Református nőnevelő intézet, Pápa, 1903

IX. a) A bentlakásra vonatkozó adatok

— 48 — áremelkedése okozta. Űgv hogy bár az egyházkerület az intézetnek eddig adott segélyt háromszorosára emelte, elkerülhetetlenül szükségessé vált az eddigi díjaknak min­den fokon 50 koronával emelése. Zenét összesen 61-en tanultak és pedig 47-en zon­gorát, 12-en cimbalmot és 2-en hegedűt. Köszönettel és elismeréssel emlékezem meg e helyen arról, hogy a zongora­tanítónők egy-egy növendéket díjmentesen tanítottak s ez­által a szegényebb, de jóigyekezetü növendékekre is lehetővé tették, hogy magokat a zenében kiképezzék. Mint a tanintézetben, úgy az internátusban is teljesen kielégítő volt az egészségi állapot. Komolyabb betegség az egész évben mondhatni csak egy fordult elő s az is a gondos ápolás és gyógykezelés folytán minden hátrányos következmény nélkül folyt le. Kisebb, múló természetű baj többször fordult ugyan elö, amint ez 78, nagyobb részt az erös fejlődés korában levő növendéknél elkerülhetlen, de általában az egész év igen kedvezőnek mondható, amiben kétségtelenül része van az intézet célszerű, egész­ségi tekintetben kifogástalan berendezésének, a gondos fel­ügyeletnek, de a célirányos orvosi kezelésnek is, amely részben az intézet nagy tapasztalatú, lelkiismeretes orvo­sát, clr. Steiner József urat illeti az elismerés. Az intézet tan- és nevelőtestülete egyébként is min­dent elkövetett, hogy a növendékek testi fejlődése és egész­sége biztosíttassék. Erre szolgáltak a naponta tett séták, továbbá az intézeti udvarban s amennyire ezt az idö engedte: a tágas, parkírozott kertben való tartózkodás és játék. A testi nevelésen kivül gondoskodott az intézet tanártestülete a növendékek szórakozásáról is és pedig úgy magában az intézetben, mint azon kivül. Erre szolgáltak az intézetben rendezett színielőadások, amelyekről már fentebb is megemlékeztünk s amelyek nemcsak magoknak a növendékeknek, hanem az azokon megjelent közönség­nek is élvezetes órákat szereztek. De elvittük növendékein­ket mindazon helyekre, ahol épülést és egyúttal lelki üdülést találhattak. így több szinielöadáson, felolvasásokon, kép- és kézimunkakiállításon részt vettek, mindig tanítónői

Next

/
Thumbnails
Contents