Református nőnevelő intézet, Pápa, 1899

— 18 — egyúttal ivóvízül a legegészségesebb forrásvizet szolgáltatja. Az intézeti parkon és kerten kí­vül nyitva áll a növendékek előtt a nagykiterjedésű gyönyörű várkert is, mely a legkellemesebb s egészségesebb sétahelyül szolgál. Tanítás és nevelés. Mivel a nö­velde mellett egyelőre külön felsőbb leányiskolái tanfolyam berendezve nincs, aminek felállítása azonban már az 1901. év őszére csaknem teljesen bizonyos : a növendékek koruk s illetve végzett tanulmányaik szerint az ev. ref. elemi és az állami polgári leányiskolát vehe­tik igénybe. A közlekedés a két tan­intézet helyiségéig még télen is a leg­kényelmesebb, amennyiben azok mind­egyikéhez széles aszfaltjárda vezet. A polgári leányiskolának teljesen modern, a tanügyi összes követelményeknek megfelelő épülete a növeldei helyiség­hez közel esik s a jelen tanévben a

Next

/
Thumbnails
Contents