Református nőnevelő intézet, Pápa, 1913

Heltai Gáspárról. Irta Luxné Závory Teréz

Heltai Gáspárról.* Az emberiség történetében, fejlődésében az az idő, melyet újkor néven ismerünk, óriási különbséget, haladást jelent az előző korszakkal szemben. Újkor annyi, mint új emberek, új világnézet, erkölcsök, szokások. Az emberiség nagy külső és belső átalakuláson megy keresztül. A felfedezésekkel, különböző találmányokkal megváltozik, kitágul fizikai látóköre. Majd ez a fejlődés tovább halad kívülről befelé. Az újkor embere kibontakozik a középkor tömegéből, egyéniségének tudása ébred, s érvényesülni akar. Az elnyomott egyén lelki erői felszabadulnak, s a középkor naivitásával szemben kezdetét veszi a kételkedés, a kritika, amely nem elégszik meg a tényekkel, jelenségekkel, hanem fürkészi az okot, a miért? érdekli. Szabad lesz a gondolat, létjogosultságot nyer a tudományos kutatás, s ez a nagy forrongás, nagy mozgalom szülője, amely a vallásos, politikai és társadalmi életnek gyökeres átalakulására vezet. Amint a romokon új élet keletkezik, úgy nőtt, fejlődölt és erősödött meg az újkor csirája Olaszország földjén, ahol egykor a római birodalom rombadőlt. Itt támadt új életre a klasszikus ókor. Amint a politikailag és társadalmilag megoszlott Olaszország a renaissance hazája lett, úgy lett a szintén állami egység nélkül tengődő Németország a reformáció hazájává. A renaissance előkészítette a reformációt. Amint az ember érezni kezdte lelki erőit s egyéniségének érvényesülést keresett, természetes következmény volt, hogy a lelkiismeretet szabadabbá akarta tenni. A renaissance felszabadította az egyéniséget a középkori békókból, a reformáció a lelkiismeret szabadságát vivta ki. Az eleinte nemzeti mozgalom csakhamar széles mederben folyó áramlattá nőtt, amely egész Európát bejárta. Eljutott az Magyarországba is gyorsan, úgy hogy 1525-ben Verbőczy indítványára az országgyűlés megújítja a husziták ellen már régebben hozott törvényt s fej- és jószágveszteségre itéli az új hit követőit, * Felolvasás 1913 okt. 31.-én.