétől az iskolai év végéig szabadságon volt Vargáné Horváth Irén polg. isk. , tanárnő, kinek óráit a tanári kar tagjai maguk között felosztották. Április közepétől egy hónapon át szabadságon volt Luxné Závory Teréz polg. isk. tanárnő is, kinek helyettesítésében Hamvai Gyula áll. képzőintézeti tanár úr volt szives segítségünkre jönni. Megváltak intézetünk kötelékéből még: Nagy Izabella, ki a budapesti evangélikus líceumhoz hivatott meg s kinek német társalgó óráit idén Luxné Závory Teréz, a francia tanórákat pedig óraadóként dr. Vass Vince theol. tanár vette át, továbbá — férjhezmenésük következtében — Bajcsy Kató és F. Tóth Berta bentlakó zongoratanítónők, kiknek helyébe bentlakó zongoratanítónö gyanánt Gutt Margit okleveles énektanítónő s mint bejárók Csernussák Olga és Ungár Rózsi zongoratanítónők nyertek alkalmazást. Az eltávozottak közül főkép Nagy Izabella és dr. Gönczölné Tuba Erzsébet működtek hosszabb időn át intézetünkben. Amidőn e helyen nevelői és tanítói érdemeikről megemlékezünk, sikert kívánunk további pályájukhoz. Végezetül őszinte részvéttel emlékezünk meg intézetünk régi internátusi zongoratanárának, Kis Józsefnek élete delén, 56 éves korában történt elhunytáról. Az intézet párat-