Református nőnevelő intézet, Pápa, 1898
5 Az 1898. szeptemberi egyh. ker. gyűlés 11. sz. határozatával életbe léptetett rendszabályokban az intézeti felügyelő számára megállapított teendőket az elmúlt évben dr. Horváth József theol. akad. tanár végezte, mint az egvh.-kerületi közgyűlés által 3 évre megválasztott növeldei felügyelő, mig az igazgatónői állást ugyancsak az egyb. ker közgyűlés által választott Török Emma k. a. töltötte be, a ki mellett s. nevelőnői minőségben Ertel Erzsi k. a. és Aebersold Leopoldina k. a. működtek, az utóbbira bízatván az igazgatótanács által a növendékeknek franczia nyelvben való oktatása és gyakorlása. Az elmúlt évben, miként az előző években is, a növendékek száma elérte a maximumot, a mennyinek befogadását a rendelkezésre álló helyiségek megengedték. Összesen 44-en vették igénybe ez évben intézetünket, a kik közül kedvezményben 31-en és pedig 24-en a legnagyob kedvezményben t. i. 150 frtos ellátásban részesültek, legnagyobbrészt egyházkerületünk lelkészeinek és tanítóinak leánygyermekei. A jövőre nézve pedig főiskolai igazgatótanácsunk azt a nagy jelentőségű és örvendetes határozatot hozta, hogy a dunántúli egyházkerületbe tartozó