Református nőnevelő intézet, Pápa, 1913

Heltai Gáspárról. Irta Luxné Závory Teréz

— 17 — egyedül. Hatása, jelentősége sokkal nagyobb lett, mint első pillanatra talán gondolnók. Első szükségszerű következménye az volt, hogy az irni-olvasni tudás általánossá lett, ami az iskolákban volt elsajátítható. Gondoskodni kellett tehát ezeknek a felállításáról, ami a társadalom minden rétegében a műveltség emelkedését jelentette, mert hiszen tudjuk, hogy a reformátusok épen a népnevelés ügyét karolták fel erősen. A könyvnyomtatás óta beszélhetünk igazán könyvekről, amelyek ezidőtől kezdve szükséges szellemi táplálékká lettek. A könyvírás fellendülésével kapcsolatosan pedig előállott a dialektusokkal szemben egy átlag nyelvnek a kialakulása, amelyet mindenki megért, s amelyből lassanként az irodalmi nyelv fejlődött ki. A sajtónak tehát a nyelvre is erős hatása volt. És végül a sajtó ideje óta van igazi olvasóközönség. Közte és az iró közt közös kapcsolat létesül, s ez idővel az irodalmi tudat előállására vezet, amely a középkorban legfeljebb a kolostorokban élt. Heltai figyelmét nem kerülték el azok a társadalmi és közgazdasági bajok sem, melyek a nemzet erejét emésztették. Nemes szivének részvéte különösen az elnyomott nép felé fordult. Általános emberszeretete ösztönzi arra, hogy vigasztaló, oktató szavaival enyhítsen a kétségbeesettek sorsán. Hogy milyen szomorú és vigasztalan helyzete volt ebben az időben a jobbágyságnak, képet nyerhetünk róla, ha egy kicsit is bepillantunk abba a korba, midőn „két ellenség két felől szorította" az országot, amint jó Tinódi énekelte nagy búsan. Moháccsal teljesen összeroppant a nemzeti alkotmány. Az ország középső részét a török pusztította, nyugotról pedig a Habsburg-ház korlátlan monarchia megalapítására irányuló törekvése fenyegetett. Erdély tartotta még magát legerősebben. Az országnak három részre való osztása a társadalmi rend felbomlását és súlyos közgazdasági bajokat eredményezett. Szomorú idők voltak ezek. Ekkor vette kezdetét a nemzeti létért folytatott keserves küzdelem, amely ma sem ért véget. És ebben a nehéz időben a szegény népnek, a jobbágyságnak volt legszomorúbb sorsa. Sorsát a török háborúk és az uralkodó osztályok elviselhetetlenné tették. A pogány kiszipolyozta a végletekig, s különböző cimen vagy 23-féle adót rótt rá. De sokat szenvedett a jobbágy a főnemes erőszakosságától, az idegen zsoldosoktól is; amit ezek meghagytak nála, elvitte a dézsmaszedő. Ehhez járultak még az elemi csapások, pusztító jár2