Református nőnevelő intézet, Pápa, 1902

A Kudrundal XXV. kalandja

— 17 És szólt a szép leányka: „Üdülnöm kell nekem, E sok kínszenvedést már többé nem tűrhetem, Hívják előmbe menten a normannok királyát, Bármit parancsol eztán, találja bennem mindig kész aráját!" Azonnal elsiettek, kik meghallák szavát, Erős Hartmut királynak a hirt tudtul adák. Körötte többen ültek, apjának jó vitézi S meghozza eggyik a hirt: Menjen Kudrunhoz, aki őt idézi. így szólott leplezetlen: ;

;Add hírnök-béremet, Hildének szép leánya szolgálni kész neked. Termébe jöjj, királyom, oda kéret magához; Nem fog többé kerülni; immár ő szívesen jobbat határoz". S szólt a nemes levente: „Hazudsz szükség nekül! Hired való ha lenne, hát hirnök-béredül Három dústelkü várat és még hegyébe hatvan Arany csatot kiadnék; ki élne akkor nálam boldogabban ?" S egy másik hirnök-így szólt: „Enyém a bér fele! Szavát hallottam én is, az udvarhoz gyere, Od'adja a nemes hölgy neked szivét, szerelmét, Ha őt te hitvesedként királyi trónusodra felemelnéd." A hírt most megköszönte a bajnok sebtiben És székéről felugrik — jókedvű lön igen —, Övé Kudrun szerelme, ez isten rendelése ! S örvendező kebellel ment a szobába a szép lány elébe. A fenséges leányka egy nedves ingben állt És könnyező szemekkel üdvözlé a királyt. Aztán feléje indult s jutott olyan közelre, Hogy Hartmut, a szerelmes, kitárt karjával csaknem átölelte. 2