Izr. Aut. Orth. Hitközség Polgári Fiúiskolája, Pápa, 1928

14

marták az emberek. Igazi cáddik volt, a földön járó angyalok egyike, aki mindenkit szeret, mindenkit becsül és mindenkinek megbocsát.

Világi hiúságok nem izgatták, olcsó babérok szerzésére nem vágyott, szerepelni nem kívánt. A saját személyének nem kért, nem várt semmit, minden idejét hitközsége szolgálatába áliitotta, jesivájának tanítványait atyai gondosággal szerette, nevelte, tanította, a hitközségi iskolák munkáját szive melegével irányította és támogatta, mindenki panaszát jóleső készséggel meghallgatta.

És amidőn mindenki elpiaent, akkor késő éjszakákon könyvei fölé hajoltan kereste, kutatta az igazságot és irta meg átfogó nagy tudományát igazoló értékes munkáit, amelyek koporsójára téve elkísérték utolsó útján. Csak halálával bizonyosodott be lelki nagynagysága, amelyet az ország nagyhírű rabbijai már régen felismertek, elismertek és értékeltek.

Otthonában, a templomban és az iskolában érezte jól magát, itt csillogtatta szeretetreméltóságát, a tudományok mélységébe világitó szellemességét, magzarázaiainak logikai tisztaságát.

Tanítványai nem kötelességből, hanem kiváló emberi tulajdonságaiért és szivjóságáért tisztelték és csodálták. Tisztelték benne jóságos gondozó atyjukat, mesterüket. A hitközség tagjai pedig nagyrabecsülték előkelő, finom modoráért, lebilincselő kedvességéért és a szemeiből kisugárzó jóindulatáért.

„Vájómosz Sémiiéi vdjikbeeü kol Jiszróél vájiszpedü laj.“ És amidőn Sámuel meghalt, összegyülekezett egész Izráel és meggyászolták őt. (Sámuel I. 25. fej. 1.) A temetés napján, vasárnap, november 11-én, messze vidékekről jöttek a gyászoló küldöttségek, hogy megadják a végtisztességet a kiváló papnak, tudósnak, embernek, aki 52 éves korában, mint Sámuel próféta, elköltözött az öröklét honába.

Iskolánk tanítványai meghatóban állottak sorfalat a templomhoz vezető utón, amelyet zokogó emberek sokasága lepett el. A templomban elhangzott gyászbeszédek után több ezer ember kisérte el a temetőbe Fáklyafény mellett és újabb szónoklatok után bocsátották le sírjába, nagyhírű elődjeinek pihenőhelye mellé. Dübörögve hullottak a hantok az egyszerű koporsóra figyelmeztetésül az itt maradottaknak, hogy az elköltözött főrabbi tanításait köves