Református nőnevelő intézet, Pápa, 1902

A Kudrundal XXV. kalandja

— 13 „Mit forgatsz az eszedben?" hős Herwig így felel, „Szivemnek szép szerelmét viszem végtére el. Később intézzük el majd dolgát a többi lánynak." És Ortwein úr viszonzá: „Inkább türöm

; ha száz darabra vágnak!" És szólt a bánatos hölgy: „Mit tettem én neked, Kedves testvérem, Ortwein? Látott-e már szemed Olyat követnem el, hogy szidásra okot adtam ? Nem sejtem, ó nemes hős, mely dolgokat torolsz meg hát ma rajtam!" „Kedves testvérem, engem gyűlölség nem vezet, De meg kell mentenünk se- nemes kíséretet; Másként, mint ahogy illik, elvinni nem akarlak, Környezve tisztelettől örvendhetsz majd szerette jó uradnak!" Indultak a hajóhoz s a lány panaszra gyúl: ,,0 jaj nekem szegénynek, bánat gyötör vadúl! Ki megválthatna itt áll segítőm és barátom, De megvet, elhagy engem, ah véle üdvömet távozni látom !". A két bátor levente a part felé siet S az árva Kudrun újból szólítja Herwúget: „Egykor dicső valék én s levék most ime hitvány! Ki vigasztal meg engem, a hosszú rabságból kiszabadítván?" „Többé nem vagy te hitvány, ismét dicső leszel, De útunkat titoknak leplével födjed el! Előbb, semmint a nap kél, — im esküszöm hitemre ! — Én újra visszatérek és vélem hős leventék nyolcvanezre!" És már egész erővel eveztenek tova, Nem váltak el barátok oly kínosan soha, Mint akkor ott a parton — ezt nékem hinnetek kell! — Ameddig láthaták csak, követték őket könnyező szemekkel . . .