Református nőnevelő intézet, Pápa, 1909

I. Az iskolai év története

X

I

II

. Az iskolai év története. Meghatottan, a búcsú szavaival kell kezdenünk idei Értesítőnket. Intézetünktől a jelen tanévvel megvált az a férfiú, ki kezdettől fogva vezette és igazgatta, kinek működése alatt „a kisded makk merész sudárba szökkent" s intézetünk fejlődése mai fokára ért. Nem e sorok hivatása, hogy dr. Horváth József volt igazgatónknak érdemeit méltassák. Az érdemeket, melyek itteni működésének emlékét mindenkorra fenntartják, méltányló elismeréssel megörökítette már az intézetünket fenntartó főtiszteletü egyházkerület. E sorok csupán azok háláját vannak hivatva tolmácsolni, kikhez állása és szivének érzése folytán legközelebb állt: a tanári karét, melynek tagjai benne sohasem rideg főnöküket, de mindig valódi jó barátjukat látták, ki támogatta őket nehéz hivatásukban, irányította, lelkesítette őket a nemes munkában, istápolta igaz érdekeiket; és az ifjúságét, melynek szerető édes atyja volt dr. Horváth József, melynek nevelésén és tanításán szinte testi erejét emésztő csüggedetlen szellemi erővel, jóságos, gyöngéd érzéssel munkálkodott. Dr. Horváth József az egyéniségéhez hozzátartozó puritán szerénységgel elhárított minden kísérletet arra nézve, hogy tőle a tanári kar és növendékek ünnepies formában búcsút vegyenek. E helyen kell tehát búcsút vennünk tőle s tesszük ezt azzal a kívánsággal, hogy a kegyelem Istene adjon neki erőt a nevelésügy elméleti tudományának olyan sikerű müveléséhez, amiként annak elveit a gyakorlatban már megvalósította. Jeleket állítottunk, melyek nálunk való működését megörökítsék, ilyen a tanári szobánkban püspök urunk és főiskolai gondnok urunk arcképei mellett kifüggesztett olajfestésü képe, ilyen a volt növendékek gyűjtéséből összegyűlt s nevét viselő 1000 koronás alapítvány, de minden jelnél jobban megőrzi munkája emlékét a nevelésnek az a szelleme, melyet ez intézet falai között minden időkre meghonosított.