Református nőnevelő intézet, Pápa, 1902

A Kudrundal XXV. kalandja

~ 15 — Közelgett már az este, a fény elköltözött; Hildburg a várba indult súlyos gondok között; Vivé fehérneműit — köztük hét drága fátyol — És ment mellette Ortwein testvére nem terhelve a ruhától. Késő lett már egészen, hogy a kapú elé, A várhoz ért a két lány és mindjárt ott leié A bősz Gerlind királynét, reájok várakozván, Előkelő cselédit heves szavakkal üdvözlé mogorván: „Ki adott rá engedelmet ilyenkor jönötök? De kínosan lakol meg ezért a bőrötök, Hogy késő esti órán kószáltok a lapályon; Királynőhöz nein illik, hogy terme számotokra nyitva álljon! Hadd halljam én azonnal: az oka mi lehet, Hogy ti, akik lenéztek gazdag fejdelmeket. Alanti béresekkel meg elcsacsogtok este; Nem lett még része annak becsületben, ki ily uton kereste!* És a dicső leány szólt: „Beszéded rágalom! Nem volt nekem szegénynek soha ily óhajom! Olyan, kivel beszélni a vágy szivemben éget,

1

8 Nincs más: a véreim csak s ezekkel méltán kezdhetnék beszédet." „Hallgass el, söpredék te! Hazugnak monda szád? Ez még az éjszakában boszúmat hozza rád! Hogy türtőztesd dühöd majd, ha véred újra lázad És nem tágítok addig, mig ezt kinossan nem fájlalja hátad!" „Azt éppen nem tanácslom", szólt a dicső leány, Hogy vesszővel veretni merj engem ezután; Különb vagyok de sokkal családod- s jó magadnál, Ormótlan büntetésért, vigyázz! büntetlen majd te sein maradnál!"