Izr. Aut. Orth. Hitközség Polgári Fiúiskolája, Pápa, 1928
9 Ünnepélyek. Nemcsak ünnepélyeinket, de minden tanításunkat áthatotta azon szent meggyőződésből fakadó hitünk, mely hazánknak, a nagy, egységes Magyarországnak feltámadását várja folyton epedö fájdalommal, de egyúttal megrenditheletlen bizalommal. Az áldozatkészség, munka, összetartás és fegyelem erényeit élesztgettük és erősítettük a nagy nemzeti megerősödés és feltámadás szolgálatára valamennyi tantárgy megfelelő vonatkozásainak felhasználásával. E cél szolgálatában terjesztettük ifjúsági lapunkat, az Ifjú Polgárok Lapját. E cél jegyében rendeztük hazafias ünnepélyeinket is. Október 6-án az aradi vértanukról emlékeztünk, március 15-én tartott ünnepélyünkön Pollák Lajos tanár idézte beszédében a tanulók elé azon nagy idők eseményeit, eszméit, érzelmeit, hazájuk üdvéért mindig tettre kész ifjait. December 9-én a lirnanovai csata emlék napján a tanárok ismertették a tanulók előtt a világháború magyar hőseinek vitézi küzdelmeit, halálharcát. Junius 23 án tartottuk évzáró ünnepélyünket, melyen az ifjúsági énekkar énekszámai és szavalatok elhangzása után Blau Henrik igazgató ismertette az iskolaév fontosabb eseményeit, az eredményeket, búcsúszavakat intézett a távozó IV. osztályú tanulókhoz, további folytonos művelésükre és munkára buzdítva őket. Intette őket további hazafias és vallásos kötelességeikre és arra, hogy fel ne adják soha a küzdelmet, melyre az élet kényszeríteni fogja őket. A tanulók búcsúbeszéde után kiosztotta a pénz- és könyvjutalmakat és az országos fogalmazási versenyen nyert dicsérő okleveleket. Az ünnepély a Himnusz hangjaival ért véget. Egyébb ünnepélyeket a tantestületnek Gottlieb Sámuel főrabbi úr halála alkalmával hozott határozata értelmében ez évben nem tartottunk Egészségi állapot Tanulóink egészségi állapota egész éven át kielégítő volt. Súlyosabb és hosszabb ideig tartó betegség miatt csupán két tanuló mulasztott tartósabban, ennek következtében az iskolalátogatás is kifogástalan volt. igazolatlan mulasztás elő nem fordult. Dr. Cseh-Szombathy László városi tiszti főorvos, egészségügyi tanácsos két ízben tartott szemvizsgálatot iskolánkban, egyszersmind