Református nőnevelő intézet, Pápa, 1913

Heltai Gáspárról. Irta Luxné Závory Teréz

— 20 — Heltai fabulái értelmében elszórva mintegy kis kődarabokra festi le kora viszonyait, de ha a köveket összerakjuk, az iró korának mozaikképét nyerjük. Heltai páratlan jó magyarsággal ir ahhoz képest, hogy anyanyelve eredetileg nem a magyar, hanem a szász volt. Meséiből mint népies irót ismerjük meg, beleéli magát a nép lelki világába, követi gondolkodásmódját, nyelvbéli sajátságait: közmondásokat, bibliai közhelyeket idéz, céloz a régi eszes magyarok bölcsességére. Találóan jegyzi meg róla Toldi Ferenc: „Intéseinek szentírási helyekkel, közmondásokkal ad nyomatékot; közmondásokkal, melyek a mesével folytonos belső viszonyban jelenve meg, a filozófus bölcsességét úgy tüntetik fel, mint a közmondásokban megjelenő népbölcsesség testvérét". — Jóizü humorával bearanyoz mindent, amiről mesél, bizonyos székely-furfang egyesül nála a szász józan ésszel. Hogy meséskönyve nem maradt hatás nélkül, sőt hogy közkedveltségnek örvendett, mutatja az, hogy első megjelenése után 30 év múlva 1596-ban Németújvárott újra kiadták. Amint láttuk, Heltai nem elégedett meg pusztán a theológiai eszmék hirdetésével; korának szigorú ekölcsbirája is, kinek figyelmét a politikai és társadalmi bajok sem kerülik ki. Nem lenne teljes a róla alkotott kép, ha egy másik jellemvonását: honfiúi szeretetét is fel nem említeném. A XVI. század magyarja, aki egyik karral vallását, a másikkal nemzeti fennmaradását védte, szivében a vallás és haza kettős eszményének emel templomot, ezt védelmezi, ezért küzd századokon keresztül. Miként a reformáció a vallásos kedélyt mélyítette el, akként ébresztette a mohácsi katasztrófa teljes öntudatra a honszeretetet. A nemzeti szellem ápolásához, emeléséhez hozzájárult Heltai is, midőn Mátyás király hires történetírójának: Bonfininek latin nyelvű magyar krónikáját magyarba ültette át. De nem elégedett meg az egyszerű fordítással, hanem itt-ott a hézagokat ki is töltötte; átdolgozta Bonfinit, s ahol ez elhagyta, ő folytatta egész a mohácsi vészig a történetírást. Szívvel-lélekkel dolgozott e munkán, s lelkesedése különösen a Hunyadiak koránál emelkedik magasra. Nagy érdeme Heltainak, hogy e munkával a latin nyelvű krónikákkal szemben — nemzeti nyelven tette közkinccsé a haza múltját, s a kor sivár napjai közt visszavezette nemzetét a dicsőségben gazdag múltba. Szelleme, keze soha nem pihent, örökösen dolgozott még élte alkonyán is. Egész élete szakadatlan önzetlen munkálkodás a