Református nőnevelő intézet, Pápa, 1910
I. Az iskolai év története
sasággal — fejlődésének mai fokára eljutott, szeretettel, örömmel fogadta a tervet, melynek kivitele betetőzése lesz az alig másfél évtizede megkezdett nagy munkának. Idei tavaszi közgyűlésén foglalkozott az intézet kibővítésének, újjáépítésének ügyével, elvileg el is határozta azt, csupán a kivitel módjának eldöntését halasztotta el őszi gyűlésére. Az a bölcseség, amely az egyházkerületet az alkotás eddigi munkájában vezette, áldó erejével vezetni fogja most is, midőn a nagy mű megkoronázásáról lesz szó. Érezni, tudni fogja az egyházkerület, hogy az anyagi erőt, ami a kellő mértékben kibővítendő intézet fenntartásához szükséges, készséges örömmel hozzák meg a taníttató szülők, kik közelből, távolból mind tömegesebben hozzák hozzánk gyermekeiket, a szellemi erő pedig, mit az egyházkerület a vezetőség és a tanárok révén az oktatás és nevelés szent ügyének szolgálatába szegődtet, nem hogy el nem vész, de mind frissebb és frissebb szellemi erőt teremt a modern élet követelményeit a krisztusi igékkel összeegyeztetni tudó valódi protestáns világfelfogásnak fogékony női szivekbe leendő átültetésével. a) A tanári karról. A lefolyt iskolai évet tanári karunk nem kezdhette meg teljes számban. Egy kiváló tanerőnket, Kutassy Mária tanítónőképzőintézeti tanárnőt az év megnyíltával nélkülözni voltunk kénytelenek, minthogy a nyár folyamán kiállott súlyos betegsége miatt üdülésre volt szüksége s e célra a főisk. igazgató-tanácstól három havi szabadságot kapott. Távolléte alatt internátusi felügyelőnői állásában Vikár Kornélia helyettesítette, óráit pedig az igazgató, Vozáry Erzsébet, Lux Lajos, Vikár Kornélia, Tuba Erzsébet és Máchik Ida látták el. Igaz örömünkre szolgált, midőn december 1-én állását ismét elfoglalta, hogy azóta meggyógyultan s megerősödötten, a régi ambícióval élhessen ismét hivatásának. A betegség azonban — sajnos — később sem kímélte sorainkat. Meinhardt Emma polg. isk. tanítónő kollégánkat március és április havában négy héten át kellett nehéz betegsége miatt helyettesítenünk. Órái ez idő alatt az igazgató, Nagy Izabella, Kutassy Mária, Tuba Erzsébet, Vikár Kornélia, Vozáry Erzsébet és Zadák Etelka között voltak megosztva. Április havában pedig pár héten át Tuba Erzsébet polg. isk. tanítónő kollégánk vörheny-gyanu miatt száműzve volt körünkből s ez idő alatt óráiról a kartársak gondoskodtak. Április végével azonban mindketten felgyógyultán ismét munkába állhattak s