Református nőnevelő intézet, Pápa, 1902

A Kudrundal XXV. kalandja

S szólt Ortwein: „Éppen őket szeretnők látni mi, Lennétek hát kegyessek nekünk megmondani, Hogy erre a két királyra, szép lánykák, hol találunk, Hozzájuk küldeténk el, mi is egy király szolgálatában állunk." És Kudrun, a dicső, most tudtukra ezt adá: „Mi hajnaltájba' jöttünk ma a várból alá, Vagy négyezer vitézzel pihentek még az ágyban, Azt aztán nem tudom, hogy lenyargalának-é azóta onnan ?" És szólt Herwig király most; „Nem tudjátok, vajon Kitől tarthatnak e hős daliák oly nagyon, Hogy négyezer vitézzel kell töltni napjuk-éjük? Ha harci síkra szállnék, egy országot tudnék hódítni vélük!" „Nincs róla tudomásom", szólt a királyleány, „Ki hívja harcra őket, mely nép és tartomány? De messze északon van egy ország: Hegelingen, Hogy ez jön bősz sereggel, mindenkor attól retteg itt de minden! A két gyönyörű lányka hidegtől reszketett, Azért így szóla Herwig: „ürülnék módfelett, Ha nem ellenzenétek, hogy köpenyünk takarjon, Míg ti nemes leányok, a hűs szélben künn álltok itt a parton." „Ti rátok hozzon üdvöt az ég a köpenyen", Felelt rá Hilde lánya,

9 „de az én testemen Egy férfinak ruháját ne lássa soha senki!" Felismernék csak egymást, nincs mi nekik ily kedves tudna lenni Jobban szemügyre vette szegénykét Herwig úr, Oly délceg volt a lányka s bájos mondhatlanúl, Hogy sóhaj tört ki ajkán s szivét a bú befonta, Mert rá hasonlított, kit szerelmes szívvel óhajtott naponta.