Református nőnevelő intézet, Pápa, 1917

II. A nönevelő-intézet az 1917-18. iskolai évben

1 II. A nőnevelő-intézet az 1917—18. iskolai évben. Ami a háború — a létünkért vivott e nagy küzdelem — negyedik esztendejében, szenvedések és megpróbáltatások e szörnyű idején, azoknak, akik künn harcolnak s azoknak, akik itthon sínylődnek, mind nehezebbé vált, a kötelesség-teljesítést iparkodott intézetünk a lefolyt iskolai évben is becsületes munkájával valóra váltani. Férfit a vészek fergetegében, asszonyt a vergődések ködében egy erősíthet meg csupán, egy képesíthet arra, hogy a kötelesség-teljesítés útján ingadozás és kishitűség nélkül járjon: az istenfélelem. Istenfélelmet iparkodtunk azért belécsepegtetni növendékeink lelkébe, arra törekedtünk, hogy minden óra, amit velük töltünk, tudásuk gyarapításán kivül ezt a mindeneknél magasztosabb célt is szolgálja. Erős a hitünk, hogy ekképen ha csak egy atommal, de mi is hozzájárultunk a diadalmas béke eléréséhez elengedhetetlenül szükséges, rendíthetetlen kitartáshoz. Az intézet vezetését a jelen iskolai év kezdetével három év után ismét az igazgató vette át. Átvette annak a kezéből, kinél hívebben, kinél önfeláldozóbban senki nem kormányozhatta volna a vérzivatar idején váratlanul gondjára maradt hajót. Gyönge testben erős lélekkel mindenek számára világító példáját adta a háborús polgári kötelesség-teljesítésnek. Nem érdemeit szándékoznak e helyen méltatni e sorok. Érdemei előtt meghajolt már a munkáját elismerésével méltató egyházkerület. De akik a lefolyt három nehéz esztendőben, akár növendékek, akár szülők, akár iskolalátogatók gyanánt az intézetben megfordultak, azok soha nem fogják feledni, mit tett és hogyan dolgozott a harctéren levő igazgató helyettese : Kutassy Mária. Azért e pár szó csupán a mélyen átérzett hálát tolmácsolja, azokét, kik e sorokat olvassák és azét, ki ezeket irja. A tanári kar mindazáltal az idén sem volt teljes. Lux Lajos